Magyar címer koronával és anélkül

Ilyenkor, választások tájékán a szokásosnál kiemeltebb téma a határon túli magyarok hovatartozásának, szavazati jogának a helyzete. Az alábbi kis történettel bizonyíthatom: magyarnak lenni elsősorban kulturálisan meghatározott érzés, de másodsorban papíros kérdése is lehet. Lehetőleg mindkettő.

Balog Zoltán miniszter tavalyi torontói igehirdetésében mondotta el az alábbi esetet, amely mélyen tükrözi a diaszpórában élő ifjabb nemzedék identitástudatát. Néhány napos, sűrű programokkal teletűzdelt kanadai látogatása harmadnapján este a főkonzulátus munkatársaival sörözni mentek. Végre egy nyakkendő, öltöny, palást nélküli szabad óra, amit a legcélszerűbben így lehet kihasználni. Öten üldögéltek egy asztalnál, és beszélgettek, közös téma bőven akadt. Egyszer csak az asztalukhoz jött egy tagbaszakadt huszonéves ifjú, és tört magyarsággal, mély szenvedélyességgel feléjük fordult: „Maguk mind magyarok?” A miniszter igenlően válaszolt, miközben — nyilvánvaló bizonyíték gyanánt — a mezére mutatott, amelynek bal oldali felső sarkában színes koronás magyar címer díszelgett. Az ismeretlen érdeklődő szemei hirtelen felcsillantak, miközben megszállta az indulat. Kívülről teljesen jelentéktelennek tűnő trikóját feltépte, és a mellére, a szíve tájékára mutatott. Arra a helyre, ahol egy tetovált magyar címer díszelgett. Kissé szánva-bánva, mégis inkább lelkesen jegyezte meg: „A korona még hiányzik róla!”

Biztos vagyok abban, hogy a mű befejezésével, a magyar koronának a címer fölé való tetoválásával nem várta meg az esetleges újabb miniszteri látogatást. És a magyar állampolgárság felvételét sem halogatta tovább. Talán már a következő héten beiktatta programjába mindkettőt. Miközben a magyar okmány megszerzésének a célszerűségén túl számára mégiscsak a befejezett tetoválás, a koronával ellátott címer adta meg a teljes fokú magyar identitás érzését. Kitörölhetetlenül, lemoshatatlanul, tagadhatatlanul. Magyarságát nap mint nap a szíve felett hordozva.

Dr. Ábrám Zoltán