Kultúra, szociológia, tömeg- és elit kultúra (I.)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Bálint Katalin mesepszichológus, Mitroi Tímea képzőművész, tanár, Csirák Csaba helytörténész, kultúraszervező, Gál Gyöngyi magyartanár, a LiterArt elnöke, Nagy Orbán színművész, az Északi Színház menedzsere és Király Lajos református lelkipásztor, pasztorálpszichológus. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Mit jelent a modern társadalomban az ember a kultúrában, a kultúra az emberben? Mi köze van az embernek a kultúrához? Fűződik-e érdeke az embernek ahhoz, hogy egyéni életvilágán, a politikán, gazdálkodásán túl kultúrával is foglalkozzon akkor, amikor a megélhetés vagy a meggazdagodás gondjaival van elfoglalva? Igaz-e még, hogy jól csak a művelt és az erkölcsös nép élhet? Szükséges-e, hogy az ember ne csak gazdag, hanem művelt is legyen? Mit jelent szegénynek, de műveltnek lenni? A modern technika világában mondhat-e újat a művészet? Szükség van-e az ilyen jellegű üzenetekre? Ilyen és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel a kerekasztal-beszélgetésen, ami egyfajta ráhangolódás volt a hamarosan elkezdődő A magyar kultúra hete rendezvénysorozatra. Célok, érdekek, értékek, magatartás- és tudatformák, közösségek, intézmények nagy átalakuláson mennek át, amelyek jelentősen meghatározzák az emberek életét. Tehetünk-e valamit azért, hogy ez a változás pozitív irányú legyen?

Frigy Szabolcs a kultúra kialakulásáról osztott meg néhány gondolatot. A szociológiában a kultúra egy adott társadalomra, társadalmi csoportra jellemző viselkedésminták, szokások, normák és értékek, a nyelv, mindennapi és tudományos ismeretek, hiedelmek, vallás, irodalmi, művészi, zenei alkotások és az ember alkotta tárgyi környezet. Ezek részek, de ezek együttes hatása és szinergiája igazán érdekes. Ott, ahol négyen laknak egy lakásban, az önmagában egy kultúrát jelent. Az ember abszolút kultúraalkotó lény, ketten vagy négyen szubkultúrát alkotnak, és létrehozhatnak szabályokat, szokásokat… Ez egy nagyon mély dolog. Amikor elkezdjük visszaszeletelni, hogy mi volt a kereszténység előtt, akkor meg kell keresni azt a kiindulópontot, ami a kultúraalkotáshoz hozzákapcsolódik. Az emberek nagyon későn kezdtek el tudományosan foglalkozni kutatással antropológiai szempontból. Ez azért volt így, mert annyira természetes, hogy benne élünk valamiben, hogy a kultúrának a tudományos saját magára való rácsodálkozására elég sokat kellett várni. 

Mi az, amit kultúrának nevezünk? — vetődött fel a kérdés. Nagyon sokszor egy baltával lecsapott módon egy nagyon lecsupaszított kulturális fogalmat használunk, ami ráadásul nagyon sokszor elitista is. Amikor azt mondjuk, hogy valakinek van vagy épp nincs kultúrája, ez egy nagyon paternalisztikus, nagyon elitista megközelítése a kultúra fogalmának. A kultúra minden társadalomban tartalmaz az adott csoportra, egyénekre illő viselkedésmintát, szokást, értéket, normát, szabályrendszert; minden kultúra tartalmaz nyelvet és szubkultúrákon belül nyelvi sajátosságokat; minden kultúra tartalmazza az éppen aktuális, mindennapi élethez szükséges ismereteket (tudományos ismeretet, hogy értsük a körülöttünk lévő világot); minden kultúra tartalmaz hiedelmeket; minden kultúrának a részét képezi a vallás, az irodalom, a művészet stb. (azok az alkotások, amelyek vagy materializálódnak, vagy nem); minden kultúrának a végén van egy épített örökség is. Ezek a részek alkotják a kultúrát, de külön-külön ezek összeadása sem hozza ki a kultúra teljességét. A kultúrának a dinamikáját az ragadja meg, hogy ezek hogyan viszonyulnak egymáshoz, és milyen szimmetriát teremtenek. 

