Munka és magánélet

Az egyik ilyen remélt változás az volt, hogy talán (?), valamilyen mértékben (?), kissé tudatosan (?) sikerül szétválasztani a munkát a magánélettől. Itt nem a munkahelyen eltöltött időre gondolunk, hiszen különböző munkát végző kollégák viszonya teljesen más, nem lehet párhuzamot vonni azok között, akik egy irodában dolgoznak, és azok között, akik ritkán találkoznak egymással, bár egy szekeret húznak. Meghatározó viszont az, miként tesz különbséget a munka és a magánélet között a férj és a feleség, az apa és az anya, mikor ér véget a munka a férj és feleség számára, és mikor kezdődik el, meddig tart a magánélet; és mikor ér véget a munka az apa és az anya számára, mikor kezdődik el a szülő és a gyerek együttléte.

Az elmúlt évtizedek során a magánélet egyre nyitottabbá vált, hiszen elég sokan igyekeznek megosztani a közösségi oldalakon az életük pillanatait, azokat is, melyekről azt hinnénk, hogy azok a magánélet intim részei, amelyek egyfajta bezártságot érdemelnének. Nagyon sok ember igyekszik fontossá tenni magát. Többet vállal, mint ami egy átlagos munkaidőbe belefér, ezzel elvesz a magánéletéből, leszűkíti azt az időkeretet, ami a magánéletet jelentené.

Feltehetjük a kérdést általánosan és külön-külön magunkban is: milyen módon kell kialakítani az összefüggéseket a munka és a magánélet között? Össze lehet-e mosni a munkát a magánélettel? Az otthon végezhető munka ad erre valamilyen esélyt, bár becsapós is lehet, mert gyakorlatilag a nap nagyobb részében otthon van a férj, a feleség és a gyerek, de sokszor külön szobában, hosszas csendben, sokszor ártóbb módon, mintha más-más helyen végeznék a dolgukat, várva azt, hogy letelik a munkaidő, és a nap további részében együtt lehetnek.

A magát fontossá tenni akaró ember egyre kevesebbet keresi a magánélet örömeit, inkább magyarázatot keres arra, hogy miért kell neki plusz feladatokat vállalnia. A munkában való, mindig mélyebben történő elmerülés annak a reményét kelti, hogy előbb-utóbb meglesz a gyümölcse, s ez a gyümölcs rendszeresen megérik, de az újabb vállalt feladatok miatt elmarad a begyűjtése és elfogyasztása. Megmagyarázhatatlan módon az emberek nagy része dolgozik, küzd valamiért, aminek nem élvezi a gyümölcseit, mert folyton újabb plusz feladatokat vállal.

A mesterséges intelligencia térhódítása nagy mértékben befolyásolja az emberek munka- és magánéleti viszonyát. Amikor elkezdődött a mesterséges intelligencia elterjedése, mindenki azt hitte, hogy az majd megkönnyíti az emberek életét, kevesebb időt kell munkára szánni, több lesz a szabadidő, több idő marad a magánéletre, az élet örömeinek az élvezetére. A legtöbb esetben nem ez tapasztalható. Az embereknek egyre kevesebb a szabadidejük, a magánéletük korlátozott, leszűkül vagy erőltetett…

Van-e kiút ebből az állapotból? — tehetjük fel a kérdést? Mindenképpen van, ha tudatosan keressük a kiutat, ám ezt a kiútkeresést kevesen vállalják. Ennek egyik oka, hogy hiányzik az a tudatos gondolkodásmód, aminek a segítségével lehetőség nyílik a kimenekülésre az egyre kellemetlenebb állapotból, másrészt nagyon sokan a kiúthoz vezető útról lépnek vissza, mert a sajátos életforma, ami élhetővé tehetné a hétköznapokat, nem illeszthető be az általánossá vált közösségi életformába. Ezzel magyarázható az, hogy nagyon sokan azért vállalnak folyton plusz feladatokat, melyek elvégzése csak annyit jelent számukra, hogy majd újabb plusz feladatokat vállalhassanak, de nem azért, hogy azzal jobb legyen az életük, hanem azért, hogy megfeleljenek a közösségi elvárásoknak.

Mire számíthatnak azok a harminc-negyven évesek, akiknek a magánéletük elvegyül a mindennapi rohanással, a munkával? A célszerű az lenne, ha erre a kérdésre mindenki maga keresné a választ, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy senki sem zárhatja ki magát a közösségből, de az sem lehet, hogy mindenkire ugyanazokat az életformákat húzzák rá, mert az megöli az egyént.

Elek György