Megoldás egyik napról a másikra

Tanévzárókon sokat lehet hallani arról, hogy elértünk egy célt, de újabb célok jelennek meg előttünk. Tanévkezdéskor már meg is határozzák az újabb célt, ami az addigi elégedetlenségből átdobja a diákot, a pedagógust és a szülőt az elégedettség irányába haladó útra. 

A mindenkori diák minden tanévkezdéskor kíváncsian várja, hogy milyen újdonságokra, milyen változásokra számíthat, ami megkönnyíti vagy megnehezíti az életét. Amióta mindenki beleszólhat az oktatásba, nem könnyű szabályokat teremteni, hiszen külön véleménye lehet a diákszervezetnek, a szülői bizottságnak, az iskola vezetőségének, az önkormányzatoknak, a szaktárca különböző intézményeinek, csak hogy a legfontosabbakat soroljam. Mindenki elégedetlen azzal, ami van, mindenki változtatni akar úgy, hogy az ő véleménye legyen az elfogadott. 

Ernő, Boglárka férje több oknál fogva lehetne elégedetlen, mint Boglárka, hiszen ő közel huszonöt éve matematikatanár, és mindent megtesz, hogy a diákjai jó eredményeket érjenek el, mégsem ez történik, még azok a diákok sem tanulnak úgy, ahogy kellene, akik matematikából fognak felvételizni. Boglárka angoltanár, nem kell attól tartania, hogy a tanítványai nem veszik komolyan a tanulást, ugyanis az angol nyelvet ma már azok is igyekeznek megismerni, akik nem tanulnak tovább, mert az angol nyelv ismerete hozzátartozik a mai ember életéhez. 

Boglárka és Ernő örökös csatározásban töltik az életüket. Ernő már bele van nyugodva, hogy ezen nem lehet változtatni, azt azonban látja, hogy nem egyik vagy másik személyben kell keresni a hibát, mert ha csak az egyik személyiségével lenne a baj, akkor a másik vagy azt mondaná, hogy ebből elég, nem csinálom tovább, vagy — akár a saját méltóságából leszakítva egy szeletet — megtenné azokat a lépéseket, amelyek szükségesek a nézeteltérések elsimításához. Ha az egyikben van a hiba, de mindketten ragaszkodnak a másikhoz, akkor az elégedetlenség legyőzéséért — ami a boldogság egy állomását jelenti — nem áldozathozatal a problémamegoldás, hanem sikerélmény a kiküszöbölhető hibák megtalálásakor. 

Ez esetben nem így van.

— Ernő képtelen maga mögött hagyni azokat a sérelmeket és sok más rossz szokást, amit magával hozott gyerekkorából — hangoztatja folyton Boglárka, akinek az a meggyőződése, hogy Ernőben van a hiba. — Ha erre képtelen, képtelen arra is, hogy betöltse a férj és az apa szerepét, hogy példamutató tanár és ember legyen. Ha naponta elköveti ugyanazokat a hibákat, nincs esély arra, hogy megváltozzon.

— A kötelezettségek elmaradásából származik a problémák nagyobb része — állítja Ernő. — Ezeket a kötelezettségeket oldják fel a diák- és a szülői jogok, valamint az, hogy az iskolában nem kell betartani a szabályokat. Amíg egy túlzásokkal telített, gyermekcentrikus világban élünk, és a szülő nem a szabályok betartására neveli a gyereket, addig a tanár sem várhatja el az iskolai szabályok betartását, ha egyáltalán vannak még olyanok. Ha én ki merem mondani, hogy szabályszerűen kell élni a családban, az iskolában és az egész társadalomban, akkor tücsköt-bogarat rám lehet mondani, mert én nem értek egyet a többség véleményével. Ott van mindenkiben az elégedetlenség érzése, mégis kevesen vannak, akik megkeresik a módját az elégedetlenségük kielégítésének. Az elégedettség — a boldogságérzés — megtalálása olyan cselekvéssorozat eredménye, ami úgy épül, hogy az állandóan jelentkező lemondások hiányát is pótolni kell. Erről viszont nem akar beszélni senki.

Boglárka meghallgatja Ernőt, majd megmagyarázza, hogy nincs igaza, és próbáljon rátalálni a valóságra. Ernőnek meggyőződése, hogy a valóság az, amiről folyton beszél. Elmondja azt is, hogy rég túl kellene legyenek már azon, hogy olyan dolgokról beszélnek, melyeket sohasem ültettek a gyakorlatba. Pedig a megoldás egyik napról a másikra megszületne, ha a szavak tettekké érlelődnének.

Elek György