Nyílt társadalom, bezárt világ

Amikor megjelent Kelet-Európában a nyílt társadalom fogalma, a legtöbben csak annyit tudtak róla, hogy az valami jó; valójában még ma is sokan megbuknának, ha ez lenne a vizsgatételük, és ebben a témakörben kellene bizonyítaniuk ismereteiket. Egy ideig a nyílt társadalom alatt a múlttal való szembefordulást értették, ma már sokaknak a rendszerrel való szembefordulás jut eszükbe. Az idősebb korosztály tagjai, akik átélték a zsarnokság éveit, érzik és megtapasztalják a változást, de ugyanakkor a zsarnokságnak újabb és újabb formáját észlelik, nem pedig annak az eltűnését. Még mindig hiányzik a jog és az erkölcs, a törvénytisztelet és az igazságérzet, a hitelesség, valamint az a nyitottság, ami egy nyílt társadalomra jellemző kellene hogy legyen. Mert hallgatással és elhallgatással, hit nélkül és állandó kételyekkel nem lehet olyan társadalmat létrehozni, melynek tagjai elégedettek, mert biztosítottak az egyéni jogaik, elégedettek, mert egy olyan közösségben élnek, amelyik otthont tud teremteni az egyének számára.

Világszerte azt lehet tapasztalni, hogy a társadalmak, a kisebb vagy nagyobb közösségek nem alulról szerveződnek, hanem a demokrácia leple alatt felülről irányítják azokat. Sosem öltött olyan nagy méreteket az otthonkeresés, mint napjainkban. Mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztályra egyfajta lázadás jellemző, lázadó módon igyekeznek megtalálni helyüket a világban, a társadalmi létrafokokon, de nem úgy, hogy létrafokról létrafokra emelkedjenek, hanem egyből a legmagasabb fokokat kiszemelve. Maguk a nyílt társadalom vezéregyéniségei is a könnyű felemelkedés lehetőségeit ígérik az egyének számára, de valójában az a céljuk, hogy elgyengítsék a közösségeket annak a tudatában, hogy a közösségekben erő rejlik, az egyének viszont könnyen irányíthatók, befolyásolhatók, esetleg sarokba szoríthatók. Nem hátrányos — mint ahogy azt sokan hangoztatják —, hanem előny közösséggé formálódni. Ezt viszont csak az otthon megtalálásakor lehet elkezdeni. Egy jó közösség hatalom a demokráciában. Ha elismerjük, belátjuk, hogy ez így van, teljesen érthetetlen, miért hagyjuk szétfoszlani nemzeti és egyházi közösségeinket. Miért adjuk fel a biztonságunkat üres ígéretek csábításaiért? Sokszor a pillanatnyi örömöket véget nem érő szenvedés követi, az átélt reményt a kiábrándulás. Nem hátrányos, hanem előnyös felismerni, hogy gyakran a legnyitottabbnak hitt rendszerek adják a legnagyobb zártságot.

Elek György