Megválaszolatlan kérdések

Úgy gondolja, hogy az óvintézkedéseket nem mindig szakemberek hozzák — igaz, azok sem készültek fel egy ilyen helyzetre, nem is volt hogyan —, hanem olyan személyek (legtöbbször politikusok), akik jót akarnak ugyan, de amennyiben lehet, kihasználják a lehetőségeket személyes vagy csoportérdekek érvényesítésére.

Panna arra kíváncsi, milyen lényeges változásokat hoz magával a világjárvány. Különböző jóslatokról már lehet hallani, de ezek csak feltételezések. Szervezők azt nyilatkozzák, hogy az idén elmaradó rendezvényeiket jövőre megújuló formában fogják megszervezni. Ez már jó ötletnek tűnik, mert nagyon sok olyan szűk körű programot vagy tömegrendezvényt szerveznek meg évről évre, melyek már rég idejétmúltak, de a folytonosság, a hagyományok megőrzése miatt még mindig megrendezik ezeket, bár túl nagy igény nincs rájuk.

— A változásokhoz — mondja Panna — leleményességre, ügyességre, minőségi, tiszta látásmódra van szükség. Talán azt is kimondhatjuk, hogy szerepváltásra. Ez esetben nagyon oda kell figyelni, hogy ne az történjen, hogy a szerep megmarad, de azt a szereplő más stílusban játssza el. Ugyanúgy oda kell figyelni arra is, hogy a szerep ne hagyja el a szereplőt, mert sokkal könnyebb más szereplőt találni, mint más szerepet. Mivel nem ismerjük a változások utáni időszak szabályait, kénytelenek vagyunk az előbbi darabjaiba kapaszkodni, és amikor elbizonytalanodunk, könnyen megtörténhet, hogy visszaesünk abba a közelmúltba, amikor már kezdett oda jutni a világ, hogy nem volt hatalom a tudás, nem volt erény a jóérzés, az erkölcs, a lelkieket eltiporták az anyagiak… Most egy olyan állapot alakult ki, amikor kis túlzással elmondhatjuk, hogy opcionálissá vált az oktatás, nem kötelező a munka, mindenki számára biztosítani kell a megélhetéshez szükséges feltételeket. Milyen irányba tart a változás? Milyen módon változnak a szereplők és a szerepek? Csak találgatni lehet. Találgatni kell azt is, hogy lesz-e változás.

Panna évek óta útkereső időszakban van. Filozófia szakon végzett három éve, azóta sem talán munkát a diplomájával. Volt már helyettes tanító, jelenleg egy állami cégnél „aktamozgató”. Mindig arra tanították az iskolában, hogy olyan szakra jelentkezzen, amit szeret, mert egy egész életen át kell majd gyakorolja a szakmáját. Szót fogadott, azt tanulta, amit szeretett, most pedig nincs szakmája. Nem érti, de elfogadja, mert ő döntött így. Talán éppen emiatt helyezett nagyon nagy hangsúlyt az otthonmaradás idején a változtatásra. Nem ez az időszak a legmegfelelőbb erre, de jó alkalom a felkészülésre, az átgondolásra, a megoldáskeresésre.

— Az otthonmaradás első napjaiban tele voltam reményekkel — állítja Panna. — Azon tűnődtem: sikerül-e kizárni a házból minden rosszat, vagy azt éppen bezártam magammal? Tudtam, hogy a csendnek nincs visszhangja. A csendben nem kell küzdeni az emberek ellen, éppen ezért kidolgozhatok néhány jó tervet az emberekért. Néhány nap után azt tapasztaltam, hogy a bezártságban nemcsak a külvilággal szemben tartok távolságot, hanem magammal szemben is. Vajon így van ez másokkal is? Vajon azok, akik közelebb kerültek egymáshoz, most úgy érzik, még jobban megnőtt köztük a távolság? Naponta több és több kérdés merül fel, és nem találom a választ. Amíg itthon vagyok, könnyű betartani az óvintézkedéseket. Ha nem nézem a tv-t és a közösségi médiát, nem bosszantom fel magam. Ettől még ott vannak a megválaszolatlan kérdések. Most már meggyőződtem arról, hogy akkor kapok rájuk választ, ha kimegyek, vagy ha bejön hozzám valaki. Mert szükségem van egy kis életre. Mert élni is kellene már. Szükség lenne egy kis életjelre: egy ölelésre, egy simogatásra, egy csókra…

Elek György