Levélküldés magyarul

Szlogen, hogy élni kell anyanyelvi jogainkkal — de mennyire is jogok ezek a jogok, ha csak bizonyos intézményekben lehet megkövetelni. Azt pedig ne is firtassuk, ki ellenőrizheti az alkalmazásukat.

Természetesen a postai szolgáltatások nem csak levélküldésből állnak, sőt, ma már egyre kevesebben veszik igénybe ezt az „őskori” kommunikációs módszert — viszont nagyon sokan anyanyelvükön (jelen esetben magyarul) intéznék ügyes-bajos dolgaikat a szatmári postahivatalokban s ezen belül az egykori főpostán, az 1-es számú postahivatalban. Már ha szóba állnának velük. Már ha megértené őket valaki. Már ha egyes alkalmazottak kiszolgálnák azt az ügyfelet, aki magyarul beszél. Azt mindenki, még álmából felébresztve is tudja: azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20%-ot, biztosítani kell az adott kisebbség anyanyelvhasználathoz való jogát. De ki ellenőrzi ezt? Főleg olyan intézményekben, amelyek közszolgáltatást nyújtanak ugyan, de nem közintézmények. A szatmári posta vezetője elfogadhatatlannak tartotta alkalmazottai viselkedését, és lépéseket is eszközölt az ügyben — de mit lehet tenni, ha egy nálánál kevésbé ügyfélorientált személy vezet valamely közszolgáltatást nyújtó intézményt? Mettől meddig ér a törvény?

Az alkotmány által biztosított anyanyelvhasználati jogával szeretne élni a szatmárnémeti Krakkó Rudolf, a mindennapi élet minden területén, így az 1–es postahivatalban is, ahol ügyei intézése miatt havi rendszerességgel megfordul. S ugyanilyen menetrendszerűséggel tapasztalja, hogy a postahivatal bizonyos ügyintézői egyszerűen nem hajlandóak kiszolgálni azt az ügyfelet, aki magyarul beszél (vagy mert valóban nem értik, vagy mert nem akarják érteni). Az esettel kapcsolatban panaszlevelet fogalmazott meg a polgármesteri hivatal felé — ám mint kiderült, az önkormányzat érdemi segítséget nem tud nyújtani, ugyanis a posta a távközlési minisztérium alárendeltségében működő részvénytársaság, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal pedig nem rendelkezik rálátással sem a posta működésére, sem közönségszolgálatára. Az önkormányzat „csak” saját hivatalaiban, valamint az alárendelt közintézményekben tudja megkövetelni – élni az anyanyelvhasználati jogokkal, mint ahogy meg is teszi, hiszen az ügyintézésben olyan köztisztviselők is tevékenykednek, akik ismerik a magyar nyelvet. A polgármesteri hivatal annyiban tudott segíteni, hogy a panaszoslevelet továbbította a prefektusi hivatalnak, úgy vélvén: a kormány területi képviseletét ellátó szerv hatáskörébe tartozik az anyanyelvhasználat betartásának ellenőrzése egy nem közhivatalban. Valóban, a törvények betartásának ellenőrzése a kormánymegbízotti hivatal feladata — de mint az ő válaszlevelükből kiderült, messze nem az élet minden területén, csak az önkormányzatok, közintézmények és dekoncentrált közszolgáltatásokat biztosító intézmények esetében, a posta pedig (bármennyire is közszolgáltatást lát el) alapjában egy részvénytársaság és nem tartozik az állami intézmények sorába, ügyintézői pedig nem közalkalmazottak.

„Megengedhetetlen és elfogadhatatlan az ilyen ügyintézői viselkedés, amit nem tolerálok. Minden milyen nemzetiségű, mindegy milyen nyelven beszél, az ügyfél az ügyfél, akit a lehető legpontosabban ki kell szolgálni. Minden kliensünk egyenlő!” – adott hangot mély felháborodásának a Román Posta Szatmár megyei kirendeltségét vezető Trandafir Tripon, aki lapunk megkeresésekor értesült az esetről. Mint mondta, az ügy kapcsán gyűlést hív össze és felhívja a dolgozók figyelmét a munkavégzéssel kapcsolatos feladataikra, melyek közül a legelső az ügyfél rendes kiszolgálása.

Hogy a gyűlésen elhangzottak mennyire érik el céljukat vagy sem, az a jövőben derül majd ki — sokkal komolyabb kérdést vet fel azonban: kinek is tartozik a hatáskörébe az anyanyelvi jogok alkalmazásának ellenőrzése, illetve mennyire is jogok ezek a jogok, ha csak bizonyos intézményekben lehet megkövetelni.