Ma a legnagyobb ellenségünk a közömbösség
Ragyogó tavasz köszöntötte a nemzet tavaszára emlékezőket vasárnap délelőtt Halmiban, ahol a rendezvénysor hagyományosan ünnepi — sőt, kétszeresen ünnepi — istentisztelettel kezdődött a református templomban.
„ Talpra, magyar! — ezekben a napokban mindenki emlékezik: '48-ban, ott a Pilvaxban a maréknyi ifjú elindult, és a Nemzheti dallal biztatták mindazokat, akik melléjük álltak. A mai napon mi is emlékezni jöttünk, ugyanakkor ez az emlékezés mellett az imahét-záró istentiszteletünk is. ” – fogalmazott nt. Szilágyi István Róbert dabolci lelkipásztor, aki a kétszeresen ünnepi igehirdetését Ezékiel próféta könyve 34. fejezetének soraira alapozta. „Az Úr pásztorrá tette Ezékielt — milyen csodálatos feladat az, amikor Isten elhív bennünket egy – egy szolgálatra, és pásztorrá tesz bennünket, akár egy gyülekezet élén, de otthon, a családi hajlékban is. Milyen felemelő érzés, hogy Isten méltónak lát bennünket arra: pásztorrá legyünk. És aki el van hívva, pásztorrá van téve, annak feladata is van : továbbadni Isten igéjét — nem csak szóval, de egész életvitelével!” – mondta, hangsúlyozva azt is: felelősséggel jár minden pásztori feladat. Így van ez akkor is, ha modern korunkban már sem a szót, sem a tartalmát nem szeretjük
„Felelősséggel tartozni a másikért — fontos dolog felelősséggel tartoznunk egymás iránt. Felelősek vagyunk — lelkipásztorként, egy közösség vezetőjeként, családtagként, társként — azért, hogy a másik jó úton haladjon. Pásztorrá tesz bennünket Isten úgy, hogy ismerjük Őt. Ezékiel könyvének 34. fejezetében a rossz pásztorok ellen szól, és azt mondja: 'befejeztem velük és elveszem tőlük a pásztori feladatot'. Igen, Isten pásztorrá tesz bennünket nagyon sok élethelyzetben: mint hitvestárs, mint szülő, mint keresztszülő — pásztorrá tesz ebben a nagyvilágban, hogy tegyünk bizonyságot Róla, és minél nagyobb pásztorok vagyunk, annál nagyobb a felelősség! Ragaszkodjunk anyanyelvünkhöz és gyökereinkhez, mert akkor vagyunk jó pásztorok. Milyen pásztorai lennénk (vagyunk) egymásnak, ha hagyjuk felülkerekedni azt a bizonyos turáni átkot, az irigységet? Helyettünk a templompadba nem fog senki beülni …” – mondta. Visszapillantva az időben, felidézte gyermekkorát és nagymamáját, aki „az aranykorban” a 80. Zsoltárra tanította, halkan énekelte neki a Szózatot és a Himnuszt, mert „ezek nélkül nem vagy magyar. Nem volt szabad gyakorolni, de mégis mindenki tudta hova tartozik. Ma a legnagyobb ellenségünk a közömbösség — nem érdekel a magyar iskola, nem az én dolgom a gyülekezet, nem érdekel semmi. És a nemtörődömség le tudja építeni hitünket … Isten félreteszi ezeket a rossz pásztorokat, és a juhokat összegyűjti — engedd, hogy keressen meg és találjon meg téged. Ne hagyjuk nemzetünket és Krisztusunkat!” - zárta prédikációját.
Elek Arnold házigazda lelkipásztor köszönte meg a szép gondolatokat, amelyekkel méltó módon zárult az imahét és Szilágyi István Róbert szolgálatát, emlékeztetve arra is: lelkésztársa több mint két évtizede szolgál már az Ugocsában, Dabolcon. „A csodák völgyében — nagyon sokszor és nagyon sok helyen elmondtam már: Dabolcon az Úr csodásan működik; ez szállóigénké is lett, hiszen hittel nekikezdve, hegyeket tudtunk és tudunk megmozdítani. Azt kívánom mindenkinek, hogy a csodákat lássa meg — a kicsiket is, a nagyokat is — , mert az nem engedi elcsüggedni.” – mondta Szilágyi István Róbert, majd röviden beszámolt arról, hogy nemrégiben a Zsinati Fegyelmi Bizottság, valamint a Számvevői Széknek is tagja lett, s mindkét tisztség nagy felelősség és egyben nagy teher is.
Az ünnepség keretében a helyi általános iskola Papp Erika magyartanárnő által felkészített diákjai zenés összeállításukban színes részletességgel elevenítették fel 1848. március 15-ének eseményeit, többször is idézve Petőfi naplóbejegyzéseiből is, majd Nagy Szabolcs parlamenti képviselő fogalmazta meg ünnepi gondolatait. „A gyermekek műsora kitűnő támasza volt Szilágyi István Róbert igehirdetésének — ebből az erős közösségből én is erőt merítek.” – mondta, kiemelve: a halmi közösségnek volt és van ereje, hogy a szomszédokkal is törődjön, utalva a kárpátaljai, ukrajnai menekültekre.
Az ünnepi istentiszteletet követően előbb a cinteremben lévő emlékműnél helyezték el a megemlékezés koszorúit, majd az ünnepségen részt vevők átvonultak a temetőbe, ahhoz a 13 fenyőhöz és kopjafához, amelyet az 1848-as szabadságharc emlékére ültettek, állítottak a helybéliek 2000-ben, ahol szintén koszorúztak, és a Szózat eléneklése után — hagyomány szerint — mindenkit szeretettel vártak és fogadtak. egy kellemes agapéra.
Szabó Kinga Mária
