×
2024. 05 11.
Szombat
Ferenc
8 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Összeült a szociális felzárkóztatási bizottság

2018.11.13 - 19:40
Megosztás:
Összeült a szociális felzárkóztatási bizottság

Hétfőn délben ismét összeült a szatmárnémeti közigazgatási palota gyűléstermében a Megyei Szociális Felzárkóztatási Bizottság, Altfatter Tamás alprefektus vezetésével.

Az első napirendi pont során Cristina Bala, a Stea Egyesület elnöke bemutatta a néhány hete útnak indított Együtt egy jobb életért projektet, mely során a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, az Octavian Goga Általános Iskola, a Szatmárnémeti Szociális Gondozói Hivatal (SPAS), illetve három franciaországi szervezet együttes támogatásával 2019 decemberéig 45 szatmárzsadányi 6–14 év közötti fiatal számára nyújtanak segítséget, mi több, szüleik számára is lehetőséget kínálnak a társadalomba való beilleszkedésre. A hátrányos helyzetű fiatalok és szüleik felzárkóztatását segítő projekt összértéke 165 435 euró.

Ezt követően Rodica Borlan, a Román Vöröskereszt szatmári szervezetének vezetője a Help, again című, uniós finanszírozással megvalósuló projekt részleteiről számolt be, amely a migrációs hullám esetleges veszélyeinek kezelésére készíti fel a közintézményeket.

A projekt első felében jövő februárig összesen 8 regionális szemináriumot szerveznek majd különböző városokban, amelyek során az eddigi migránshelyzetet elemzik országos és nemzetközi szinten, a projekt második felében egy jelentés készül el mindezekről, majd az utolsó részben a bekapcsolódott intézményekkel közösen különböző forgatókönyvek és stratégiákat dolgoznak ki, amelyek szükséghelyzetben alkalmazhatóak lehetnek.