Egy régi fajta megközelítés — emelte ki Frigy Szabolcs —, hogy a kultúrát egy statikus dolognak tartják. A kultúra rettentő dinamikus, ezt a dinamikát, ami a huszonegyedik században felgyorsult, sokkal jobban érezzük. Ma már érezhető a kultúrának az alakulása, míg régebben ez nem így volt, sokkal hosszabb volt folyamat. Minden társadalomnak a működéséhez szükség van egy olyan kultúrára, ami működteti az illető társadalmat. A kultúrának ez az evolúciós szemlélete. Az a kultúra, ami nem működteti a társadalmat, eltűnik. Minden kultúra, ami most működik, azért áll fenn, mert működteti a társadalmat. Lehet siránkozni, hogy ez vagy az eltűnik, de evolúciós szempontból azért tűnik el, mert valami miatt nem talált egy olyan szükségletet, amit kielégítsen, vagy nem tartjuk fenn azt a szükségletet. Ahhoz, hogy működőképes legyen, generációról generációra át kell adni a kultúrát, a tudást, a felhalmozott értékeket… Az, hogy hogyan adjuk tovább a kultúrát, egy módszertani kérdés. Csak egy leszűkítés az, hogy az iskolában adjuk tovább a kultúrát. Az a kultúra, amit az iskolában átadunk, egy mesterségesen kiválasztott része a már meglévő ismereteknek. A kultúra a közvetlen környezethez való alkalmazkodás eszköze is. Ha nem tud a kultúra alkalmazkodni világválságokhoz, tudományos felfedezésekhez, akkor a kultúrának az a része el is tűnhet. A kultúrának az a része marad fenn, az virágzik, ami jobban segíti az emberi boldogulást. Mint minden az evolúcióban, a kultúra is nagyon haszonelvű. A kultúra különböző irányainak azon részei maradnak meg, melyek haszonelvűbbek. Az anyagi és az intellektuális, a művészeti termékeknek az a céljuk, hogy hatékonyabbá tegyék az együttműködést. Ez a hatékonyság nem funkcionális. A kultúra tulajdonképpen az együttélésnek a szoftvere, az attribútuma. Mi vagyunk a kultúrának a fizikai oldala, de az, hogy hogyan élünk együtt, az már a szoftver része: hogyan kommunikálunk, hogyan vagyunk jelen a világban… Azért is nehéz a kultúráról beszélni, mert nagyon dichotóm jellege van. 

A dichotóm szó olyan főnév, amelynek jelentése egy fogalom vagy tanulmány tárgyának két részre történő szétválasztását jelzi. Ez a két rész lehet egymást kiegészítő vagy egymással ellentétes. Például létezik a jó és a gonosz, a fény és az árnyék, az anyagi és az anyagtalan, az elmélet és a gyakorlat, az elme és a test vagy épp a forma és az anyag kettőssége, hogy csak néhány kifejezést említsünk. Mint láthatjuk, ezek általában összefüggő fogalmak, amelyek egymástól el vannak különítve, de fenntartják ekvivalenciájukat, akár azért, mert ellentétesek, akár mert hasonlítanak egymásra. Az alkalmazott tudományágtól vagy területtől függően a dichotómiának különböző jelentése van. A pszichológiában, az anatómiában, a filozófiában, a logikában, a jogban, a matematikában, a nyelvészetben használják néhány tudáság megnevezésére. 

Egy idő óta különbséget teszünk vidéki, városi, mindenféle kultúra között. Mindenféle kultúrát kitalálunk, emiatt van egy megosztó jellege. Nyilván más kulturális háttere van egy pszichiáternek, egy orvosnak, egy színésznek…, akkor volt baj mindig, amikor ezek a különböző szubkultúrák nem kommunikáltak egymással. Egy jól működő társadalomban ezek a szubkultúrák találkoznak, beszélgetnek, hatnak egymásra, nem kizáró jellegűek. Amikor egy csoport kiragadja, hogy az ő kultúrája a legfontosabb, és azt el kell fogadni, az káros lehet. Nem szabad egy kultúra — bár dichotóm jellege van — kizáró, kitaszító legyen. 
Frigy Szabolcs rávilágított: amikor az emberek a kultúráról beszélnek, az egy nagyon elitista szó, konnotáció van az emberekben, hogy a kultúra a különösen művelt emberek számára elérhető, ők gyakorolják, de vannak átlagemberek, akikre úgy tekintenek, mintha nem lennének kulturáltak. Egy régi megfogalmazás, amikor volt a magaskultúra, és azoknak, akik nem birtokolták a magaskultúrát, meg kellett azt tanulniuk. A kultúrát mindenki alakítja, a kultúrának minden ember a részét képezi. Ez a fajta kultúrafelfogás bizonyos helyeken elkezdte kisajátítani, kiszorítani a népi kultúrát. Ez megvolt az irodalomban, a művészetben, a vallásban… Ebben az elitista felfogásban üt vissza a színház, a képzőművészet, a komolyzene, az irodalmi estek… ennek a nagy társadalmi kultúrának az üledékei, látható lecsapódásai. Például amikor írnak egy könyvet, az egy lecsapódása a kultúrának, de ennél sokkal több a kultúra. Az elitista kultúra meghatározása eléggé leszűkíti a kultúrát bizonyos szegmensekre. 

