×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
17 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Nyaralás: szempontok járvány idején

2021.08.02 - 10:30
Megosztás:
Nyaralás: szempontok járvány idején
Fotó: pexels.com
A még fennálló járványveszély miatt minden eddigieknél jobban oda kell figyelni a magunk és szeretteink egészségére és védelmére a nyaralás idején is, hangsúlyozzák a szakemberek. Azt ajánlják, zsúfolt helyre csak azok menjenek, akik be vannak oltva.

Teljében a nyár, javában tart a nyaralások időszaka, ilyenkor a legtöbb család — fiatalok és idősebbek is — felkerekedik, hogy egy kellemes környezetben pár napot gondtalan kikapcsolódással töltsön. A pandémia utáni bezártságból szabadulva pedig mintha ez még inkább felerősödött volna, idén talán minden korábbinál többen indulnak útnak és használják ki a lehetőséget, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról, sőt, akár az ország határain túli úti célt is sokan választanak. De van pár dolog, amit ilyenkor sem szabad figyelmen kívül hagyni, alapesetben sem, idén pedig a járványhelyzet okán ez további szempontokkal is kiegészül, hívják fel a figyelmet az általunk megkérdezett szakemberek.
Dr. Nagy Tünde gyermekgyógyász főorvos azt javasolja, hogy csakis azok menjenek zsúfolt helyre nyaralni, akik be vannak oltva. „Ha odafigyelünk néhány dologra, akkor a járványhelyzetben is ugyanúgy lehet nyaralni, mint eddig. Előtérbe kell helyezni néhány olyan dolgot, amit eddig nem tartottunk fontosnak. Az első dolog az, hogy ha nem egynapos, hanem egy hosszabb kirándulásra megyünk, akkor mindenképpen oda kell figyelni arra, hogy milyen típusú szállást választunk. Vagyis ne legyen zsúfolt, és ha csak lehet, legyen terasza, hogy az étkezés ne egy zárt térben történjen, hanem a szabadban. Ha nincs terasz, akkor fontos, hogy az asztalok ne legyenek közel egymáshoz. Fontos lenne — bár ezt nem lehet mindig előre látni —, hogy a szálláshelyen legyenek biztosítva a fertőtlenítőszerek. Nagyon fontos, hogy minden eddiginél jobban figyeljünk oda a higiéniai szabályokra” — hangsúlyozza.
A gyermekgyógyász kifejtette: pihenéskor fontos az, hogy ne csak testileg, hanem lelkileg is felfrissüljünk, ezt a kettőt harmonikusan kellene elérni. „Ilyen szempontból fontos a csend, a nyugalom, hogy ne bömböljön a zene, ne legyenek kötött programok. Ne arról szóljon a nyaralás, hogy szervezetten elmegyünk valahova, és beilleszkedünk egy zsúfolt programba. Nagyon sokan fáradtabbak, amikor hazajönnek a nyaralásból, mint amikor elmentek. Az ember pszichéjét kifárasztja a sok látvány, az állandó utazás. A nyaralásnak az kellene hogy legyen a fő célja, hogy minél több időt töltsünk a szabadban. Nem belső terekben kell tölteni az időnket ilyenkor, hanem sokat kell mozogni, a szabadban lenni” — magyarázza dr. Nagy Tünde, rámutatva arra is, hogy a gyerekek szempontjából is fontos, hogy ne vigyük őket zsúfolt helyre.
Akik külföldre mennek, mindenképpen nézzenek utána az illető ország szabályainak! A szabályokat azért találják ki, hogy megvédjenek minket. Akkor is kell vinni maszkot, ha az illető országban nem kell maszkot viselni. Nem lehet tudni, mi lesz egy-két hét múlva, az is előfordulhat, hogy az utcán nem kötelező a maszk, de zárt helyen igen.
A kánikula szempontjából nagyon fontos a folyadékfogyasztás — hangsúlyozta a doktornő. A folyadék alatt vizet értünk, nem sört. A sör is hidratál, de az alkoholtartalma miatt más hatása is van. Cukros üdítőket sem ajánlott fogyasztani, mert azoknak is vannak negatív hatásaik. Szellős, világos ruhát ajánlott hordani, a fejet védeni kell a napon, és csúcshőmérséklet idején kerülni kell a kint tartózkodást.
Dr. Lukács István szülész-nőgyógyász arra hívta fel a figyelmet, hogy a várandós nőknek az első három hónapban nem ajánlott meleg vízben ülniük, és ugyanúgy óvakodniuk kell attól is, hogy hosszabb ideig a napon tartózkodjanak. A terhesség következő hónapjaiban lehet fürödni, általában ennek nincsenek negatív következményei, a napon viszont nem szabad sok időt tölteni. Sok folyadékot kell bevinni a szervezetbe, hogy az pótolja a vízhiányt. A hosszabb utazás sem ajánlott a terhes nőknek. Az első hónapokban gyakori a hányinger, emiatt a legrövidebb utazásokra is vinni kell hányás elleni gyógyszereket és görcsoldót, ha pedig görcsölést érez, vagy vérzés jelentkezik, azonnal orvoshoz kell fordulni, ami egy utazás vagy kirándulás esetén nem egyszerű. A negyedik hónaptól már nem jelentkezik a hányinger. A Covid elleni oltást a terhesség bármelyik szakaszában be lehet adni, szoptatás idején is, de akkor nem ajánlatos beadatni, ha gyermekvállalás előtt áll valaki — tette hozzá a szülész-nőgyógyász.

 


Elek György

 

Nyári meleg lesz hétvégén
Csak a felhős égnek lesz köszönhető, hogy nem lesz kánikulai hőség a hétvégén, de még így is rekordokat fognak dönteni a hőmérsékletek, főleg vasárnap!
Nyárias idővel búcsúzik október, meleg idővel kezdődik november
November első két hetében országszerte melegebb lesz a sokévi átlagnál, de esőre is számítani lehet, főleg november 4-e után - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 30. és november 12. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Naponta 40 szatmári tesztje pozitív
Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.