Közalkalmazott pártkatonák

Így azok, akik valóban a főnökei, nem szólnak bele a dolgába, ha jól végzi azt, nem bizalmatlankodnak, mert tudják, hogy ha azt tennék, azzal csak a munka minőségét rontanák. Kálmánra úgy tekint mindenki, hogy amíg tudja jól végezni a dolgát, addig nem kér segítséget senkitől. Manapság, amikor néha-néha mindenki számára jól jön egy kis bátorítás, biztatás vagy bármilyen segítség, ő továbbra is meg akar állni a saját lábán, hogy inkább ő segítsen másoknak, ha lehet.

— Amikor felvételiztem a közigazgatási egyetemre, ismeretlen volt még mindenki számára ez a képzés — emlékszik vissza Kálmán. — Engem azért vonzott, mert az egyik nagyapám az egykori néptanácsnál dolgozott, és sokat mesélt arról, hogy mennyire érdekesnek tűnt számára ez a munka. Nagyon sok problémát kellett megoldani úgy, hogy ő maga kellett megtalálja a megoldást. Voltak törvények, de azokat nem tartották be, na nem azért, mert törvényszegők akartak lenni, hanem azért, mert nem lehetett. Megismerkedtek a problémákkal, átgondolták, és addig csűrték-csavarták, amíg sikerült rendbe tenni azokat. Amikor beindult a közigazgatási egyetem, arra gondoltam, milyen jó lesz nekem a nagyapámtól hallott tapasztalatokat szakmai ismeretekkel ötvözni. Nem akarom elkiabálni, az egyetem tekintélyét sem akarom csorbítani, de az új rendszerben is az egyéni megoldások az eredményesebbek. A törvények valahogy megnehezítik, lelassítják a megoldási folyamatokat.

Kálmán akkor van elkeseredve, amikor valamilyen ok miatt nem tud választ adni a feltett kérdésekre, amikor a törvények ellentmondásossága viszi zsákutcába a megoldási lehetőségeket. Megpróbál egyéni megoldásokat találni, ami a legtöbbször sikerül számára, a gond az, hogy már nem a nagyapja idejében élünk, és bár vannak még kiskapuk, de ezekből csak azokat lehet kihasználni, amelyek nem mondanak ellent a törvényeknek.

Néhány napja többen keresik Kálmánt, óvatosan tanácsolják, hogy lépjen be egyik-másik pártba. Többet ismer közülük, de beszélőviszonyt nem ápolt velük, ha csak a munkájával kapcsolatosan nem volt erre szükség. A beszélgetés lényege minden esetben az, hogy lépjen be a pártba (mindig abba, amelyiknek a képviselőjével beszél), és nyugdíjazásáig meg lesz alapozva a munkahelye, az sem kizárt, hogy magasabb pozícióba is kerülhet.

— Én azt reméltem, hogy ilyen nagy arculütést nem kaphatok — töpreng Kálmán, miután többször, több oldalról meghallgatta az ajánlatot. — Azért tanultam, hogy felkészüljek a feladatok ellátására, és ne azért kapjam meg a megbízatást, mert tagja vagyok egy érdekcsoportnak, amely a maga bizalmasait segíti pozíciókba. Már nagyapámtól megtanultam, hogy a közigazgatás közszolgálat, s a közigazgatási tisztségeket olyan személyekkel kell (kellene) betöltetni, akik a közszolgálatot vállalják, nem a közösségek előre kijelölt célok szerinti irányítását. Évek teltek el úgy, hogy semmilyen panasz nem érkezett a munkámra, most pedig azt sejtetik velem, hogy valamelyik pártba történő belépésemtől válik függővé a munkahelyem. Persze lottószerűen, mert mi alapján tudnám eldönteni, hogy melyik pártba kellene belépnem, melyik párt katonája legyek, hogy végezhessem azokat a feladatokat, amelyeket párttagság nélkül is végeztem?

Kálmán már pályája elején elhatározta, hogy igyekszik betartani a törvényeket. Gyakran előfordul, hogy elbizonytalanodik, mert ennyi év tapasztalat után meggyőződése, hogy elég sok a rossz törvény (ezalatt a többértelműséget kell érteni), gyakran kerül nehéz helyzetbe a törvényeket alkalmazó. A több mint harminc éve hangoztatott demokrácia sem az, aminek hisszük, mert a politikában a legtöbb visszaélést éppen a demokratikus eszközökkel érik el. Ennek megkönnyítését szolgálja az a már rég használt módszer, hogy a közalkalmazottakat megpróbálják pártkatonaként felhasználni, hogy ne a közügyek mellett álljanak ki, hanem a pártérdekek mellett.

Elek György