×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
11 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Második hellyel indított Mani

2022.05.16 - 22:59
Megosztás:
Második hellyel indított Mani
Kaposváron járatta be az új enduro, 350 köbcentis versenygépét a szatmárnémeti motorkerékpáros, Gyenes Emánuel, aki magyar bajnokság idénynyitóján címvédőként a második helyen zárt.

Dobogós helyezéssel kezdte a magyarországi enduro-bajnokság idényét a szatmárnémeti Gyenes Emánuel, aki a kaposvári futamon a második helyen zárt.
A címvédő szatmári pilótának ez volt az idei első versenye a januári Dakar-rali óta. Februárban műteni kellett a korábban eltört lábát, majd néhány hét rehabilitáció várt Manira, aki így csak néhány héttel a kaposvári futam előtt tudott csak enduro motorkerékpárra ülni. Erőnlétileg sem tudott alaposan felkészülni a hétvégi versenyre, amit viszont alaposan megérzett azután, hogy hazautazott. Mindezek ellenére elégedett az eredménnyel a szatmári versenyző, akinek még négy forduló áll a rendelkezésre, hogy annyi pontot gyűjtsön az összetett táblázatban, amivel megvédheti bajnoki címét.
„Már nagyon vártam, hogy ismét versenyezhessek. Már tavaly is voltam ezen a pályán, ezért tudtam, hogy mi vár rám. Nagyon jó volt, és ez az eredmény is nagyon jó, mert idén csak a Dakaron versenyeztem. Azt hittem, hogy nagyobb lesz a lemaradásom. Kicsit jobban megviselt ez a futam, izomlázam is van, de jól éreztem magam” – mondta lapunknak Mani, aki Szőke Márk után, illetve Jager István előtt a második helyen zárt.
Ezen a futamon egyébként a szatmári pilóta „bevetette” az új motorkerékpárját is, a négy ütemű, 350 köbcentis KTM-et. Ezzel megy végig a magyarországi bajnokságon, a régebbi modellt, a 2 ütemű 300-ast pedig nyáron, a nagyszebeni Red Bull Romanicson szedi elő ismét, amiután eladósorba került a versenygép. 
Az öt fordulós enduro-bajnokság június 4-én folytatódik a felvidéki Lissóban. 

Pesek Attila

Nagyon sok ellensége van egy dakarosnak!
Hazaért Gyenes Emánuel, Mani a január 19-én véget ért, szaúd-arábiai Dakar raliról. A szatmárnémeti Autonetnél fogadták - spirál konfettik, füstfelhő, pezsgő, bor, ünnepi torta, egy lelkes csapat és mindenre kíváncsi újságírók várták.
Dakar 2024: Gyenes Mani retrospektív
Rövid összefoglaló a 2024-es Dakarról és elsősorban arról, milyen benyomással zárta a két hetes, szaúd arábiai sivatagi rohanást az Autonet Motorcycle Team szatmárnémeti versenyzője.
Dakar 2024: tizenegyediknek ért be Mani
Január tizenkilencedikén véget ért a 2024-es évi, szaúd-arábiai Dakar rali, a szatmárnémeti motoros Gyenes Emanuel – Mani saját kategóriájában 11. összetettben a 23. helyezést érte el.