Pénteken 91 éves korában elhunyt Carlos Saura spanyol filmrendező, akinek fergeteges, nagy hatású táncfilmjei – köztük a Vérnász, a Carmen vagy a Tangó – magukkal ragadták a közönséget, és számos nemzetközi díjat nyertek.
A február 6-i földrengés körülbelül három méterrel mozdította el Törökországot, és a Földközi-tenger szintje is megemelkedett, részlegesen elöntve Iszkenderun városát.
Egyre több áldozata van a hétfő hajnali földrengésnek Törökországban és Szíriában, a kereső- és mentőcsapatok pedig az idővel futnak versenyt — ráadásul szerda délben újabb 4,5-es erősségű földrengés volt érezhető Törökországban.
Hétfő óta nemcsak az aznap hajnali földrengésnek volt rengeteg utórezgése, de új rengések kialakulását is tapasztaltak Hatay térségében a szeizmológusok. Tömbházak, házsorok omlanak össze kártyavárakként.
Kedd délelőtt kaptuk a hírt: a törökországi földrengés másnapján már meg is érkeztek a felszerelést és orvosi eszközöket is szállító, kutyás román kereső-mentő egységek az Antakya - Hatay tartományba.
Szokás szerint egy nagyméretű papírmasépatkány vezette a farsangot megnyitó hajófelvonulást vasárnap Velencében. Az utcai karneváli programok ingyenesek, és február 21-ig várják a látogatókat.
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője és a MIÉRT újra meghirdeti közös gyakornoki programját. Akárcsak az előző években, 2023-ban is hat fiatalnak lesz lehetősége hat hetet Brüsszelben tölteni, betekintést nyerni az európai törvényhozási munkába.
A Románia schengeni csatlakozását elutasító vétó sem hozta meg a sikert — a szövetségi szinten kormányzó konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elvesztette abszolút többségét a vasárnap tartott alsó-ausztriai tartományi választás előzetes eredményei szerint, míg a jobboldali Szabadság Párt (FPÖ) történelmi sikert aratott.
Jehova Tanúinak ezrei voltak azok között, akiket a koncentrációs táborokba hurcoltak vagy kivégeztek a második világháború idején.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat