Mindennapi találkozások

Tanult, dolgozott, tapasztalatot szerzett. Most azért mondja, hogy üres volt ez az év, mert hetvenéves, és nagyon sok terve vár még megvalósításra, nincs ideje elengedni az időt.

Bálint az aktív éveiben olyan munkahelyeken dolgozott, ahol nem volt székhez, épülethez kötve, tág volt a mozgástere, sokat jött-ment. Egy idő után hiába próbálták olyan feladatokkal megbízni, hogy lazán töltse el a munkaidőt, ne járja be a várost — vagy akár a megyét —, hogy elvégezhesse a dolgát, maradjon a cég telephelyén, és hagyja másokra a munkát. Kevés olyan munkaadó van, aki lazsálásra biztatja az alkalmazottját, Bálint munkaadója sem ez a típus, ez esetben amiatt kivételezett, mert ismerte annyira, hogy tudta, nem fogja tétlen tölteni az időt, talál majd magának hasznos elfoglalságot.

Néhány éve Bálint nyugdíjba vonult. Kérték, hogy maradjon, de határozott nemet mondott. Nem a munka elől menekült — az nagyon is hiányzik neki azóta is —, hanem úgy gondolta, hogy mindennek megvan a maga ideje, s ha elérkeznek a nyugdíjas évek, át kell adni a helyet a fiatalabbaknak. Ehhez az elgondolásához határozottan ragaszkodott, készült is rá, mert az utolsó munkás évek során igyekezett minden tudását és tapasztalatát felajánlani fiatalabb kollégáinak. Meglehet, főnöke azért kérte, hogy maradjon nyugdíjasként is, hogy akkor már tanítómesterként legyen jelen a cégnél.

Miért üres az idei év? Bálint igyekezett megtalálni a helyét nyugdíjas évei során is. Szeretett volna unokákat nevelni, nem úgy, ahogy azt a gyerekeivel tette, mert az a véleménye, hogy a gyereknevelésben alkalmazott módszerek megbuknak, ha ugyanazokat alkalmazza valaki az unokák nevelésekor. Nagy hiba az, ha valaki megreked egy bizonyos korban, ha úgy érzi, az ő ideje már lejárt, mert az ilyen emberek nem csak a maguk életét törik meg, nem csak a saját életükből maradnak ki, hanem alkalmatlanná válnak arra, hogy megerősítsék az unokáik sorsának alapjait, és nem tudnak segíteni a falak felépítésének elkezdésében. Bálint életének kiüresedéséhez az is hozzájárul, hogy a gyerekek és az unokák távolra kerültek tőle, nincs lehetősége úgy hasznosan eltölteni a nyugdíjas éveit, ahogy azt korábban eltervezte.

A járvány előtt szinte mindennap felsétált a város központjába, ahol két-három barátjával leültek egy kávé, nyáron egy sör, télen egy forralt bor mellé, és beszélgetéssel eltöltötték az időt. Ez egyfajta kapcsolattartás volt a külvilággal, így pótolta azt a hangulatot, ami munkássága idején természetes volt. Mert fontos, hogy az ember találkozzon ismerősökkel, akikkel megbeszélheti a mindennapi élet problémáit, keresik a párhuzamokat a helyi és a világproblémák között. Mert összefüggnek a dolgok, és egyre nyilvánvalóbb, hogy egy jól megtervezett irányítás alatt állunk. Ezeken a kávéházi beszélgetéseken felvetődnek az időszerű kérdések, megpróbálnak válaszokat keresni ezekra, bár nagyon jól tudják, hogy mindaz keveset ér, hiszen kevés részük van nekik a világ alakításában, sokszor még a maguk sorsa is kicsúszik a kezükből. Bálint rendszeresen felteszi a kérdést: eljut-e az ember valaha oda, hogy ne másoktól függjön az élete, hanem teljes mértékben ő irányítsa azt? Társai mosolyognak, azt állítják, mindenki maga irányítja a sorsát, a gond az, hogy sokszor tudatosan történik az elsiklás. A mai ember képtelen kompromisszumokat kötni, azzal, hogy ragaszkodik az önállósághoz, saját magától vesz el.

Egy ideje ezek a kávéházi beszélgetések is szünetelnek a járvány miatt. Bálint és társai néha az interneten tartják a kapcsolatot. Nem az ő világuk ez, ettől próbálták mindig óvni a fiatalokat. Az a nehéz számukra, hogy nem tudnak jobb mintát felmutatni, ha pedig ők maguk is ezzel a lehetőséggel élnek, aligha beszélhetnek arról a fiataloknak, hogy ne töltsenek annyi időt a számítógép előtt.

Elek György