×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Mozgalmasan telnek a napok Kaplonyban

2021.10.30 - 16:17
Megosztás:
Mozgalmasan telnek a napok Kaplonyban
Elkezdték a Temető utca aszfaltozásának munkálatait Kaplonyban (Fotó: SZFÚ)
A településen zajló aszfaltozási munkálatok mellett az edzőpálya műfüvesítése is folyamatban van Kaplonyban. A község vezetése a legutóbbi tanácsülésen kapta meg a felhatalmazást a helyi tanácsosoktól, hogy hozzákezdjen az edzőpálya felújításához.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy csütörtökön végre elkezdődtek a Temető utca aszfaltozási munkálatai” — nyilatkozta Megyeri Tamás Róbert, Kaplony polgármestere. A Nagykároly melletti község elöljárója elmondta, hogy nem ez az egyetlen aszfaltozási munkálat, amely az általa irányított településen megvalósításra kerül.

„A Temető utca aszfaltozása több lépésben történik: előbb az első réteget helyezik le, erre kerül az úgynevezett geotextil, majd később — egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor — a következő réteg, a kopóréteg. A munkálatokat a Szatmár Megyei Tanács végezteti, a kivitelező pedig a Diferit AG Kft. Szeretnénk arra kérni a lakosokat, hogy legyenek türelemmel a munkavégzés ideje alatt, amennyiben kellemetlenségek érik őket. A kivitelezők igyekeznek minél hamarabb és a lehető legjobb minőségben elvégezni a felvállalt munkát.

Egy másik fontos munkálat is kezdetét vette csütörtökön. Az edzőpálya felújítását kérte mindkét labdarúgócsapat a Kaplonyi Helyi Tanácstól. A legutóbbi gyűlésen pénzt is különített el erre a célra a testület. Azóta alá is írtuk a kivitelezővel a szerződést, sőt, a munkálat előkészületei is folyamatban vannak. Miután befejezik a munkálatot, korszerű műfüves focipályánk lesz közvetlenül a kaplonyi labdarúgópálya mellett. Ha minden igaz, a munkálatokat még ebben az évben elvégzik” — magyarázta a polgármester.
Szintén régóta várják a helyiek a kaplonyi Magyar utca burkolatának felújítását. Még az év elején határozta el a kaplonyi önkormányzat döntéshozó testülete, hogy pénzt különít el a Magyar utca modernizálására.

„Sajnos nagyon is elhúzódott a szükséges engedélyek beszerzése, sőt, a közbeszerzési eljárás is váratlanul hosszúra sikeredett. Azonban végre befejeződött, és 2021. szeptember utolsó napján a kaplonyi helyhatóság, illetőleg a kivitelezés jogát elnyerő szatmárnémeti cég illetékesei aláírták a szerződést. A jelenleg többnyire 3,5, illetve 3,75 méter széles úttestet mindenhol egységesen 4 méteresre fogják kiszélesíteni. Szélesebbet nem tartanak indokoltnak a szakértők, hiszen egy kanyargós, szűk utcáról van szó, amelyen akár veszélyes módon megnövekedhetne a közlekedés sebessége a felújítást követően. A jelenlegi aszfalt-, illetve betonburkolatot mintegy 3 centiméteren marnák fel, és erre kerülne a hozzávetőleg 6 cm-es új aszfaltréteg, azaz nem növekedne jelentősen az úttest magassága. Az úttest mellett kövezett útpadkát alakítanának ki.

A helyhatóság kérése az volt, hogy az út esetleges átvágását igénylő mindennemű beavatkozást eleddig végeztessenek el, hiszen az aszfaltfelület rendbetételét követően az önkormányzat sok-sok éven át nem fogja engedélyezni az útfelület átvágását.

A munkálatok jövő héten kezdődnek, s az időjárás függvényében még idén befejeződnek — legalábbis a kivitelezőnek ez a szándéka. A napokban megtörtént a munkatelep átadása, mely procedúrán a kivitelezőn és a helyhatóságon kívül az érintett szolgáltatók képviselői voltak jelen” — fejtette ki Megyeri Tamás Róbert. SZFÚ
 

Kaplonyban és Börvelyben is elszállítják a kerti hulladékot
A Börvelyi és a Kaplonyi Polgármesteri Hivatal munkatársai egyaránt igyekeznek a lakosok segítségére sietni, így értesítésük szerint idén is elszállítják az őszi kerti munkákból származó hulladékot.
Épülhet a bölcsőde Kaplonyban
Elkezdődtek a kaplonyi bölcsődeépítés előkészületei, tudtuk meg Megyeri Tamás Róbert polgármestertől. Az épületnek helyet adó telken a szakemberek geofizikai méréseket végeztek.
Már tervezik a kaplonyi aszfaltozást
Az országosan meghirdetett Anghel Saligny-program keretében helyi érdekeltségű utak korszerűsítésére is hiánypótló állami finanszírozási lehetőség kínálkozik a polgármesteri hivatalok számára. Ezzel a lehetőséggel élve több mint 3 kilométernyi helyi út rehabilitálására nyert pénzalapot a kaplonyi önkormányzat.