×
2024. 05 12.
Vasárnap
Pongrác
12 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmár megye

Kölcsey-emlékhelyet avatnak Álmosdon, Kóter László kopjafáival

2023.08.02 - 18:09
Megosztás:
Kölcsey-emlékhelyet avatnak Álmosdon, Kóter László kopjafáival
Csütörtökön délután a magyarországi Álmosdon avatnak Kölcsey-emlékhelyet — amely a költészetet kedvelőknek zarándokhellyé is válhat —, nagykárolyi vállalkozó támogatásával, Kóter László fafaragó kopjafáival.

Az országhatár közvetlen közelében található magyarországi Álmosd község neve szorosan összefonódik a Kölcsey családéval és magával Kölcsey Ferenccel, aki a gyermek- és ifjúkorának éveit, tanulmányait követően önálló gazdaként telepedett meg a családi kúriában — és Álmosdon hol eltemette irodalmi ambícióit, hol pedig magas lángon égette őket. 
A községben bő fél évszázada, 1968-ban nyílt meg és azóta is működik a Kölcsey Ferenc életével és munkásságával kapcsolatos kiállítás a család egykori lakóházában, az egyszerű népies, klasszicista Kölcsey-kúriában, augusztus 3-án, csütörtökön délután pedig egy újabb emlékhellyel gazdagszik a község. 

Mint arról szerkesztőségünket Szoboszlai Endre újságíró, csillagász-ismeretterjesztő és huszárhagyomány-őrző tájékoztatta, a Kölcsey-emlékhelyet az Álmosdi Református Egyházközség területén, pontosan a hajdani református temető egykori helyén alakították ki. Szoboszlai hangsúlyozza: az emlékhely egy újabb látogatási célpont, vagy a költészetet kedvelőknek akár egy zarándokhely is lehet, és természetesen a környéken túrázóknak is látogatási cél lehet majd a helyszín. 
A szervezők szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt, főhajtót az ünnepségre a határ ezen oldaláról is — annál is inkább, mivel az emlékhely készíttetője és kialakításának anyagi támogatója a nagykárolyi Mold Marius vállalkozó, a kopjafák pedig a jól ismert szatmárnémeti fafaragó, Kóter László alkotásai.

hirek/2023/augusztus/2.jpg

Az emlékhely átadási programjai augusztus 3-án, csütörtökön, 17 órától (romániai idő szerint!) indulnak az álmosdi házasságkötő teremben, a Jókai utcában — itt Nagy Gergő tart előadást Kölcsey Ferenc és kora címmel. 

Az avatási program kültéri része 18 órától (romániai idő szerint!) kezdődik a Kölcsey-emlékhelynél, a hajdani református temető egykori területén
A Himnuszt itt Varga Sándor, a szatmárnémeti Harag György Társulat színésze előadásában hallhatják. Tóth Sándor polgármester köszöntőjét Pakulár István, a Tasnádi Református Egyházközség lelkipásztorának beszéde, majd Zimányi Alajos nyugalmazott lelkipásztor beszéde követi. Ezután Óbis Kinga népdalénekes, majd a tasnádi Hepehupa néptáncegyüttes műsora következik, végül koszorúzás zárja a programot. Az ünnepséget Végh Balázs Béla nyugalmazott egyetemi oktató konferálja.

