Növelni kell(ene) a tesztelési kapacitást

A napi járványhelyzeti jelentéseket figyelemmel kísérők valószínűleg elgondolkodtak már azon: Erdélyben tombol a vírus, de a déli, keleti országrészt elkerüli? Hiszen miközben az erdélyi megyék gyors iramban változtatják fertőzöttségi színbesorolásukat, addig az ország déli és keleti megyéi változatlanul zöldek, azaz igen alacsony fertőzöttségi rátát produkálnak. Persze a látszat — mint oly sok más esetben — csal, mert az alacsony fertőzöttségi ráta távolról sem jelenti azt, hogy kevesebb megbetegedés lenne, hanem egyszerűen azt, hogy kevesebb tesztet végeznek.

„Az elvégzett tesztek számában vannak jelentős különbségek — nem mellesleg csak nyolc megyében végzik ott helyben a tesztek elemzését. Értelemszerűen minél kisebb az elvégzett tesztek száma, annál kevesebb a pozitív eset, de ez nem fedi a valós helyzetet” — magyarázza megkeresésünkre dr. László Attila, a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke.

„Országos szinten egy hét alatt körülbelül 200 000 tesztet végeznek, ebből 75 000 körüli a saját kérésre elvégzett — és ez utóbbiak között egyre több a pozitív. Változott annak a — mondjam úgy — csoportnak az összetétele, amely saját kérésre végezteti a tesztet: míg nyáron főleg a külföldre való utazáshoz, nyaralások alkalmával kellett, most nagyon sokukat a munkáltatójuk küldi, illetve maguk az érintettek nem akarják kivárni, hogy a közegészségügyi igazgatóságnál sorra kerüljenek, mert tünetük van, úgy vélik, tünetük van, és mielőbb tudni akarják, mi is van velük. Mindezek tükrében alapos vizsgálatnak kellene alávetni azt, hogyan kerülnek tesztelésre az emberek — például a múlt héten két megyében nem változott, nyolcban csökkent, 31-ben pedig nőtt a fertőzöttek száma, de míg Erdélyben a növekedés meghaladta a 25–30%-ot, addig Moldvában alig 6%-kal, és országos szinten is csökkent. Ez persze távolról sem azt jelenti, hogy Erdélyben jobban tombolna a járvány, vagy hogy a déli, 'zöld' megyéket elkerülné a vírus, netán hogy ott szigorúbban betartják a szabályokat, egyszerűen csak azt: kevesebbet tesztelnek. Például Kolozsvárt 2700–2800 tesztet végeznek el naponta, de ezzel a magas tesztelési számmal együtt még mindig az országos átlag alatt van a pozitív esetek száma — és ez mutatja meg a többé-kevésbé valós kolozsvári járványszintet. Ugyanakkor azt is látni kell: sok helyen kapacitáshiánnyal küszködnek (úgy betegágyak, mint szakszemélyzet tekintetében), a koronavírusos pácienseket szállítgatják egyik megyéből a másikba, ami még inkább bonyolítja, hogy teljesen valós képet kapjunk egy megye fertőzöttségi szintjéről. Szóval van játéktér, egy-két napos elcsúszás, hiszen sok helyen 24–48 óra után kapják meg az eredményeket. Az ország 32 megyéjében vegyes a helyzet hét közben is — van, ahol percre pontosan tudjuk a fertőzöttek számát, van, ahol a mintavétel kétnapos folyamat —, s ott vannak még a hétvégék, amikor a mintavétel és a feldolgozás is korlátozott, és sok helyen az adatjelentés átcsúszik hétfőre.”

Nehezebben gyógyulnak

„Tavaszhoz, de akár az elmúlt hónapokhoz viszonyítva is jelentősen több újratesztelt esetében lesz pozitív a második teszt, magyarán: nehezebben gyógyulnak, elhúzódott a gyógyulási folyamat. A protokoll értelmében a kórházban lévők esetében akkor kerül sor az újratesztelésre, ha 72 órája tünetmentesek — de persze a tünetmentesség nem jelenti automatikusan azt, hogy már nem pozitívak, meggyógyultak. Megvan a lehetőség arra is, hogy aki koronavírus-fertőzött, ám tünetmentes, és a klinikai állapota is jó, az ne foglalja a kórházi ágyat, hanem otthoni elkülönítésben töltse le a 14 napot — Kolozsvárt például 4500-an vannak ilyen otthoni elkülönítésben, ugyanakkor több százan várják az állapotfelmérést is.”

