×
2024. 05 06.
Hétfő
Ivett, Frida
26 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Vidék

Magyar népdalokat tartalmazó CD jelent meg

2021.12.29 - 17:40
Megosztás:
Magyar népdalokat tartalmazó CD jelent meg
A Szamoshát néptánc- és népdalcsoport megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából tizenegy népdalt tartalmazó CD megjelenését támogatta a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont.

Szatmár megyében nagy hagyománya van a néptáncmozgalomnak, szinte minden településen működtek néptáncegyüttesek, és ezek közül több országos és nemzetközi sikereket ért el. Az 1989-es változások után megszűnni látszott a néptáncmozgalom. 1998-ban Fábián Elemér alapította meg a Szatmári Nemzetiségek Népi Együttesét, amely számtalan rendezvényen lépett fel. 2005-ben alakult meg az Egri Csodaszarvas néptáncegyüttes. Szarvas Károlynak az volt a célja, hogy Egriben egyesületbe tömörítse a néptáncot és népdalokat kedvelő fiatalokat. 2016-ban jött létre a Szamoshát néptáncegyüttes, amit a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont működtet, oktatója pedig Szarvas Károly, az együttesben a megye több településéről vesznek részt néptáncosok. Az együttes repertoárjában magyar, sváb és cigány táncok szerepelnek. Az együttes a megalakulása évében eljutott Bécsbe, később Görögországba és több rangos hazai rendezvényre. Az együttesnek húsz tagja van, de sajnos nem lehet tíz párt alakítani, mert kevesebb fiú jelentkezik néptáncra, mint ahány lány.
A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont égisze alatt működő Szamoshát néptánccsoportot eddigi tevékenysége elismeréseként szakmai ajánlással felvették a Romániai Magyar Néptáncegyesületbe. A Romániai Magyar Néptáncegyesületbe úgy lehet bekerülni, hogy az egyesületi tagok ajánlják újak felvételét, tudtuk meg Szarvas Károlytól, aki azt is elmondta, hogy a szatmáriakat a zilahi Terbete és a szilágycsehi Berekenye néptánccsoport vezetői ajánlották. A tagság előnyökkel jár, hiszen olyan információkhoz jutnak a tagok, melyek csak az egyesületen belül ismertek, és vannak olyan találkozók, fesztiválok, képzések, pályázatok, minősítő versenyek stb., melyekre csak az egyesület tagjait hívják meg. Az egyesületi tagság előnye az is, hogy Szatmár megye is bekerül a köztudatba népművészeti szinten, magyarázza a Szamoshát néptáncegyüttes oktatója, hozzátéve, hogy bár a járványhelyzet miatt most ritkán adódik lehetőség nyilvános fellépésekre, amikor lehetőség adódik majd rájuk, folytatódnak majd a próbák. A Szamoshát néptáncegyüttes megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából az együttest fenntartó Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont Édesanyám sokat intett a jóra címmel egy CD-t adott ki, mely tizenegy népdalt tartalmaz Mészáros Amanda, ifj. Szarvas Károly, Egri Szarvas Károly, Farkas Annabella és Simon Szilvia előadásában.
Mészáros Amanda elmondta, hogy amikor felmerült a lemezkészítés kérdése, Szarvas Károly megkérte, hogy állítson össze népdalcsokrokat, és segítsen a többieknek is a felkészülésben. A CD-n 11 összeállítás van, amiből 9-et ő készített. A lányokkal, Simon Szilviával és Farkas Bellával nagyon sokat készültek, többször meghallgatta őket, s igyekezett minél többet segíteni annak érdekében, hogy minél profibb legyen a hangzás, és közben igyekezett úgy összeállítani a csokrokat, hogy maradjanak a témánál a népdalok, amik egymást követték (például: beteljesületlen szerelem).
Robert Laszlo, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont menedzsere így ajánlja az albumot: „Örülök, hogy intézményünk hozzájárulhatott ennek a CD-nek a megjelenéséhez, mely a szatmári régió és egész Erdély igazi magyar népdalkincsét tartalmazza. A Szatmár megyei Szamoshát néptáncegyüttes dicséretet érdemel azért, hogy szeretettel, tehetséggel és kitartással népszerűsíti ezt a szellemi örökséget. A néptáncegyüttes fennállásának ötödik évfordulójára készített album megjelenését rendkívül indokoltnak gondoljuk, különösen most, hogy a világjárvány miatt ritkábban adódik lehetőség a személyes találkozásokra. Meggyőződésem, hogy ez az album is hozzájárul ahhoz, hogy megyénk multikulturális hagyatéka minél teljesebbé váljon.”

Elek György

 

A magyar népdal a mi zenei anyanyelvünk
Gradus ad Parnassum — partiumi citeraleckék és szamosdarai népdalok — két hiánypótló kiadvány a napjainkban (ismét?) virágkorát élő citerázás és népdaléneklés terén, azok számára is, akik tanítják, de azok számára is, akik csak most „kóstolnak bele”.
Turnéztak nyáron a szatmári néptáncosok
Magyarországi és romániai rendezvényeken léptek fel a nyár folyamán a Szamoshát néptáncegyüttes műkedvelő néptáncosai, tudtuk meg Szarvas Károlytól, az együttes vezetőjétől.
Színes programok a Röpikével
Néptánc- és népi foglalkozások hete címmel indít élménydús programsorozatot Szatmárnémetiben a Röpike Néptánccsoport gyermekeknek.