×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
17 °C
enyhe intenzitású szitálás
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Sport

Március 9-én rajt a Liga 4-ben

2013.02.15 - 11:36
Megosztás:
Március 9-én rajt a Liga 4-ben

Pénteken először ült össze új felállásában a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) végrehajtó bizottsága, és egyetlen napirendi pontot tárgyaltak meg.

 

Eldöntötték, hogy a Liga 4 tavaszi idényének első fordulóját március 9-én és 10-én rendezik, míg a Liga 5-ben március 23-án és 24-én rendezik majd az első visszavágó etapokat.

Mint ismeretes, a február 2-i közgyűlésen választották meg a kilenc tagú bizottság tagjait, amelyet Szilágyi István, AJF–elnök vezet. Az egyesület lapunkhoz eljuttatott közleményéből kiderül az is, hogy a tavaszi rajtot halaszthatják, amennyiben kedvezőtlenek az időjárási feltételek, és ebből kifolyólag használhatatlanok lesznek a labdarúgó–pályák.

Az AJF legkésőbb június 12-ig kell közölje a Román Labdarúgó Szövetséggel a Liga 4-es pontvadászat bajnokát, és június 19-én rendezik a Liga 3-as osztályzó mérkőzéseket, amelyen két szomszédos megye negyedosztályos bajnokegyüttesei küzdenek a harmadosztályos szereplésért.

Az átigazolási időszak megkezdődött, és 48 órával, a bajnokságok kezdési időpontja előtt zárul.