×
2024. 05 12.
Vasárnap
Pongrác
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Mennyi büntetőpontot „ér” a jogsi?

2018.11.07 - 20:40
Megosztás:
Mennyi büntetőpontot „ér” a jogsi?

A honatyák ismét módosítanák a KRESZ-t, nagyobb teret engedve a szabálytalankodásnak: a jelenlegi 15 helyett csak 45 büntetőpont vonná maga után a jogosítvány felfüggesztését.

Románia a paradoxonok országa — s miért épp a közlekedés szabályozása lenne kivétel ez alól? Miközben hosszú évek óta szinte bebetonozott helyünk van az európai és uniós baleseti toplisták élén, konstans módon vezetjük a közúti elhalálozások feketelistáját, és szinte napról napra meredeken zuhan a közúti és közlekedési morál, a honatyák újabbnál újabb KRESZ-módosító javaslatokkal állnak elő, természetesen a „gépjárművezetők érdekében”. Javasolták már, hogy a szimpla vagy kettős záróvonal ellenére is lehessen előzni ott, ahol az úttest szélessége megengedi; azt pedig el is fogadták, hogy táblákkal kelljen jelezni a sebességmérő radarral ellátott rendőrautók jelenlétét az országutakon — ezt szerencsére alkotmányellenesnek ítélte az alkotmánybíróság, így nem lép életbe.

Legfrissebb javaslatuk — amelyet egyébként a képviselőház jogi bizottsága már jóvá is hagyott, és a szállításügyi minisztérium is támogat — értelmében a most érvényben lévő 15 helyett csak 45 büntetőpont vonná maga után az autóvezetői jogosítvány felfüggesztését. Az ötletgazda szociáldemokrata képviselők indoklása szerint azért van szükség a módosításra, mert a jelenleg hatályos törvény miatt gyakran megtörténik, hogy nem túlzottan súlyos, de nagy összegű bírsággal járó kihágás miatt felfüggesztették az autóvezetők jogosítványát — persze azért jó lenne tudni azt is, hogy a szociáldemokrata honatyák számára mi minősül „nem túlzottan súlyos” közlekedési kihágásnak, ám ezt nem pontosították. A tervezet ellen tiltakozásukat máris megfogalmazó közlekedésrendészek szerint viszont nagyon sok gépkocsivezető „lazán” kifizeti a bírságokat, a legborsosabbakat is, és csak egyetlen „kényszerítő körülmény” van, aminek hatására úgy-ahogy betartják a közlekedési szabályokat — az pedig a jogosítványbevonás Damoklész-kardja.

Újabb „felkérés a táncra”

A közlekedésrendészek egyértelműen a szabálytalankodásra való „felkérésnek” minősítik a legújabb javaslatot, amely szerint a jelenleginél háromszor több büntetőpont után „ugrik a jogsi”, hiszen a „nem túl súlyos” kihágások ugyanúgy veszélyeztetik a testi épséget, az életet, mint a „súlyosak”

A közlekedésben szabálytalankodók mindig számtalan magyarázatot tudnak (és hoznak is fel) annak indoklására, hogy miért épp a záróvonalas szakaszon előztek, miért a kettős záróvonalon fordultak meg, mobiloztak, „elfelejtették” becsatolni a biztonsági övet, vagy miért hajtottak keresztül lakott területen 95 km/h-s sebességgel (egyébként a gyorshajtás általános indoklása az autópályák és gyorsforgalmi utak hiánya miatti sietség — ez a mentegetőzés viszont csak féllábán áll meg). Ám magyarázatözön ide vagy oda, a törvény az törvény, és be kell(ene) tartani, hiszen a biztonságos közlekedés, saját és mások testi épségének, saját és mások életének megőrzése érdekében találták ki a KRESZ-t. A honatyák egy csoportja azonban ismét úgy vélte, hogy a szabályozás túl szigorú („elvégre emberek vagyunk, és hibázni emberi dolog”), s azt javasolták, hogy a jelenleg érvényben lévő 15 helyett csak 45 büntetőpont vonja maga után a jogosítvány felfüggesztését — azzal a magyarázattal, hogy a jelenleg hatályos törvény miatt gyakran megtörtént, hogy nem túlzottan súlyos, de nagy összegű bírsággal járó kihágás miatt felfüggesztették az autóvezetők jogosítványát. A javaslatot a képviselőház jogi bizottsága már jóvá is hagyta, s döntő házként hamarosan a képviselőház szavazza meg vagy le — a rendőrségi és közlekedésrendészeti szakszervezetek azonban olyannyira nem nézik jó szemmel a kezdeményezést, hogy máris megfogalmazták tiltakozó nyílt levelüket. Tettüket messze nem a sofőröknek való „keresztbetevés” indokolja, hanem a sokéves tapasztalat és a baleseti statisztikák. Mint mondják, egyrészt a 15 büntetőpont „összegyűjtése” sem megy egyik napról a másikra (például a mobilozásért és a biztonsági öv be nem csatolásáért 2 pont „jár”; lakott településen belül három pontot kap, aki 21, négy pontot, aki 31 km/h-val lépte túl a megengedett, 50 km/h-s sebességhatárt). „A bírság összege az elkövetett szabálytalankodás súlyosságától függ — s hogy kinek mi a ’nem túlzottan súlyos’ kihágás, az mindig attól függ, hogy az ellenőrző szerv vagy az elkövető oldaláról nézzük, hiszen a szabálytalankodó sofőrök zöme nem minősíti túl súlyosnak azt, amit vétett. A képviselőház jogi bizottságának elnöke, Halici úr szerint a nem túl súlyos kihágás kategóriájába tartozik a vezetés közbeni mobilozás — nézzük már meg, mennyi és hány emberéletet követelő szerencsétlenség történt csak idén azért, mert a sofőr közösségi portálon bóklászott! Hogy a többszáznyi kisebb balesetet, koccanást már ne is említsem, amikor a mobilozás miatt nem indexelt, kanyarodás közben rosszul tekerte a kormányt, a beszélgetésre, és nem a körülötte zajló forgalomra figyelt a gépkocsivezető. És akkor ez a nem túl súlyos kategóriába tartozik? Vagy a megengedett sebességhatár 50-nel való átlépése? Ami ugye lakott településen belül 100 km/h-s sebességet jelent… És hányan vesztették életüket csak azért, mert nem volt becsatolva a biztonsági övük? Rögtön kiderül, hogy a nem túl súlyos kihágások mindegyike életbe, testi épségbe vágóan súlyos” — hangsúlyozza az Europol szakszervezet egyik közlekedésrendésze. Nyílt levelükben arra is rámutatnak a rendőrök, hogy nagyon sok gépkocsivezető (főleg a gyorshajtók) számára nem okoz gondot a bírság kifizetése, és a legborsosabb büntetés sem tartja vissza őket a szabálytalankodástól, s csak egyetlen „kényszerítő körülmény” van, aminek hatására úgy-ahogy betartják a közlekedési szabályokat — az pedig a jogosítványbevonás Damoklész-kardja.

Az országban idén eddig 3000 gépkocsivezetőnek függesztették fel a jogosítványát, mert összegyűjtötték a 15 büntetőpontot.

Szabó Kinga Mária