Megszólal egy nyugdíjas is!

A január 30-i Szatmári Friss Újság lapszámát olvasva megakadt a szemem az egyik cikk címén „Ezek lennének a valós problémái a nyugdíjasoknak?”. A cikket elolvastam, aztán felháborodtam, mivel én is nyugdíjas vagyok, ebből a „hatalmas” nyugdíjból, 35 éves munkaviszony után egészen más problémáim adódnak, pedig a szülővárosomat én is féltve szeretem. Nem ismerem az urakat, akik ebben a Bizottságban bennünket, nyugdíjasokat képviselnek, de gondolom, olyan nyugdíjakat birtokolnak, amikből 30–40 van városunkban — erről is ebből a lapból értesültem. Természetesen a várost szépíteni kell, pl. köztéri szobrokkal, de ahol az őslakosság nagy része még mindig magyar, nem a Rákóczi-szoborba kellene belekötni, annak itt a helye, ő kötődik városunkhoz. A zászló, hát egy ilyen kis városban, ahol ennyi megoldatlan probléma van, ez nem grandománia? Az önkormányzat, a tanácsosok, gondolom, foglalkoznak ezekkel a témákkal is meg a Pannónia Szálló, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem és az Északi Színház sorsával — itt még nem kezdődött el a lázas felújítás, nehogy a Pannónia sorsára jusson. Foglalkozhatna — mármint ez a minket képviselő Bizottság — a nyugdíjasok valós bajaival: miért nem emelkedett a nyugdíj évek óta? Többéves befagyasztás után most kaptunk egy pár százalékot az inflációt követve, de ez nem nyugdíjemelés, ez vicc, mert ezzel egy időben az energiaárak emelkedtek, ráadásul a médiában egyfolytában az energiaár liberalizálásáról beszélnek, hogy érzi ebben a demokráciában magát a polgár? Nem beszélve arról, hogy egy ilyen átlagnyugdíjat, mint az enyém, pl. megadóztatja az állam, egészségügyi biztosítást von le, ez nálam kb. 100 lej, hát így egy téli hónapban mi marad, ha nem akarunk megfagyni? Hát erről ennyit, de még van valami. Mivel választások közelednek, nem is tudom, kiben-miben lehetne bízni, úgy pártban, mint személyben — ez elég szomorú —, aki nem csak kampányfogásként, de lobbizna azért, hogy hazánkban is bevezessék az özvegyi nyugdíjat, ezt nem mi találnánk ki, hiszen egész Európában alkalmazzák kisebb-nagyobb százalékban, de nálunk a nulla százalékot alkalmazzák.

Talán még itt említeném meg a „Pénzt vagy életet”, dr. Zagyva Miklós figyelemre méltó cikkét ugyanebben a lapszámban. Itt aztán az is kiderül, hogy az Egészségügyi Minisztérium hogyan gondoskodik majd arról, hogy szegény nyugdíjas ne nélkülözzön hosszú éveket — hiszen ha az alapellátásból sikerül ilyen módon kivenni sok mindent, szegény pénz és támasz nélküli öreg gyorsan eltávozik barátságosabb tájakra. Nem vagyok én olyan naiv, tudom, hogy ezek az észrevételek nem jutnak el az illetékesekhez, hiszen nem olvassák el, de jólesik legalább kiírni. 23 éve élünk szabad, demokratikus országban, bejutottunk a közös Európába, ahol törvény szól arról, hogy a nyugdíjhoz nem nyúlnak, nem adóztatják, és egyáltalán nem tudnak arról, hogy szigorúan betartandó rendelkezéseik alapján milyen sorsa van egy nem régen csatolt, 45 évig kommunizmusban élő ország polgárának.

Nagy Julianna