×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
19 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Vidék

Őszi fesztivál Kismajtényban

2012.10.22 - 08:31
Megosztás:
Őszi fesztivál Kismajtényban

Lovas parádé és fogathajtó bemutató, mezőgazdasági gépek kiállítása, élelmiszervásár és hagyományőrző műsor szerepelt a rendezvény programjában.

Vasárnap Majtény Község Polgármesteri Hivatala és a Majtényi Rügyek Egyesület harmadik alkalommal szervezte meg az Őszi fesztivált a kismajtényi sportpályán. A megnyitón Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke köszöntötte a résztvevőket és sok sikert kívánt a rendezvényhez. A Lovas parádén tizenhat Szatmár megyei (Halmi, Batiz, Oroszfalu, Gencs, Domahida, Nagykároly stb.) és Máramaros megyei lótartó mutatta be állatát. Az állatokat a zsűri két kategóriában pontozta: küllemre és viselkedésre. A fogathajtáson nyolc fogat vett részt, itt a lovak viselkedését és a kocsik küllemét pontozta a zsűri. A mezőgazdasági gépek bemutatóján két cég és a környék több mezőgazdásza állította ki új és használt gépeit.

Kulturális műsor

Délután a színpadon egymást váltották a hagyományőrző csoportok, a sportpálya szélén pedig sültek–főttek a hagyományos ételek. Különböző hús és tejtermékeket (sajtok, túrók), borokat, pálinkákat, süteményeket lehetett megkóstolni és megvásárolni, de főttek a bográcsban készült ételek, a töltött káposzta, és nem maradt el a nagymajtényi strudli sem. A néptánccsoportok és népdalénekesek mellett az esti órákban a modern zenekarok és szólisták is helyet kaptak a színpadon.