×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

Kölcseysek a Pál utcai fiúk nyomában

2021.10.27 - 10:54
Megosztás:
Kölcseysek a Pál utcai fiúk nyomában
Október 23-án egy kisebb csapat kölcseys diák és tanár célba vette Budapestet.

Most nem a forradalom miatt mentünk, hanem megnézni színdarab formájában Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című művét. Az előadást csak rákövetkező nap, vasárnap tekinthettük meg, de addig sem unatkoztunk.
Miután a busz letett minket Pest egyik tágas utcáján, a Nemzeti Múzeum felé vettük az irányt, ahol először a World Press Photo kiállítást tekintettük meg, azután szervezett idegenvezetés keretében a Nemzeti Múzeumtól elindultunk a 8. kerületben a Pál utcai fiúk nyomában. Végigjártuk azokat az utcákat, ahol a cselekmény játszódott, láthattuk Nemecsek házát, a Práter utcai gimnázium előtti szoborcsoportot, Molnár Ferenc egykori iskoláját, ahová a Pál utcai fiúk is jártak, na meg a híres Pál utcát sem hagytuk ki, bár az eredeti Grundnak csak az építkezés utáni változatát láthattuk. A másfél órás túra a Grund játszótérnél fejeződött be. A nap további része már nem volt annyira zsúfolt, mint az eleje, a Széna téri kollégiumban szálltunk meg, ahol a jó hangulat garantált volt. Sötétedés után még megcsodálhattuk a kivilágított Budapestet, ami lélegzetelállító volt, viszont az este számomra a tanárok ellenni kártyabajnokságról fog emlékezetes maradni.
Másnap eljött a várva várt előadás, amely 11 órától kezdődött. Reggel 9 órakor gyalog indultunk, célpontunk a Vígszínház volt, de előtte még tartottunk egy rövid városnézést. Jártunk a Gül Baba utcán, átsétáltunk a Margit hídon, megnéztük Radnóti Miklós költő és Gyarmathy Fanni házát, aztán nagy nehezen elérkezett az a pont, amire hetek óta vártunk, felgördült a függöny, és megtekinthettük a Molnár Ferenc művéből, a Grecsó Krisztián, Geszti Péter, Dés László szerzőhármas forgatókönyve alapján készült Pál utcai fiúk musicalt Marton László rendezésében.
Tudtuk, hogy nagy szó ott lenni ezen az előadáson, hisz alig lehet rá jegyet kapni, de csak akkor értettük meg igazán, amikor elkezdődött a darab. A ritmus magával ragadta a nézőket, a díszletek azt az érzést keltették, hogy te is részese vagy az eseményeknek, egyszerűen csak beszippantott az előadás, megszűnt a világ körülötted, hisz abban a három órában, amíg tartott, csak a Grund létezett a néző számára. Az előadás végén pedig a tapsvihar szerintem azt mutatja, nem csak én éreztem így.
Mint minden jó, ez is véget ért előadás után, gyorsan megebédeltünk, aztán a busz haza is hozott minket Szatmárra. Az út hamar eltelt, visszafelé a musical számait hallgattuk és énekeltük közösen.
Köszönjük a hatalmas élményt szervező tanárainknak!


Pataki Édua-Tamara, X. B

 

Szavalóversenyre vár a LiterArt és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium
A szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Szatmár megyei LiterArt Egyesület a Magyar Kultúra Napjának alkalmából ismét megszervezi az iskolások részére kiírt vers- és prózamondó versenyt.
Várja a jelentkezőket az egyetlen magyar asszisztensképző
Augusztus végéig várják a jelentkezőket Partium egyetlen magyar tannyelvű egészségügyi asszisztensképzőjébe. A két államilag támogatott képzésen – általános egészségügyi asszisztens és gyógyszerészasszisztens – összesen 56-an tanulhatnak.
Gaudeamus igitur
Búcsúzik a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. D osztálya — kéttannyelvű társadalomtudomány szak