Még az időjárás is a múltat idézte a vasárnapi megemlékezésen

Viharos-jeges szélvihar sepert végig vasárnap délelőtt a Kálvária-templom kertjén, az egykori sváb deportáltakért, illetve az elhunytak lelki üdvéért tartott szentmiséről kilépők szinte kivétel nélkül fázósan húzták össze magukon a nagykabátot — sokak tekintete elrévedt a kószán szálldosó hópihékre, de még inkább valahová a távolba, s arra gondoltak: még az időjárás is a múltat idézi, hiszen 77 évvel ezelőtt ugyanilyen fagyos télben gyűjtötték össze a szatmári sváb közösség ötezer tagját (16–35 év közötti nőket és 16–45 év közötti férfiakat), terelték vagonokba és vitték még zordabb körülmények közé, szovjet munkatáborokba, málenkij robotra, azaz „kis munkára” őket.
Ezzel a megnevezéssel azt próbálták (volna) elérni, hogy a civilek megnyugodjanak: munkájukra csupán rövid ideig lesz szükség, és hamarosan hazatérhetnek. A málenkij robot azonban kőkemény, sokak számára öt éven át is tartó fizikai munkát (bányászat, romeltakarítás, építkezés) jelentett valamelyik szovjet iparvidéken. A kényszermunkáról életben hazatérők a kommunista kormánytól semmiféle segítséget sem kaptak, és évtizedekig hallgatásra voltak kényszerítve. A „kis munka” s bármiféle hozzá kapcsolódó téma a kommunizmus idején tabu volt, csak a kilencvenes évektől kapott nyilvánosságot, ám a részletek teljes feltárása mind a mai napig nem ért véget — országos szinten első alkalommal 1995-ben, Szatmárnémetiben tartottak megemlékezést, Wendelin Fuhrmann római katolikus lelkész javaslata nyomán, s azóta minden évben főt hajtanak, külön-külön a sváb településeken álló emlékműveknél, illetve közösen a Kálvária-templomnál lévő, egy évtizede felavatott emléktáblánál, amely a megye valamennyi deportált sváb áldozatának emlékét őrzi. Az összevont fúvószenekar dallamait, valamint Pakot Géza jezsuita atya igeolvasását követően, a férfikórus szolgálatától kísérve itt helyezték el a kegyelet koszorúit a sváb települések polgármesterei, a Német Demokrata Fórum vezetői, Nagy Szabolcs parlamenti képviselő, a különböző szervezetek és közösségek képviselői.
A megemlékezés a Sváb Házban folytatódott, a női kórus dal-összeállításával és azzal a kiállítással, amely a korabeli, oroszországi munkatáborokban készült, s kevés fényképet, a lágerekről készült rajzokat-grafikákat, egy-egy megmaradt tábori lapot mutatott be.
Közel nyolc évtizeddel ezelőtt, 1945-ben több mint 80 000 romániai németet (szászt, svábot, cipszert) hurcoltak el kényszermunkára, a Szovjetuniónak nyújtandó „természetbeni jóvátételre”, amivel a 1945. február 4–11. közötti jaltai konferencián a szövetségesek egyetértettek. Viszont nem értették „Minek ez a felhajtás a romániai szászok és mások Oroszországba deportálása miatt?” — ahogy azt Winston Churchill brit külügyminiszer híressé vált mondatában megfogalmazta, aki a kelet-európai németek munkára elvitelét a szovjetek jogának tartotta, s úgy vélte, azoknak valóban joguk van azt tenni a megszállt országokban élő németekkel, amit csak akarnak. S a szovjetek valóban azt is tették: 1945. január 11. és 16. között 30 336 erdélyi szászt vittek el — minden harmadik deportált a munkatáborokban halt meg. A már 800 éve Erdélyben élő s anno az erdélyi magyarokkal és a székelyekkel megalakított három nemzet uniójának tagja, az erdélyi szász közösség — akaratán kívül — megindult azon az úton, amely rövid távon az orosz munkatáborokba, hosszabb távon azonban a szinte teljes felszámolódáshoz vezetett; január 14. és 16. között mintegy 33 000 bánáti svábot deportáltak — közülük körülbelül 5000-en nem élték túl a „kis munkát”, míg a szatmári svábok deportálása kezdődött legkorábban, ugyanis őket már január 2–3-án összegyűjtötték: a harminckét településről mintegy 5000 embert hurcoltak el, s voltak közöttük magyarok és románok is, mint például a szaniszlói csoportban (valószínűleg mert az oroszok ott nem találtak annyi sváb nemzetiségű lakost, amennyi lefedte volna a településre eső kvótát). A kényszermunka éveiben, 1948–49-ig majdnem ezren pusztultak el az embertelen körülmények, járványok és munkabalesetek miatt — a malenkij robotból visszatértek közül ma már egyre kevesebben vannak életben.

Szabó Kinga Mária