×
2022. 05 19.
Csütörtök
Ivó, Milán
4 °C
Derült
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.70 RON
100HUF = 1.29 RON
Szatmárnémeti

Összefogással nagy dolgok valósulnak meg

2022.01.17 - 15:22
Megosztás:
Összefogással nagy dolgok valósulnak meg
A Segíts te is/Ajută şi tu Egyesület mozgalmas évet tudhat maga mögött, amikor is a nehézségek ellenére a támogatói segítségével sikerült megvalósítania terveit. Az egyesület vezetősége 2022-ben is számít a szatmári közösségre céljai megvalósításában.

„A tavalyi év tökéletes volt, annak ellenére, hogy nehéz is volt, de sok tervünket sikerült megvalósítani, igazi sikerélmény volt. Hála Istennek év végén, karácsonykor sok ember állt mellénk, ilyenkor mindenki kicsit jobban kitárul, adakozóbbakká válnak az emberek. Szép számmal kaptunk cipősdobozokat, élelmiszeradományt és pénzbeli felajánlást is több szatmári magánszemélytől. A cipősdobozokból jutott az egyesület minden gyerekének, s a 4–7 éves korosztály számára több felajánlás érkezett, így az elmúlt hét folyamán az óvári óvodásoknak is juttattunk belőle” — fogalmazott Pop Leila, az egyesület elnöke, aki arra is rávilágított, hogy a decemberi felajánlásoknak köszönhetően van egy kis tartalék pénzük is, melyből januárban tudnak segítséget nyújtani mindazoknak, akiknek szükségük van rá. A december igencsak mozgalmasan telt az egyesületnél, hiszen Mikulás-váró, jótékonysági karácsonyi vásár — az elkészített díszekből maradtak meg, melyeket elraktároznak — is megrendezésre került. Az ez utóbbiból származó bevételt arra fordították, hogy karácsonykor minden család asztalára biztosítsanak élelmiszert. Az igazi évzáró rendezvényük pedig a pásztorjáték és karácsonyi előadás volt, melyet a székhelyükön, szabadtéren mutattak be a gyerekek szüleiknek, figyelve a járványügyi előírások betartására is. A karácsonyi közös rendezvény felemelő és megható volt, hiszen együtt örülhettek a gyerekek előadásának, szívet melengető üzenetének.
Pop Leila hálás mindenkinek, aki felkarolta őket, legyen az vállalkozó, egyházak, óvodai és iskolai közösség vagy magánszemélyek. Itt megjegyezte, hogy ők is szembesülnek azzal a jelenséggel, hogy decemberben jut eszébe mindenkinek az adakozás, ám a rászorulóknak egész évben szükségük van a támogatásra, ami a közösség összefogása nélkül nem igazán megoldható. Az egyesület gyerekei, önkéntesei és vezetői köszönetet mondanak mindazoknak, akik egész évben támogatták céljaikat, álmaikat és terveiket, többek között a római katolikus püspökségnek, nm. és ft. Schönberger Jenő püspöknek és munkatársainak a helyért, ahol csodás dolgokat tehetnek, és megtölthetik gyerekzsivajjal, a református egyházközségnek, Király Lajos esperesnek és közösségének, Rácz Ervin lelkipásztornak és Szigetlanka gyülekezetének, Tarr Csongornak és munkatársainak, a Promomix Kft.-nek, a Samvet Kft.-nek, Resz Piroskának, illetve mindazon magánszemélyeknek, akik nem feledkeztek meg az egyesületről, és eljuttatták hozzá felajánlásukat, adományukat. Az egyesület tevékenységeiből tavaly aktívan részt vállalt Bondics Csilla óvónéni, aki a gyerekekkel folytatott tevékenységekben vett részt, és a tanulásba is besegített, akárcsak az önkéntesek, akik nélkül nagyon sok tevékenységet nem tudtak volna megvalósítani, s az egyesület alelnökéről és családjáról, Viorel Vasvariról sem feledkeznek meg, hiszen mindig ott vannak, amikor szükség van rájuk.

