„Minden ember számára fontos az elismerés”

— Honnan indult, hogyan alakult a pályája?

— 1984. június 17-én születtem Bánffyhunyadon. Az első négy osztályt szülőfalumban, Magyarvalkón (Kolozs megye, Kalotaszeg), a felső tagozatot pedig a szomszédos kisvárosban, Bánffyhunyadon végeztem. Ezt követően a Kolozsvári Református Kollégiumban folytattam tanulmányaimat. Az itt töltött négy esztendő, a kollégium szellemisége, a bentlakásban töltött évek meghatározók voltak számomra. Egy nagyon motiváló és egyben összetartó osztályközösség tagja lehettem, amelynek tagjaival még ma, tizennyolc év elteltével is tartjuk a kapcsolatot. Bátran mondhatom azt, hogy e négy év alatt életre szóló barátságok születtek. A kollégiumi magyartanárom, Rácz Melinda tanárnő hatására döntöttem úgy, hogy a pedagógusi, magyartanári pályát választom. Ő volt az, aki nem csupán megismertette, hanem meg is szerettette velem a magyar irodalmat. Nemcsak jó pedagógus, hanem egyben kiváló ember is, akinek mindig is szerettem volna a nyomdokaiba lépni.

— Hol végezte a főiskolát, kik voltak a tanárai, voltak-e nehézségek tanulmányai során?

— Egyetemi tanulmányaimat Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar-néprajz szakán végeztem 2003 és 2007 között. Ezt követően az Irodalom és társadalom mesterképzésen tanultam. Egyetemi tanáraim közül főként Orbán Gyöngyi tanárnő nevét emelném ki, aki nem csupán az államvizsga- és mesteri dolgozatom témavezetője volt, hanem a későbbiekben a kutatási irányvonalamat is nagyban meghatározta, ugyanis az ő hatására kezdtem el az irodalmi, később pedig a filozófiai hermeneutika kérdéseivel foglalkozni.

— Hol volt az első munkahelye, hogyan került Szatmárnémetibe, milyen iskolákban tanított?

— Az alapképzés befejeztével 2007 szeptemberében kezdtem el dolgozni. Két éven keresztül a kolozsvári Montessori (ma Tálentum Református Iskola néven ismert) általános iskolában dolgoztam, ezt követően Bánffyhunyadon, Szentmihályon, valamint Széken voltam helyettes magyartanár. Az említett tanintézmények mindegyikéhez pozitív emlékek és tapasztalatok kötnek, annak ellenére, hogy a Kolozsvárról való ingázás sokszor megnehezítette a mindennapokat, hiszen egyes esetekben napi négy órát is igénybe vett az iskolába való eljutás, valamint hazatérés. A tanítás mellett/közben a filozófiai doktori iskola hallgatója is voltam egyben. 2013-ban házasodtunk össze a férjemmel, aki Szatmárnémetiben élt, így magam is ide költöztem. Az egri Csűry Bálint Általános Iskolában tanítottam hét éven keresztül, az évek során pedig katedrakiegészítésem volt a szatmárnémeti Avram Iancu Általános Iskolában, a Gheorghe Dragoş Közgazdasági Középiskolában, valamint az Aurel Popp Művészeti Líceumban. E tanévtől pedig a szatmárnémeti Ion Creangă Általános Iskolában tanítok magyar nyelv és irodalmat.

— Miből doktorált, miért ezt a témát választotta, milyen előnyökkel jár a doktori cím?

— 2010-ben felvételiztem a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Kritikai argumentáció és filozófiai rekonstrukció doktori iskolájába. Doktori értekezésem címe Érzékelés és értelemképződés a műalkotás tapasztalatában. Dolgozatomban az érzékelés megismerésben betöltött szerepét, a műalkotások érzéki és szellemi oldalának a problematikáját vizsgálom. Röviden összefoglalva arra kívánok rámutatni, hogy a műalkotás nem azonosítható semmilyen ideális minőséggel, nem más, mint értelem és érzékelés szabad játéka. Témavezetőm Veress Károly tanár úr volt, akitől nem csupán a hároméves doktori tanulmányaim során, hanem ma is rengeteg támogatást és segítséget kapok. Talán szokatlannak tűnhet, hogy az irodalom után a filozófia terén folytattam a tanulmányaimat, viszont számomra ez nem volt radikális váltás. Csodálatos filozófiatanárnőm, Kálmán Ungvári Kinga hatására a filozófia iránti érdeklődésem már a középiskolában elkezdett kibontakozni. Az államvizsga-, valamint a mesteri szakdolgozatom egyaránt interdiszciplináris jellegű volt, ugyanis az irodalmi kérdésfelvetések mellett filozófiai nézetek egyaránt megjelentek. Nem hiszem azt, hogy a doktori cím elnyerése különösebb előnyökkel járna, ennek ellenére örvendek, hogy annak idején úgy döntöttem, hogy részt veszek a doktori képzésben. Ezáltal lehetőségem adódott, hogy fél éven keresztül a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Esztétika Tanszékének doktori iskolájában, Bacsó Béla Széchenyi-díjas esztéta mellett tanulhassak. Ugyanakkor a doktori tanulmányok lehetőséget adnak arra, hogy egy adott témába mélyebben beleássuk magunkat, ami nem mellesleg az egyik legérdekfeszítőbb is a számunkra.

— Mit jelent az ön számára ez az elismerés?

— Különösen megtisztelő, hogy már második alkalommal vehettem át az Apáczai-díj dicséretét. Minden ember számára fontos az elismerés, amely nem csak megerősíti őt eddigi tevékenységében, hanem ösztönző szereppel is bír. A díj névadója, Apáczai Csere János minden erdélyi magyar pedagógus példaképe, ugyanis pedagógusi és tudományos munkásságával egyaránt a magyar közösséget, a magyar nyelvet és az erdélyi tudományos életet szolgálta. E díj épp arra ösztönöz, hogy az ő példáját követve eddigi tapasztalataimat tovább kamatoztassam, közösségünket a legjobb tudásom szerint szolgáljam, valamint hogy diákjaimat támogassam abban, hogy elsajátítsák és továbbadják anyanyelvünket és kultúránkat.
Végezetül pedig Bessenyei György szavait idézném, amelyek szerint: „Minden ember a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Mielőtt döntést hozunk önmagunk vagy gyerekünk jövőjét illetően, e szavak csengjenek a fülünkben! Az anyanyelvi oktatás számunkra, erdélyi magyarok számára egy olyan lehetőség, amellyel minden magyar embernek kötelessége élni. Az anyanyelv nem egy plusz teher gyerekünk számára, hanem kiteljesedésének, önmaga megvalósításának a lehetősége.

Elek György