A kerek évfordulók okot adhatnak arra, hogy kicsit megálljunk, visszatekintsünk, megemlékezzünk, esetleg ünnepeljünk.

Szatmár-Kültelek Református Egyházközség óvodáinak útja, múltja és jövője sűrül a fenti címben. A tömör megfogalmazás a mindenkori jelen teendőin át a jövőt szolgálja.

Mindenki ismer olyan mesét, regényt, netán ilyenből készült híres filmet, amely régmúlt idők történéseiről, harcairól és híres vezetők, vezérek, pasák és uralkodók dolgairól mesél. Ezeregy éjszaka meséi, sárkányölő hősök, szegény ember legkisebb fia, török-tatár kergető fejedelmek elevenednek meg képzeletünkben vagy most, a modernebb időkben akár tévésorozatban és videojátékban is.

Több okból nem tudnak hagyományos Anna-bált szervezni Nagypeleskén. Először is, mert ez az esemény egyben a fürdőévad első szakaszának végét jelenti, a település pedig nem fürdőhely, s az ilyen „táncvigadalom”-ként elterjedt bálhelyszínnek egyáltalán nem alkalmas.

Kinek rossz a szomszédja, annak sok a gondja, így szól a közmondás. Ez zakatolhatott, keringhetett különböző szitkokkal cifrázva a magyar vízügyisek fejében, mikor a Tiszából, majd a Szamosból is begyűjtöttek 680–680 köbméter külföldről érkezett műanyagszemetet, ami nagyjából egymillió pillepalacknak felel meg.

A gyermeknek is van logikája, ha korlátozott is. Beszélgettem egy nagymamával itt, a Tisztviselőtelep egyik járdáján, kérdezem az unokát: merre-merre? Azt mondja, mennek az utca végére megkeresni a pucér embert.

A nagyvilágot a koronavírus foglalkoztatja, Európát az újabb várható migránsáradat, Amerika rasszistának titulált őrületben forrong.

Ebben a válságos, veszélyes, nehéz időszakban, amit átéltünk, átélünk, hálával, köszönettel tartozunk mindazoknak, akik valamilyen formában segítettek, kiszolgáltak minket.

A visszahúzódó vizek hordaléka rendszerint homok és iszap, de sokszor undorító, visszataszító dolgok is előfordulnak benne. Sajnos a most már lassan csituló koronavírus-járvány hordalékában is halomban vannak az ellenszenves és erkölcsileg utálatos dolgok, de míg az előbbiért csakis a nagy természet okolható, a vírusragály mocskai valamennyien emberi termékek.

„Magyar az, akinek fáj Trianon” — sokan Illyés Gyulának tulajdonítják a tömör meghatározást. Amúgy Karinthy Frigyes gondolata, eredeti formájában így szól: „Magyar az, akinek fáj Trianon — a többi csak állampolgár!”