×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Sport

Liga 1: Négy csapatnál edzőváltás

2020.12.03 - 13:31
Megosztás:
Liga 1: Négy csapatnál edzőváltás
Az elmúlt hétvégi Román Kupa-mérkőzések után bajnoki fordulóval folytatódik a labdarúgó Liga 1, egy csapatnál viszont edzőváltás történt, másik három együttesnél pedig ez fog következni, miután a korábbi szakvezető távozott az elmúlt hét során.

Dan Petrescu távozásáról már beszámoltunk. Olasz sajtóértesülések szerint a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR vezetősége azzal a Fabio Pecchiával tárgyal, aki korábban a Real Madrid, a Newcastle vagy a Napoli edzője volt. Ezen a hétvégén viszont Petrescu másodedzői irányítják a csapatot.
Ugyanez a helyzet a FC Argeșnél is, ahol Ionuţ Moşteanu menesztése után másodedzők ülnek a kispadon pénteki bajnoki találkozón. Az ellenfelnél, vagyis a Dinamonál azonban áll a bál, hiszen tegnap bejelentette távozását Cosmin Contra edző, és vele együtt felbontja szerződését a bukarestiekkel két játékos is, Isma Lopez és Borja Valle. Egyelőre nem érkezett hír róla, hogy ki irányítja pénteken a csapatot a pitești-i meccsen.
A FC Viitorulnál viszont már megtörtént a váltás: a menesztett spanyol Ruben de la Barrera helyét Mircea Rednic veszi át.

LABDARÚGÓ LIGA 1, 12. FORDULÓ
Péntek
17.15: FC Voluntari – Academica Clinceni
20.30: FC Argeş – FC Dinamo Bukarest
Szombat
14.30: Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – FC Botoşani
21.30: FCSB – Aradi UTA
Vasárnap
18.00: FC Viitorul – AFC Hermannstadt
20.45: Politehnica Iași – Kolozsvári CFR 
Hétfő 
16.45: Astra Giurgiu – Chindia Târgoviște
19.00: CSU Craiova – Szászmedgyesi Gaz Metan

Pesek Attila

Megkezdődött a SuperLiga
A román labdarúgó élvonalbeli bajnokság 105. kiírásának az első fordulójában minden mérkőzésen született legalább egy gól.
Debütál a VAR a Szuperligában
Rövid vakáció után ma megkezdődik a román labdarúgó élvonalbeli bajnokság, amely ettől az idénytől kezdődően Szuperliga nevet visel.
Az U visszatér, a Dinamo először esik ki a Liga 1-ből
Történelme során először esik ki a román labdarúgó élvonalból a Dinamo Bukarest csapata, miután a Kolozsvári Universitatea elleni osztályzó visszavágóján, odahaza csak 1–1-es döntetlent tudott elérni.