Nyugdíjba vonult Sipos Miklós

Az ünnepi istentiszteleten Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levele tizedik része 13. és 17. versei alapján. „… mert aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül (13. vers). (…) A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által (17. vers)”. A püspök elmondta, hogy a keresztény embernek soha nem volt könnyű a dolga, így a magyar keresztényeknek sem. A történelem folyamán mindig aggódni kellett, hogy mi lesz a kereszténységgel. Sajnos a magukat keresztényeknek nevező emberek is kételkednek, akadékoskodnak, nem találják meg azt az utat, ami az igazi kereszténységhez vezet. Pál apostol igeverseiből fel lehet ismerni, mi a keresztény ember feladata, melyek a keresztény értékek, fogalmazott az igehirdető, rámutatva arra, hogy Sipos Miklós felismerte ezeket az értékeket, család- és közösségépítő tevékenységet végzett. Azt kutatta, hogyan lehet szebbé és jobbá tenni az életet. Meggyőződött arról, hogy nem lehet belenyugodni abba, hogy a keresztény ember üldözött. A keresztény ember feladata az üdvösség megszerzése, az üdvözítő pedig egyedül Jézus Krisztus. Sipos Miklós mindig tudta, hogy nem hiába hívja segítségül az Urat, amikor bajba kerül. Ma mindannyiunk feladata nem csupán fellángoltatni a hitet, hanem életben is tartani azt — emlékeztetett a püspök. 
Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese a Zsoltárok könyve 41. részének 2. és 14. verseit olvasta: „Boldog, a ki a nyomorulttal törődik; a veszedelem napján megmenti azt az Úr. Az Úr megőrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön… Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen!” Elmondta, hogy a lelkipásztori szolgálat központi gondolata a szeretettel átitatott Isten dicsőítésé és az ember szolgálata, azaz — ahogyan a zsoltáríró is fogalmaz — „a nyomorulttal való törődés”. „Zsoltárválasztásom oka a 41 éves lelkipásztori szolgálatának párhuzamára épül: szeretni az Istent és az embert, és ahogyan Kölcsey írja: mindezt 'jókedvvel, bőséggel'. Sokatmondó és önmagáért beszél, hogy nagytiszteletű esperes urat egymás után háromszor választották meg az egyházmegye élére, esperessége után is megtalálta helyét az adminisztrációs gyűléseken, és az esperesi tisztsége alatt a konfliktusokat sikerült megoldani fegyelmi eljárások nélkül. Milyen szép keretet kapott a lelkipásztori szolgálata: a Szatmár-Németi Református Egyházközségben kezdődött 1979-ben segédlelkészként, és itt is kerül pont és ámen a fungens lelkipásztori szolgálat végére” — mondta Király Lajos esperes, aki a Szatmári Református Egyházmegye nevében hálát és köszönet mondott a lelkipásztori és az esperesi szolgálatért, az egyházmegye megszervezéséért, az ingatlan-visszaigénylési harcokért, a zsinat állandó tanácsában, a kánonjogi bizottságában betöltött fontos szerepért, továbbá a lelkész családja valamennyi tagjának a támogatásért. 
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere fordulópontnak nevezte a napot a gyülekezet életében. „Gyülekezetünknek mondom, hiszen a családommal mi is a németi gyülekezet tagjai vagyunk, így mi is búcsúzunk Sipos Miklós esperes úrtól, aki több évtizeden keresztül szolgálta az egyházát. Nehéz nap ez a pásztornak és a nyájnak egyaránt, hiszen el kell válnunk egymástól, búcsúzkodnunk kell. Ugyanakkor örömteli is, hiszen a jól végzett munka után a pihenés évei következnek. Sipos Miklós évtizedeken keresztül hirdette Isten igéjét, és nemcsak a fizikai megvalósítások során volt rendkívüli, hanem a kézzel nem tapintható, szemmel nem látható megvalósítások terén is. A jó lelkipásztor ugyanis olyan, mint a jó magvető, aki elveti a magvakat, majd miután azok kikelnek, ápolja, öntözi, neveli azokat. Így tett ő is, fáradhatatlanul végezte a munkát a gyülekezetünk tagjainak a lelkében. Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy Sipos Miklós nemcsak kiváló lelki gondozó, hanem fáradhatatlan építő is, akivel bármikor el lehetett beszélgetni a világi dolgokról (a varosunkról, közösségünkről), és egy olyan ember, aki a társadalmi munkából is bőven kivette a részét. Ha szétnézünk a Németi-templom környékén, láthatjuk, mennyi beruházás valósult meg a kitartó munkának köszönhetően. Alig pár hete, hogy felavattuk itt, a templom szomszédságában ezt a csodálatos óvodát. Eltűnt a templom szomszédságát elcsúfító épületváz is. Sokszor hangsúlyozom, hogy a jövőt csak a múlt alapjaira lehet építeni. A németi gyülekezetnek komoly múltja van, az utóbbi évek beruházásai pedig azt bizonyítják, hogy jövője is lesz, mert ezt a jövőt tervezik és építik az alázatos lelkek és a szorgos kezek.”
Sipos Miklós a szószékről szólt a gyülekezethez. Elmondta, hogy nem szeretne kiköszönni a gyülekezetből, hiszen annak továbbra is a tagja marad, és egyháztagként fog majd ülni a templom egyik padjában. Lelkipásztori szolgálatáról beszélve bevallotta, hogy sohasem a saját gondolatait mondta el, hanem azt, amit Isten a szájába adott. Búcsúként Sámuel próféta könyvéből olvasott fel egy részt, ami arról szól, hogy az idős ember számára is tartogat az élet feladatokat. Minden ember életében eljön a visszavonulás ideje. Csak az nem tud visszavonulni, aki önmagát tartja fontosnak, és nem az ügyet, amit képvisel. Nem kell aggódni azon, ami elmúlt, tudomásul kell venni azt, ami van. Ha egy korszak lezárul, megnyílik egy új, ami új lehetőségeket tartogat, hangsúlyozta a lelkipásztor.
Sipos Miklós negyvenegy év szolgálat során 7166 alkalommal hirdetett igét a saját gyülekezeteiben, ezek mellett legkevesebb egy alkalommal az egyházmegye minden gyülekezetében szolgált. Hirdette Isten igéjét több országban, valamint az Európai Parlamentben is. Ezerkétszázhuszonöt alkalommal tartott gyászistentiszteletet, százharminchárom házasságot kötött meg, és háromszázhuszonöt gyereket keresztelt meg.
A búcsúzó lelkipásztornak köszönetet mondott az RMDSZ szatmárnémeti és Szatmár megyei szervezete, a Szatmári Református Egyházmegye, Erdei D. István parlamenti képviselő és a gyülekezeti tagok.