Könyvajánló — Szatmári Kalendárium, 2022

Visszatérő, jogos kérdés, hogy kell-e nekünk a 21. században kalendárium, és ha van ilyen, mit kezdünk vele. Megítélésem szerint egy Szatmár méretű város, megye kisebbségi lakosságának évente szüksége van legalább egy ehhez hasonló kiadványra, amelynek csak a neve régies, de a szerkesztése, tartalma a mi gyakori, időszerű kérdéseinkre próbál válaszokat adni a szakmájukban eredményes munkatársak, szakírók segítségével. Túlnyomó többségük jól ismert az olvasó számára, hiszen rendszeresen publikáltak a Szamos vagy a Szatmári Friss Újság hasábjain írásokat, szakcikkeket, illetve részt vettek olyan kerekasztal-megbeszéléseken, amelyekről ugyancsak a fent említett kiadványokban olvashattunk.
Régen az egyszerű, kevésbé iskolázott emberek számára a kalendárium alapkönyvnek, állandó, folyamatosan kézben tartott olvasmánynak számított. Naptárt, egyházi, világi ünnepeket, névnapokat, hirdetéseket, praktikus gazdasági, egészségügyi, életviteli tanácsokat, érdekességeket is találtak benne, vagyis egyfajta szerény kitekintést biztosított a világra. Ez a szerepkör mára sokat módosult.
Az okostelefonok, számítógépek, táblagépek világában már egészen más módon jutnak információkhoz az emberek, még a legkisebb falvakban is. Akik viszont évtizedek óta dolgoznak hasonló eszközökkel, pontosan tudják, hogy a világhálón csak a nagy egészet érintő, általános problémákról, gondokról olvashatunk, de ki ad választ a mi sajátos, ehhez a helyhez, gazdasági élethez, politikához, kultúrához, lelki és testi egészséghez, a kisebbségi léthez is kötődő, egyedi kérdéseinkre?
Nos, én úgy látom, hogy ebből a kiindulópontból, ezzel a céllal született meg ez a kiadvány. Elek György szerkesztő erre figyelt fel, érzett rá, amikor elindította ezt az évente egyszer megjelenő összeállítást, és ennek jegyében, figyelembevételével alakította ki a mostani 260 oldalas könyv, naptár, évkönyv, kalendárium tartalmát is. Arról, hogy ez mennyire lett sikeres, átfogó, olvasmányos választ kapunk az átlapozásakor.
Legelőször a kalendárium érdekes, mozgalmas, játékos borítója (Varga-Telegdy Evelyn munkája), remek, hangulatos, kifejező hónapképei (Habarics Zsolt és Ilona felvételei), átgondolt, egységes grafikai arculata hívja fel magára a figyelmet. Aki hozzájut, egy tetszetős, modern, szép, gazdagon illusztrált, könnyen áttekinthető, közérdekű, jól szerkesztett, témagazdag összeállításhoz jut.
Az első, jórészt vizuális benyomások után érdemes figyelmesen elolvasni Elek György szerkesztő Mert ez az élet rendje című írását, amelyben a nevelés fontosságáról és felelősségéről oszt meg velünk néhány gondolatot, felvázolva a szerkesztő szándékait, elképzeléseit is. Muhi Sándor néhány oldalon (Szatmárnémeti arculata) arra hívja fel a figyelmet, hogy a város második otthonunk, ezért közös felelősségünk megőrizni, gazdagítani annak többé-kevésbé ismert, olykor még felfedezésre váró értékeit.
Visnyai Csaba írásaiban dr. Aldor Adolfra, Nagykároly első közkórházi igazgató-főorvosára emlékezik, illetve Ruha István hegedűművész kapcsolatára a nagykárolyi piaristákkal. Jáger-Péter Mónika az irodalomtanítás hermeneutikai megközelítéséről ír, Gál Gyöngyi Kós Károly transzilvanizmusáról közöl átfogó, jól dokumentált, több mint harmincoldalas tanulmányt.
Molnár János összeállításának a címe: Petőfi Szatmárban, amelyben a szerző a költő itteni barátait, kötődéseit, tevékenységét eleveníti fel korabeli dokumentumok alapján. Keresztes Ágnes Tagirovsky Sardarral beszélget színházról, az otthon fogalmáról, Visky András szintén a színházról vall, valamint arról, hogy „félelem nélkül kell élni a világban”.
Kovács-Széles Andrea egyéni hangvételű rövidprózai írásaival színesíti, teszi olvasmányossá a kiadványt. Király Lajos a zene, a zenélés, éneklés szerepéről a gyógyításban írt egy érdekes, olvasmányos tanulmányt. Veres István „rapszodikus gondolatai” a kisebbségi sajtóról azért is figyelmet érdemelnek, mert a szerzőnek erről szól az élete.
Tallian Cristian a serdülőkorról, annak lélektani megközelítéséről közöl gondolatokat, de nem feledkezik meg a témakör aktuális kérdéseiről, a digitális világ okozta veszélyekről, a világtól való eltávolodásról sem. Juhász Zita az iskolai zaklatás témakörét szélesíti, járja körbe, míg Fleisz Kinga a jövőkép kialakulásának folyamatát, valamint azt mutatja be, hogy miért fontos „anyaként is nőnek maradni”. Szó esik a továbbiakban házasságról (Reszler Brigitta: Holtomiglan-holtodiglan, dr. Tallian Cristian: A házassághoz érzelmi mélység kell, Örökké tartó aranykötődések).
Olvashatunk még az emberi lélek örök érvényű értékeiről egy beszélgetést a kiadvány vége felé, amelyen Fleisz Kinga, dr. Tallian Cristian és Frigy Szabolcs vett részt. Matusinka Beáta arról ír, hogy „a kiégés társadalmában élünk, ahol önmagunk rabszolgatartói vagyunk”. Végül két interjút olvashatunk: Bálint Katalin pszichológussal, meseterapeutával, valamint Fleisz Kinga pszichológus-terapeutával.
Nyilatkozik, véleményeket fogalmaz meg tehát a költő, újságíró, a zenész, képzőművész, egykori főszerkesztő, tanár, pszichológus, pszichiáter, író, színházi szakember, tanfelügyelő, helytörténész, református esperes, és az ő mondataikból alakul ki az egységes összkép önmagunkról, amelyre egyre nagyobb szükségünk van felgyorsult, ellentmondásos, atomizálódó világunkban.
A kínálat rendkívül széles körű ugyan, mégis összefüggő, olyan, sokakat érintő, korszerű, hasznos tartalommal bír, ami elsősorban a szerkesztő, Elek György munkáját dicséri. Nem biztos, hogy mindenki mindent elolvas majd belőle, de úgy gondolom, hogy nem is ez a cél. Az viszont fontos, hogy valamennyien találjunk benne több érdekes témát és minél több, szakemberek által megfogalmazott, jó szándékú, segítőkész választ, megoldást, magyarázatot aktuális kérdéseinkre.
Ehhez a látottak alapján minden feltétel adott, és ennek ismeretében az is bátran állítható, hogy a Szatmári Kalendárium olyan sikeres, hasznos kezdeményezés, amelynek a korszerűség mellett közösségteremtő, -megtartó ereje van.

Muhi Sándor