hirek/2023/augusztus/3.jpg

Álmosd és a Kölcseyek

Álmosd történetéhez számos jeles személyiség neve és emléke kapcsolódik —  vannak, akik születésük révén kötődtek a településhez, másokat a sors kiszámíthatatlan szeszélye sodort ide hosszabb-rövidebb időre. Volt közöttük messze földön híres, akinek neve régi fényében tündöklik ma is, köztük is a legfényesebben a gyermek- és ifjúkorának éveit Álmosdon töltő Kölcsey Ferencé, a reformkor kimagasló alakjaként számon tartott íróé, költőé, szónoké, politikusé, a magyar nemzeti himnusz megalkotójáé.
A Kölcsey család Álmosd egyik jeles köznemesi famíliája már a XVIII. században. Kölcsey Ferenc édesapja, Kölcsey Péter – hosszú évek katonáskodása után – nagybátyja, a család nagy öregje és gondoskodó jótevője, Kölcsey Sámuel hívó szavára tér vissza Álmosdra. 1787-ben feleségül veszi a Sződemeteren nevelkedett, ugyancsak nemesi családból való Bölönyi Ágnest. Egymás után érkező gyermekeik (Mária, Sámuel, Ádám, Péter) mind Álmosdon születnek, az elsőszülött Ferenc kivételével, akinek születése előtt áldott állapotban lévő édesanyja hazament az akkori Közép-Szolnok megyei Sződemeterre, nagyanyjához, s gyermekét ott hozta világra 1790. augusztus 8-án.

„Az én belsőm tűzzel teljes”

Mihelyt anya és gyermeke megerősödtek, Kölcsey Péter visszavitte őket Álmosdra, a nádfedeles, agyagtéglából épült kúriába. Kölcsey itt, Álmosdon tanult meg beszélni, eszmélni és itt érte a csaknem tragikus csapás is: fél szeme elvesztése. Kortársainak írásai emlékeznek meg arról, hogy himlőben vesztette el szeme világát hároméves korában, az arcán s feltételezhetően a szem kötőhártyáján is megjelent hólyagos kiütésektől.
A himlőoltás bevezetéséig a variola – ahogy a halotti anyakönyvekben is gyakran szerepelt – egyike volt azon járványos megbetegedéseknek, melynek fenyegetésétől évszázadokon keresztül rettegtek az emberek. Voltak, akik tudni vélték, hogy a korabeli gyógymód szerint a himlőhólyagok gyors felfakadását segítendő meleg kemencébe bújtatták a gyereket, s a szemébe csapódó pernye vagy szikra okozta fél szeme világának elvesztését. Az álmosdi néphit tudni véli azt is, hogy a gyógymódhoz tartozó hét Miatyánk elmondása helyett édesanyja csak hatot mondott el, ezért nem járt szerencsével a kúra. Kölcsey Ferenc végül is megmenekült, de amint Kállay Ferenc írta, „az irigy betegség megfosztá egyik szemétől, s kedves vonású arczulatát is megcsorbítá”. Testi ereje is annyira megromlott, hogy a betegsége következményeitől egész életében szenvedett. „Az én belsőm tűzzel teljes, de külsőm, ezen nyomorult alkotmányú test, mindenre alkalmatlan. Szerfelett puha vagyok, s ezen rövidlátású szem, ezen többnyire zúgó fej azt teszik, hogy félve lépjek minden társaságba, hol nagyon ismeretes emberekre nem találhatok” – panaszolta 1814. április 3-án Álmosdról keltezett levelében Kazinczy Ferencnek.

„Thekámban könyv helyett már most nyeregszerszám áll”

