Mindenki arra vágyik, hogy boldog legyen
Márkó Eszter Sepsiszentgyörgyön született, 2000-ben végzett színészként a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián. Szatmárnémetiben kezdte pályáját a Harag György Társulatnál. 2004-től a budapesti József Attila Színház színésze és rendezője. Tanított a Gór Nagy Mária Színitanodában. Az utóbbi tíz évben egyre többet rendez, főleg mesejátékokat magyarországi és erdélyi színházakban.
— Hogyan indult a pályafutása?
— 2000-ben Szatmárnémetiben volt az első szerepem, négy évig voltam a társulat tagja, ezt követően visszatérőként játszottam és rendeztem. Nekem egy anyahajó a szatmárnémeti színház, ahova vissza-visszatérek.
— Édesanyja, Krizsovánszky Szidónia színésznő is itt kezdte a pályáját az 1960-as években.
— Abban az időben nevettünk azon, hogy mennyire az ő útját járom. Édesapám itt volt fogorvos a környéken, ők is négy-öt év után hagyták el a várost. Édesanyám nagyon szerette Szatmárnémetit, egy örök fájdalom volt számára, hogy el kellett mennie. A sepsiszentgyörgyi társulathoz szerződött, ahogy én is két évvel ezelőtt. Ő is nagyon szerette, és én is nagyon szeretem ezt a társulatot. Nagyon jól érzem magam itt.
— Színész és rendező. Hogyan alakult ki ez a kettősség?
— Budapesten voltam a József Attila Színházban majdnem tizenöt évig, s a színészi munkámmal párhuzamosan elkezdtem tanítani a Gór Nagy Mária Színitanodában. A következő évben már kaptam saját osztályt, és amikor végzős volt az osztály, felkértek, hogy rendezzem meg a vizsgaelőadásukat. Előkaptam a nagyanyámféle Dekameront (nagymamája Nagy Olga jeles néprajzi író, népmesekutató), amit Vándorfi László írt színpadra, ez volt a rendezői debütálásom. Nagyon sok előadást ért meg, számtalan fesztiválon került előadásra, az előadást megvette a József Attila Színház. Előbb a diákok játszottak, később több színész is bekerült az előadásba, így játszották évekig. Az első rendezésem a József Attila Színház felkérésére volt a Babszem Jankó — a dalszövegeket is én írtam —, később pedig elkezdtem meséket rendezni. Egyre több volt a felkérés Magyarországon, Szatmárnémetiben, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Dunaszerdahelyen, végül a budapesti Nemzeti Színházban. Én nem készültem soha rendezőnek. Nem volt ilyen ambícióm, így alakult. A tanításra se gondoltam, valahogy hozta egyik a másikat.
— Pénteken az ön rendezésében mutatja be a Harag György Társulat László Miklós Illatszertár című darabját. Hogyan esett a választás erre a színműre?
— Elég későn kaptam a felkérést, ugyanis a COVID-helyzet miatt csúsztak a dolgok. Egy kicsit bonyolult volt a határon való átjárás, a próbákat sem lehetett úgy megtartani, mint máskor, az előadások is le voltak állítva egy ideig, most is csak korlátozott nézőszámmal engedélyezettek. Megkérdezte a színház művészeti igazgatója, hogy mit szólnék hozzá, ha a szilveszteri előadást én rendezném. Akkor még azt reméltük, hogy lesz szilveszterkor előadás. Elkezdtem keresni, hogy melyik darab kerüljön előadásra, három közül választottam ki ezt az előadást, arra gondolva, hogy az ékszerszínháznak az ékszerboltocska nagyon megfelel. Ismerem a szatmárnémeti közönséget, tudom, hogy nagyon szereti a szilveszteri előadásokat, tudtam, hogy olyan előadást kell rendezni, ami emeli a nézőket ebben a helyzetben. Tehát olyan darabot kerestem, hogy az a szatmári közönségnek megfeleljen. Amikor darabot választok, nem az önmegvalósítás a célom, rendezőként nincsenek bennem nagy világmegváltó ambíciók, inkább az a célom, hogy nem közönségszolgáló, hanem közösségszolgáló legyen az előadás, ugyanakkor az a csapatnak is jó legyen. Így esett a választásom két nagyon fiatal főszereplőre (Budizsa Evelyn és Szabó János Szilárd), akik számára nagy falat ez az előadás. Nagyon fontos, hogy jó hangulatú legyen a próbafolyamat is.
— Az Illatszertár közel száz éve íródott, de a mondanivalója ma is időszerű. Hogyan készült el az előadás?
— Elkezdtünk zenét írni. Nem lesz nagy zenés előadás. Ki akartuk kerülni a jogdíjakat. Nem használjuk a 30-as évek slágereit — szép lett volna, ha azok az ismerős dallamok hangzanak el —, de valahogy arra gondoltam, hogy a magyar költészet annyira gazdag volt abban az időben, hogy abból válogatunk, és megzenésítjük a verseket. Lovas Gábor zeneszerző háttérkórust is írt, nagyon szép találkozás ez a költők, a darab és a zene között. A darabot 1936-ban írta László Miklós, 1937-ben jelent meg. Elég bonyolult volt a helyzet abban az időben. Hitler már nagyon erősen működött, léteztek a zsidó törvények, zajlott a spanyol polgárháború, világégés volt Angliában stb. Elég zilált volt abban az időben a világ, mégis egy békeszigetet írt meg László Miklós, akinek megjelent a darabja, ő viszont egy év múlva már nem volt az országban. Budapestről elment Amerikába, ott lett hatalmas siker a darab. Amiatt rendkívüli ez a darab, mert csak apró utalások vannak arra, hogy mi történik kint a világban. Alapvetően nagyon emberi dolgokról szól: a szeretetvágyásról, a szerelemről, az életigenlésről, élni akarásról, csalódásról, megbocsájtásról, boldogulni vágyásról, boldogságkeresésről, ami meghatározza a mindennapi életünket. A világban megvan a zűrzavar, de mindenki arra vágyik, hogy boldog legyen.
Elek György