Nagyon nem rózsás a helyzet

„Rosszul állunk, nagyon nem rózsás a helyzet — ami némi reményt adhat, az az, hogy a multiplikációs arány csökkent Romániában: 1,16, vagyis 100 ember további 116-ot fertőz meg. Úgy vélem, növekedésre még lehet számítani, de nem arra a robbanásszerűre, mint az elmúlt hetekben, amikor 45 százalékos ugrást is mértek, annyival nőtt az új esetek száma.

Nem lehet tudni, meddig lesz, meddig tart a felszálló, meredek ág — picit megtorpant ugyan, de nem jelenthetjük ki, hogy elértük a csúcsot vagy platón állunk. November nehéz hónap lesz, de hogy azon belül mikor, azt nem lehet sem kiszámolni, sem megsaccolni. Orvostudományilag: ahogy jelentkezik egy járvány, úgy tűnik is el, most viszont még nem látjuk a felszálló ág végét — ami viszont nagyon fontos, hogy sokat javítottak az epidemiológiai ankétokon, javult valamelyest a közegészségügyi igazgatóságokkal való együttműködés, elindultunk egyfajta normalitás útján. Ezzel párhuzamosan az is tény: minden normális országban az elvégzett ankétok alapján letesztelik az érintetteket. Nem csak a koronavírus esetében, de minden járványügyi harc alapja felkutatni minden kontaktszemélyt, és mindet letesztelni — ez a mi esetünkben napi 100–120 ezer tesztet jelentene, tehát meg kell(ene) növelni a tesztelési kapacitást a jelenlegi négy-ötszörösére. A másik nagyon fontos dolog a gócpontok lezárása (lenne), mert ha a gócpontokat valóban elzárod, akkor fel is számolod őket.

Persze itt is komoly mentalitásváltás szükséges, hiszen egy településen bevezetett karantént nem pánikhelyzetként kell kezelni, megbélyegezve az ott élőket. Ha egy település le van zárva, az nem azt jelenti, hogy ott mindenki fertőzött. Épp ellenkezőleg — pont azért van a karantén, hogy az a pár eset, amely miatt meghaladta a kritikus szintet, ne terjessze tovább a fertőzést sem a helyi közösségben, sem a megye/régió többi részén.”

Elhallgatott esetek — struccpolitika

„Mindenképp foglalkozni kell a fertőzések elhallgatásának jelenségével is— minél inkább terjed a közösségi fertőzés, annál többször fordul sajnos elő, hogy egy munkáltató, cégvezetés (és főleg a kisebb cégek, magánvállalkozások esetében, de nem is egy példa volt már rá tanintézményekben, hivatalokban is) nem rendeli el az összes kontaktszemély házi elkülönítésbe vonulását, mert az például egy autószerelő műhely vagy fodrászat esetében azt jelentené, hogy két hétre teljesen fel kellene függessze a tevékenységét, s ezt gazdasági szempontból nem akarják, nem tudják vagy nem merik bevállalni. S ilyenkor inkább, mint a fejét homokba dugó strucc, elhallgatják, miközben az érintett közösségben mindenki tudja, hogy kollégájuk vagy annak közvetlen családtagja megfertőződött — és fennáll a nagyon is reális lehetőség, hogy a kis közösség egy-két vagy több tagja is elkapta a fertőzést.

A jelenséggel mindenképp foglalkozni kell, és foglalkozunk is — a közgazdasági egyetem segítségét kértem ebben —, s megpróbálunk kidolgozni egyfajta motivációs rendszert a munkáltatók, vállalkozók számára. Meg kell találni a módját annak, hogy ne féljenek a teszteléstől, és biztosítani kell a lehetőségét annak, hogy leteszteljék minden alkalmazottjukat, dolgozójukat anélkül, hogy csődbe menjenek, felfüggesszék tevékenységüket. Ez is egy olyan tényező, amelynek megoldása nélkül nem lehet továbblépni a járvány terjedése elleni harcban, csak a jelenlegi állapotot tovább húzni.

Visszatérve egy gondolat erejéig az iskolák helyzetére: nekem az Ausztriában alkalmazott módszer a legszimpatikusabb: tanévkezdéskor mindenkit (diákot, pedagógust, takarító nénit és pedellust) leteszteltek, úgymond tiszta lappal indultak, s ha felbukkan egy-egy eset, megpróbálják azt körülhatárolni anélkül, hogy a tanítás menetét teljesen megzavarnák.”

Szabó Kinga Mária