×
2022. 05 19.
Csütörtök
Ivó, Milán
5 °C
Derült
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.70 RON
100HUF = 1.29 RON
Sport

Kovács „Tisza” vezeti az EKL-döntőt

2022.05.12 - 12:53
Megosztás:
Kovács „Tisza” vezeti az EKL-döntőt
Két román Szuperkupa- és egy Román Kupa döntő után eddigi karrierje legfontosabb fináléjára kapott küldést a nagykárolyi bíró, Kovács István. Ezután jöhet a meghívás a vb-re is?

A nagykárolyi 37 éves Kovács István fogja irányítani az Európa Konferencia Liga első kiírásának a döntőjét, Tiranában – adta hírül az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Az AS Roma – Feyenoord finálét május 25-én 22 órától rendezik a tiranai Kombëtare Arénában. 
A szatmáriak által „Tisza” becenéven ismert sípmester 2010-ban érdemelte ki a nemzetközi, FIFA kitűzőt. Azóta számtalan nemzetközi meccset vezetett, tavaly pedig az Európa-bajnokságon is sípolt az Észak-Macedónia – Hollandia csoportmeccsen.
Ebben az idényben tíz európai kupameccsen bíráskodott, legutóbb az emlékezetes 4–3-as Manchester City – Real Madrid Bajnokok Ligája elődöntő első mérkőzésén, ami után a nemzetközi sajtó is dicsérő szavakkal illette. 
Kovács „Tisza” egyébként már 22 évesen (!) román Szuperkupa-döntőt vezetett, amikor a Rapid 11-es rúgások után verte a Dinamot. Kilenc évvel később az Astra Giurgiu – Kolozsvári CFR Szuperkupa-döntőn irányított, amit a Duna-parti város csapata 1–0-ra nyert meg Kolozsváron. 2017-ben a FC Voluntari – Astra Román Kupa-finálén is Kovács volt a középbíró, akkor az Ilfov megyei alakulat nyert 11-es rúgások után.
Most, 37 évesen eddigi karrierje legfontosabb mérkőzésére készül a nagykárolyi játékvezető, viszont szakemberek véleménye szerint a City – Real mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel, illetve az EKL-döntőre való küldésével jegyet váltott az év végi világbajnokságra. A FIFA várhatóan a hónap végén fogja közölni a bírók listáját, akik készülhetnek a katari tornára. 
Kovács István egyébként a negyedik romániai bíró, aki európai kupasorozat döntőjét vezetheti. Legutóbb 1995-ben Ion Crăciunescu irányította az Ajax – AC Milan (1–0) Bajnokok Ligája-finálét. Őket megelőzően Nicolae Rainea az UEFA Kupa döntőjében a PSV Eindhoven – Bastia összecsapás visszavágóját vezette 1978-ben (3–0, az első meccsen 0–0), majd 1983-ban a Kupagyőztesek Európa Kupájának fináléjában, az 1–0-s Hamburg – Juventus meccs középbírója volt. 1987-ben Ioan Igna irányította az UEFA Kupa döntőjének visszavágóját, a Dundee United – IFK Göteborg összecsapást (1–1, az első mérkőzésen 0–1).
Kovács István segítői az albániai döntőben Vasile Florin Marinescu és Mihai Ovidiu Artene asszisztensek lesznek, negyedik bírónak a svájci Sandro Schärert delegálta az UEFA. A VAR-szobában német bírók ülnek majd: Marco Fritz, Christian Dingert és Bastian Dankert.
Az UEFA ugyanakkor bejelentette az Bajnokok Ligája és az Európa Liga döntőinek is a bíróit. Az első számú európai kupasorozat idei kiírásának utolsó, párizsi mérkőzését „hazai” bíró vezeti, a 39 éves Clement Turpin, aki Kováccsal együtt 2010-ben szerzett FIFA-kitűzőt, és akárcsak a nagykárolyi kollegája, ő is első nemzetközi döntőjét vezetheti (2018-ban negyedik bíróként volt delegálva a BL-döntőre)
Az Eintracht Frakfurt –Rangers EL-döntőt a szlovén Slakvo Vincic vezeti.

Pesek Attila

Kovács „Tiszát” méltatja Európa
Nem fukarkodtak a dicsérő és magasztaló szavakkal az angol és spanyol, illetve román szakemberek Kovács István teljesítményét illetően, akit még a párizsi BL-döntőre is esélyes lett.
Parádéztak a csapatok és Kovács István
A Manchester City hazai pályán 4–3-ra legyőzte a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája kedd esti, parádés futballt hozó elődöntőjében. Nem csak a két csapat, hanem a nagykárolyi FIFA-bíró Kovács István is bravúrosan irányította a meccset.
Kovács István vezeti a BL-elődöntő legerősebb csatáját
A nagykárolyi Kovács István FIFA-bíró eddigi karrierje legfontosabb mérkőzésére készül: a labdarúgó Bajnokok Liga elődöntőjében bíráskodik, ráadásul a legparázsabb csata első meccsét bízták rá: a Manchester City és a Real Madrid közötti összescsapást.
Cookie