Frigy valahol azt olvasta, hogy az erkölcsösség a kultúrának a része, az pedig, hogy hogyan alkalmazzuk, már a civilizációhoz tartozik. Nagyon sokszor szembesülünk azzal — amikor szokásokról van szó, ezt a fogalmat használjuk —, hogy vannak imperatív szokások, amikor elvárjuk, hogy mindenki úgy tegyen, aki ennek a kultúrának a része akar lenni, vagy ha nem tartja ezeket az imperatív szokásokat, akkor kizárja akár saját magát is a kultúrából. Egyre inkább azt éljük, hogy lebontjuk ezeket a kulturális szokásokat. Ha húsvétkor nem fest piros tojást valaki, az is jó. Ezek is átalakulóban vannak. A kultúra kapcsán nem lehet nem beszélni az értékekről. Az értékekre van egy nagyon jó megfogalmazás: az értékek az egzisztenciális kérdésekre adott válaszok, amelyek értelemmel töltik meg az embert. A kultúrának ez az egyik legfontosabb része, hogy értelmet adjon annak, hogy mi együtt élünk. Azokban a társadalmakban, ahol anómia van, tehát felbomlik a kultúrának a szövete, ott mindig megnő az öngyilkosságok száma. A kultúrának van egy értelemadó szerepe, hogy amikor felkelek, tudjam, hogy miért kell elmenjek dolgozni. Ez nagyon mélyen gyökerezik; amióta ember az ember, mindig értelmet ad a kultúra annak, hogy miért élünk. 

A kultúrának kell hogy legyen egy válasza arra az egzisztenciális kérdésre, hogy miért vagyunk — hangsúlyozta Frigy. Ennek a vallás is része, de a kultúra egy nagyobb része ennek az egész történetnek. A kultúrának és egyáltalán a jelen világnak a posztmodern széttöredezettség egy érdekes alapélménye. Talán Vörösmarty Mihály idejében még volt egy átjárás a magyar irodalomban, és nem volt annyira széttöredezett, de Babits már nagyon érezte, hogy mi következik, érezte, hogy jön ez a széttöredezettség. A kultúra hajója széttöredezett, s az egyik nagy roncsdarab lett a tömegkultúra, amire felkapaszkodtunk. A nagy hajó, ami mondjuk egy nemzetnek az egységes kultúrája, megszűnt, és ma roncsokon evezünk. Vannak más kisebb roncsok is, amelyekre kapaszkodunk, de a legnagyobb a tömegkultúra. Készült egy tanulmány arról, hogy jelenleg Európában a tömegkultúrát a Netflix alakítja. Míg a huszadik században a televízió volt a tömegkultúrának az alakítója, ott lehetett válogatni, de mégis teremtett egy egységes tömegkultúrát. A Netflixnél és a különböző streamingszolgáltatásoknál már én magam válogatom ki azt, ami felerősíti az én preferenciáimat. Ma már a tömegkultúra is széttöredezik. A tömegkultúra is elkezdett lebomlani. Ha nagyon pozitív akarok lenni, azt mondom, hogy a tömegkultúra a fogyasztást is demokratizálja. Nem kell a tv-ben azt nézni, amit mutatnak, hanem kiválaszthatom azt a műsort, amelyik nekem tetszik. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy könnyen jutunk ahhoz, amit adnak, és sokkal nagyobb erőfeszítés kell tudatosan kiválasztani a minőségi tartalmat. Ez mindenre érvényes. Egyik évben az irodalmi Nobel-díjat egy olyan irodalmi műért osztották ki, ami háromezer példányban jelent meg. Egy jól menő szakácskönyvet ötvenezer példányban nyomtatnak. Ma már az a kultúra, amit kitesznek a polcokra a könyvüzletekben, és reklámozzák. Ez egy könnyen hozzáférhető dolog. Ma már minőséghez hozzájutni sokkal nagyobb erőfeszítés. A szubkultúrák korában mindenki érzi, hogy hiányzik az az átfogó szövet, amiben megvan az egységesség érzése. Egy jól működő társadalomban a jól működő kultúrák megadják, hogy mi együvé tartozunk. Ma annyi minden megoszt minket, hogy hiányzik a magyar kultúrának az átfogó, összefogó szerepe és érzése, ami a széttöredezés következménye. Hiányzik a mindent átfogó szoftver, és helyette elkezdtünk mindent kitalálni: van viselkedéskultúra, etnokultúra, iskolakultúra, lakáskultúra… Nincs az az egységes, mindent átfogó kultúra, ami részét képezte mindig, de nem hájpoltuk ezeket, hagytuk széttöredezni. Frigy hisz abban, hogy a kultúra egy párbeszéd a csoportok között, az irodalomban, a nyelvben, a társadalomban, a tudományban… Van egy érdekes tanulmány, hogy a CD-k mintájára ugyanúgy eltűnnek lassan a könyvek. Ezt annak a kontextusában mondják, hogy amikor korábban megjelent egy könyv, és azt hazavittük, sugallt valamit. Hogy milyen lesz a jövő kultúrája, arra van egy sejtés. Most is rettentően vizuális kultúrában élünk. Képekben, pörgő filmekben látjuk a kultúrát. A színházban VR-szemüveget (virtuális valóság) használunk, és sorolhatnánk a technika újdonságait. Egyre kevesebb erőfeszítéssel akarunk majd bármit is fogyasztani. Majd egy algoritmus megmondja, hogy mit kell olvasni. A vizualitáson kívül egy szenzoriális kultúránk is lesz. Ahogy technokrata lesz az egész világ, techno világban élünk, techno vallásunk van, ugyanígy a kultúránk is technológiai lesz. SZFÚ
(...Folytatjuk)