×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Nyitottabb lett a városháza

2020.05.19 - 07:19
Megosztás:
Nyitottabb lett a városháza
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal is alkalmazkodott az országos szükségállapot vészhelyzetté való enyhítéséhez, kezd visszaállni a megszokott ügyfélfogadási rend a megyeszékhelyen.

A szatmárnémeti lakosság-nyilvántartó hivatal és az anyakönyvi osztály hétfőtől péntekig, igaz, hogy csak előzetes időpont-egyeztetéssel, enélkül pedig csak indokolt esetben, de kilenctől fél ötig megint fogadja ügyfeleit személyesen is, elhalálozásokat pedig szombaton kilenc és 12 óra között is be lehet jegyeztetni.

A szociális igazgatóság (DAS) kedden, szerdán és csütörtökön tíz és egy óra között fogad, hétfőn és pénteken is dolgoznak munkatársai, de akkor csak e-mailen és telefonon történő kapcsolattartásra szorítkoznak.

A Romană téren és a Szamos áruházban lévő Egységes ügyintéző irodában is megnyitottak az adóhivatali fiókok. A híd lábánál lévő székhelyen hétfőtől péntekig dolgoznak, s nyolc és tizenkettő között veszik át az iratokat, illetve délután kettő és öt között lehet majd átvenni az általuk kiadott okmányokat. Az adóhivatali pénztár a Romană téri címen nyolctól ötig tart nyitva. A Szamos áruházi adóhivatali irodában hétfőtől péntekig naponta kilenc és tizenkét óra között lehet iratokat leadni, átvenni pedig kettő és öt között. A pénztár ebben az épületben minden munkanapon kilenctől fél ötig van nyitva.

A piacokkal, parkolókkal, játszóterekkel és a városi köztemetővel foglalkozó közterület-fenntartónak is megnyíltak az irodái, a Szamos áruházi ügyfélablak kilenctől fél ötig van nyitva hétfőtől péntekig, a Szamos-piaci székhelyen pedig nyolctól délután négyig tart az ügyfélfogadás.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal földszintjén lévő lakossági ügyfélfogadó iroda is fogad hétfő óta mindennap, hétfőn, szerdán és pénteken tíztől tizenkettőig vesznek át papírokat, kérvényeket, kedden és csütörtökön pedig tíz és két óra között. Átvenni iratot ettől a szolgálattól hétfőtől péntekig lehet, délután kettő és három óra között.

A városházi vagyonkezelő osztály, a kereskedelmi iroda, a gyámügyi iroda és a mezőgazdasági osztály kedden és csütörtökön tart klasszikus értelemben vett ügyfélfogadást tíz és délután kettő között, hétfőn, szerdán és pénteken online „fogad” ügyfeleket. A városházi pénztár mindennap nyitva van kilenc és három óra között.

Princz Csaba

Utcai varieté tette színesebbé a parkavató ünnepséget
Hangulatos és változatos ünnepséget szervezett a városvezetés a szatmárnémeti régi központi park elkészülte alkalmából, szerda délutántól birtokukba vehették a polgári főteret a város lakói.
Kész a régi főtér. Premier előtti parkbejárás.
Befejezték a munkát a szatmárnémeti régi főtéren, szerda reggel már elkezdték leszerelni a munkatelep-kerítést, tíztől a sajtó járhatta be a szerda öt órai ünnepélyes átadás előtt a vadonatúj régi főteret.
Kész a park, szerdán átadják!
Másfél évnyi munka után elkészült a kivitelező a szatmárnémeti régi főtér felújításával, szerdán lesz a hivatalos átadó, a polgármester mindenkit invitál a nagy eseményre.