×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Kovács már az ötödik

2020.08.08 - 14:01
Megosztás:
Kovács már az ötödik
Igazi legendát ért be a nagykárolyi sípmester. Szerdán a Sepsi – Academica Clinceni volt Kovács István pályafutásának 267. román élvonalbeli bajnoki találkozója, ezzel pedig már az ötödik helyen áll a román örökranglistán, írja az erdelysport.hu.

A még mindig csak 35 éves nagykárolyi játékvezető megdöbbentően fiatalon, 21 évesen mutatkozott be a román élvonalban, majd 22 évesen már ő vezette a Dinamo és Rapid közötti Román Szuperkupa-döntőt. Pályafutása újabb mérföldköve 2010-ben következett, amikor 26 évesen ő lett Európa legfiatalabb FIFA-játékvezetője. A tavalyi esztendő kiemelkedő fontosságú volt Kovács számára, mert mindamellett, hogy fújhatott a brazíliai U17-es világbajnokságon, az UEFA legmagasabb minősítését is megkapta azzal, hogy az Elit-kategóriába sorolták be.

A 267 bajnoki mérkőzéssel a román örökranglistán beérte a legendás Nicolae Raineát, aki Európa-bajnoki, UEFA-kupa-, Bajnokcsapatok Európai Kupája- (a Bajnokok Ligája elődje) és Európai Szuperkupa-döntőt is vezetett. A legtöbb román bajnokit, szám szerint 382-t Alexandru Tudor vezette.

 

Fotó: ucv1948.ro

A népszámláláson való részvételre buzdít Kovács Jenő
Szükségünk van arra, hogy közösségünk minden tagja megszámláltassék — adott hangot véleményének Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere.
Nemzetközi kovácstalálkozó a Lépésházban
A hétvégén, augusztus 7–8-án rendezi első Nemzetközi Kovácstalálkozóját a Borókagyökér Egyesület a Lépésház „tájékán”, egyfajta visszapillantásként is a kezdetekre, hiszent mint ismeretes, a Lépésház megvalósításának ötlete évekkel ezelőtt egy tokaji kovácstalálkozón fogalmazódott meg.
Nemzetközi kovácstalálkozó, harangöntéssel
A hétvégén, augusztus 7–8 között szervezi első Nemzetközi Kovácstalálkozóját a Borókagyökér Egyesület , a Lépésház „tájékán”, egyfajta visszapillantásként is a kezdetekre, hiszent mint ismeretes a Lépésház megvalósításának ötlete évekkel ezelőtt egy tokaji kovácstalálkozón fogalmazódott meg.