×
2024. 05 12.
Vasárnap
Pongrác
10 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Nagykároly

Négy ország diákjai „építenek” ökovárost

2017.10.18 - 11:47
Megosztás:
Négy ország diákjai „építenek” ökovárost

Az elmúlt héten négy ország diákjai találkoztak Nagykárolyban, hogy tovább épülhessen az az „ökováros”, melynek képzeletbeli alapjait két évvel ezelőtt „rakták le” egy Erasmus+ projekt keretében. Az egyhetes találkozó soron következő helyszíne Nagykároly volt, a házigazdák pedig az Elméleti Líceum diákjai és tanára voltak.

Francia, belga és olasz diákok érkeztek a projekt keretében a nagykárolyi középiskolába, s itt fejlesztették tovább az „Utópia” névre keresztelt képzeletbeli városkájukat. A 20 fős diákcsoportot hét pedagógus kísérte el, s ugyancsak egy ilyen létszámú osztály vesz részt az elméletiből is a projektben.

Bár a projekt múlt héten lezajlott szakasza tulajdonképpen csak a virtuális térre korlátozódott, a házigazdák igyekeztek megismertetni Nagykárolyt vendégeikkel. Jártak a polgármesteri hivatal épületében, megtekintették a kastélyt, valamint több kirándulást is szerveztek számukra a város körzetében, hogy minél többet láthassanak ennek az országrésznek a szépségeiből.

A nagykárolyi állomást megelőzően az elméletisek már több, a projekthez kapcsolódó konferencián is részt vettek, sorra járva a programban érintett országokat. Voltak a belga Cominnes városában, az olaszországi Nápolyban, valamint a francia Challans városkában. Még két konferenciára kerítenek sort az Erasmus+ projekt keretében: lesz egy látogatás Belgiumba és egy Franciaországba. Az elméletisek csapatát Menţiu Gabriella tanárnő vezeti kollégái — Viorel Indrea, Rodica Pop, Zsidó Sándor és Sorina Macec — támogatásával. A projekt 2018 augusztusában ér véget, s általa azt szeretnék elérni a résztvevők, hogy felelős állampolgárokká neveljék a mai fiatalokat. Mindezt egy videojáték létrehozásával szeretnék elérni, melyben a diákok azt gyakorolhatják, hogyan lehet a gyakorlatban is alkalmazni a fenntartható fejlődés eszközeit. A diákok a projekt révén tanulmányozhatják a felnőtteket érő gazdasági, szociális, történelmi hatásokat is.