×
2023. 06 08.
Csütörtök
Medárd
1EUR = 4.96 RON
1USD = 4.64 RON
100HUF = 1.34 RON
Vidék

Kreatív alkotóverseny fiataloknak

2022.05.13 - 15:00
Megosztás:
Kreatív alkotóverseny fiataloknak
2015 óta szervezik meg Szatmár megyében a csomaközi Nyári Zenetábort, ami idéntől Partiumi Zenetábor néven fut.

Lapunknak Hermann Szabolcs, a tábor főszervezője elmondta: a változás hátterében az áll, hogy jómaga abban hisz, hogy minden közösségnek, minden csoportnak, együttesnek időközönként jót tesz egy új impulzus, változás. A tábort minden olyan fiatal számára ajánlják, aki szeretné fejleszteni már meglévő zenetudását, vagy épp ellenkezőleg, éppen ezen a nyáron vágna bele a zenetanulásba. A tábort két turnusban: június 26. és július 1., valamint július 10. és 15. között tartják meg, a korhatár 9 és 25 év között van. Jelentkezni május 15-ig lehet, bővebb információk pedig a Partiumi Zenetábor Facebook- és weboldalán találhatók. Az érdeklődők a héten kreatív alkotói versenyen is részt vehetnek, a legjobbak ingyen, illetve kedvezményesen táborozhatnak majd. Az alkotóverseny két részből áll: dalszövegeket és fotókat várnak. A dalverseny lényege, hogy a jelentkező írjon egy dalt, adja elő videóban hangszerrel vagy anélkül, majd küldje el május 15-ig a musikhermann2016@gmail.com címre. A szöveg lehet saját költemény vagy tetszőlegesen választott vers, és közönségszavazás által dől el, hogy a beérkezett munkák közül melyik lesz a legjobb — a győztes pedig ingyen táborozhat. A fotóversenyre benevezők feladata, hogy nem mindennapi módon fotózkodjanak a hangszerükkel, a fényképet pedig küldjék el ugyancsak a musikhermann2016@gmail.com címre — a fotópályázat nyertese féláron táborozhat majd. J. Zs.

Természetbe hív a CSIK
A Csanálosi CSIK Kulturális Egyesület tagjai 8-12 éves gyermekek számára szerveznek természetismereti tábort szeptember 24-25 között. A foglalkozásokat a kolozsvári NECC Egyesület képviselői szakmai vezetésével rendezik meg.
Sikeresen zárult a Ruha-zenetábor
Ruha István hegedűművész születésnapján, augusztus 17-én ünnepi koncerttel ért véget a nagykárolyi Ruha István Zenei Tábor — a tábor növendékei a Városi Színház előtt álló Ruha-szobornál örvendeztették meg nagyszerű koncertjükkel a közönséget.
Mi okozhatja a gyermekek fejfájását?
A gyerekkori fejfájás hátterében számos ok állhat. Lehet éhség, kialvatlanság, stressz, lehet fülgyulladás, láz, agyhártyagyulladás, fejsérülés, vérszegénység, egyes gyógyszerek is fejfájást provokálhatnak stb. Egyszerű vírusfertőzés is indulhat fejfájással.