2022-es tervek, célkitűzések

Igazán jó érzés, hogy egy kicsi egyesület, mely a rászoruló családok és gyermekeik támogatását tűzte ki célul, a helyi lakosok támogatásával és pályázatok révén hónapról hónapra biztosítani tudja a gyermekek számára mindazt, amire szükségük van: élelem, ruházat, tanulási, olvasási lehetőség. A támogatók száma pedig lassan gyarapodik, így több tervet is kitűztek az idei évre. „Szeretnénk két tábort szervezni: egy íjásztábort, melyen bárki részt vehet önköltségen, illetve az egyesületünk gyerekeinek a szokásos nyári tábort, melynek a költségeit mi finanszírozzuk. Idén is szeretnénk a gyereknapot megszervezni, melyre meglepetéssel is készülünk, amennyiben nem lesznek lezárva a határok a pandémia miatt. A Nemzeti Együttműködési Alaptól nyert támogatás révén sikerült egy néptánctanárral kapcsolatba lépnünk, aki a nyár folyamán többször is részt vesz majd eseményeinken. Igyekszünk a tevékenységeink minőségét javítani, hiszen a gyerekek igénylik ezt. Azt tapasztaljuk, hogy az egyesületünkhöz tartozó családoknak a tárgyi és élelmiszer-adomány mellett az a legnagyobb segítség, hogy amikor lehet, vigyázunk a gyerekekre. Sok kézműves tevékenységet valósítunk meg, a tanulásban is segítünk, ugyanakkor társasjátékokat is beszereztünk, melyekkel a nagyobbak játszanak előszeretettel, de a lányok körében az olvasás is elterjedt, így a kis könyvtárunkból kölcsönözhetnek ki könyveket is, a kisebbek pedig a kifestőket szeretik. Július 2-ra egy íjászversenyt tervezünk, melyre magyarországiak is érkeznek majd, hogy megnézzék, mennyire ügyesek az itteni íjászok. Az idei nyári foglalkozások keretében változatos kézműves tevékenységeket tervezünk, reméljük, meg is tudjuk valósítani ezeket” — mondta Leila. Ezenkívül természetesen az uzsonnaprogramról, a bajba jutottak támogatásáról sem feledkeznek meg, sőt, új családokat is pártfogásukba vesznek, amennyiben eleget tesznek az egyesület szabályainak: legalább az egyik családfenntartónak dolgoznia kell, és tilos az alkoholizálás.
Idén is várják a szatmáriak támogatását a Segíts te is Egyesület vezetői és védencei, melyet akár a jövedelemadó 3,5 százalékának vagy cégek esetén a profitadó 20 százalékának felajánlásával is megtehetnek, de szponzorszerződést is köthetnek az érdekeltek az egyesülettel, amelynek vezetői pontos könyvelőségi adatokkal tudják alátámasztani, hogy mire fordították az adományokat. Bővebb információt Pop Leilától kaphatnak az érdeklődők a 0749.987.875-ös telefonszámon, adományokat pedig az egyesület bankszámlaszámára (RO04RNCB0226154405050001) is át lehet utalni.

 

Lakóközösség a Horea 6-ban
Folytatja a szatmárnémeti városvezetés a Horea utca 6. szám alatt régen elhíresült, mára csendesebb hellyé vált ingatlan helyzetének és állapotának a rendezését. Lakóközösség, majd felújítás.
Ismét együtt ünnepelhettünk
Két év kényszerszünet után kellemes időben ünnepelhette Szatmár magyarsága március 15-ét — százak vonultak fel a megyeszékhely központjában a szatmári huszárokat követve, a Petőfi-szoborig.
Rég nem látott civil összefogás
Nagyon sokan akarnak segíteni az Ukrajnából menekülőkön, van, aki szállást, van, aki szállítást ajánl fel a bajbajutottaknak, mások alapélelmiszereket, jóindulatot, egy jó szót.
Cookie