×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
15 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Olvasó hangja

Kölcseysek a sárospataki Rákóczi-vetélkedőn

2013.10.15 - 11:07
Megosztás:
Kölcseysek a sárospataki Rákóczi-vetélkedőn

Október 12-én, azaz múlt héten szombaton történelmi verseny került megrendezésre Sárospatakon, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának szervezésében, melynek címe „II. Rákóczi Ferenc, az államférfi” volt. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata is részt vett a szabadságharc kitörésének 310. évfordulója alkalmából megrendezett vetélkedőn, amelyre érkeztek diákok Magyarországról, Kárpátaljáról, a Felvidékről és természetesen Erdélyből is. A háromtagú szatmárnémeti csapatot a főgimnázium X. osztályos tanulói alkották, azaz Mali Imre, Lizák Fábió és Pap Evelyn. Felkészítő tanárunk Ács-Muhi Csilla tanárnő volt.

Szállásunk a sárospataki várnegyedben álló, egykori trinitárius kolostor (Múzsák Temploma) vendégszobáiban, igazi történelmi környezetben volt, hiszen a fogolykiváltó trinitárius szerzetesek letelepítése Rákóczi nevéhez fűződik. Ugyanebben az épületben, a nagyteremben zajlott a hét fordulóból álló vetélkedő is, amely átfogta a vezérlő fejedelem életét és munkásságát. A feladatok nem voltak egyszerűek, ebből kifolyólag a pontszámok szinte az utolsó percig változásban voltak. A verseny győztesei a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói lettek, de iskolánk csapata is szépen szerepelt, az 5. helyen végeztünk. A vetélkedőn elért teljesítményünket értékes könyvcsomaggal jutalmazták, ezek a könyvek is Rákócziról szólnak, így még jobban elmélyülhetünk a korszak tanulmányozásában. A verseny után ebéd következett a Vörös-torony Reneszánsz Étteremben, ahol korabeli ételeket szolgáltak fel nekünk: fácánlevest, roston sült jércemellet és Rákóczi túrós palacsintát.

Nagy örömünkre szolgált, hogy a finom ételek elfogyasztása után megtekinthettük a Rákóczi Múzeumot is. Dr. Tamás Edit történész, múzeumigazgató vezetett körbe minket a „Rákócziak dicső kora” nevet viselő tárlaton, valamint a Vörös-toronyban, amely az első emelet magasságáig megőrizte a XVI. századi állapotot. A pincében volt egy 23 méter mély sziklába vájt kút, amely a vízellátást biztosította, a földszinten többek között a sáfárház helyezkedett el, a felsőbb szinteken pedig kincstár, levéltár, ebédlőpalota és lakóhelyiségek. Mindannyiunk számára nagy élményt jelentett a vetélkedő mellett Magyarország egyik legszebb késő reneszánsz épületegyüttesének és a legnagyobb Rákóczi-kiállításnak a megtekintése, mindezekért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani dr. Tamás Edit igazgatónőnek, a verseny főszervezőjének.

Pap Evelyn X. osztályos tanuló