Kölcsey életében a sorscsapások folytatódnak. Nagyon hamar árván marad testvéreivel. Apjuk 45 évesen, 1796. augusztus 9-én halt meg Álmosdon. A legidősebb gyermek, Ferenc hatéves volt ekkor (lánytestvére, Mária kisgyermekként meghalt, s még apja halála után jött világra, 1797. április 27-én, Péter öccse). Apjuk korai halála után özvegy édesanyjukról és az árvákról apjuk nagybátyja, a fentebb már említett Kölcsey Sámuel gondoskodik.
Hatévesen Kölcsey a Debreceni Református Kollégium diákja lesz. A szünidőket rendszerint Álmosdon vagy Sződemeteren, a nagyszülőknél töltötte. 1801 végén Kölcsey Sámuel, 1802 februárjában édesanyjuk is az álmosdi temetőbe költözött, áprilisban pedig az utolsó Kölcsey „nagy öreg”, apjuk testvére, Kölcsey István is eltávozott Csekén az élők sorából. Kölcsey Péter és Bölönyi Ágnes négy árván maradt fiának gyámja Gulátsy Antal lett.
Kölcsey Ferenc tanulmányai végeztével, 1809. október 8-án hagyta el a debreceni kollégiumot és ugyancsak ott tanuló öccseit. Pestre ment joggyakornoknak, ekkor kötött életre szóló barátságot Szemere Pállal. Majd a huszonkét esztendős fiatalember 1812-ben hazament Álmosdra, most már önálló gazdaként ott telepedett meg, csaknem három esztendőre.
Kölcsey Álmosdon hol eltemette irodalmi ambícióit, hol pedig magas lángon égette őket. Közismertek azok a sorai, amelyeket egyik legjobb barátjának, iskolatársának, Kállay Ferencnek írt 1813-ban: „Thekámban könyv helyett már most nyeregszerszám áll. Míveltetni ugaraimat, lovaim s ökreimről gondoskodni, s küzdeni ezen emberekkel, kik tóparton s szalmafedél alatt laknak, ezt kell csinálnom. Nem szabad rajtam nevetned, mert én mindezeket gazdai komolysággal csinálom.”
Álmosdi napjai nem voltak mindig sivárak, sőt az itt eltöltött évek néhány maradandó élménnyel is megajándékozták. Álmosdon élt Péchy Imre volt alispán, a tiszántúli egyházkerület és a debreceni kollégium főgondnoka leányával, Karolinával. Egyes irodalomtudósok Kölcsey néhány leveléből arra következtetnek, hogy 1814 nyarán szerelmes volt egy Álmosdon lakó leányba, aki „iránt tavaly még egészen más érzelmekkel voltam, s csodálni fogod az emberi szívet, mely olly ellenkező indulatokat elfogadni alkalmas” – írja barátjának. Egyesek Péchy Karolina társalkodónőjét, egy bizonyos Jeanette Medicus nevű kisasszonyt gyanítanak a Kölcsey vonzalmával kitüntetett személynek, de ennek ellentmondani látszik, hogy jóval idősebb volt Kölcseynél, sokkal valószínűbb, hogy gyermekkori szerelméről, Péchy Imre leányáról, Karolináról van szó.

Álmosd lesz a költővé válás nagy iskolája

Kölcsey Álmosdon nem hagyott fel a szellemi munkával. Ennek legjobb igazolása a levelezése. Kiderül belőle, hogy sokat olvasott, sokat tréfálkozott, nemhiába kedvelte Moli_re-t és Regnard-t. A maradandó élményei közé sorolhatjuk, hogy még 1812-ben meglátogatta Kállay Ferenc, akivel egy svájci utazás tervét fontolgatták, hogy megismerjék a szabad országot, s Németországba is el szerettek volna jutni, hogy felkeressék a nagy német írókat.
Kölcsey 1813-ban a Csokonai hatása alatt írt verseit megsemmisítette, de 1813. júniustól ismét verselni kezdett. Kállay biztatta, hogy lépjen velük a nyilvánosság elé. Végre 1814-ben rászánta magát, s a Róza december 17-én megjelent a Magyar Dámák Kalendáriuma című lapban. Magányából a három év alatt többször kilépett, tett néhány érdekes utazást az országban, meglátogatta például Szemerét Pécelen.
Gondoskodik öccsei neveléséről, s egyre jobban belemerül a szellemi munkába. Álmosdon formálódnak ki költői nézetei. 29 kisebb-nagyobb verset írt itt, nyomtatásban négy jelent meg belőlük a Róza című versén kívül: A kedves sírja, Kívánság, Géniusz száll, A Phantasiához.
Álmosdon írta  a Felelet a Mondolatra című vitairat bevezetőjét és a hírhedett Csokonai-bírálatot, amely azonban csak 1817-ben jelent meg. Az apai házban kezdett a görög irodalomban elmélyülni, hozzálátott többek között az Iliász lefordításához, de akkor még nagyon nehéznek találta, és abbahagyta.
Szellemi érdeklődése itt nyerte el igazi karakterét, itt érett íróvá. A magyar reformkor ideált kereső politikusa érik a szerény kúriában. Versei, feljegyzései, levelei, olvasmánynaplója alapján Álmosd lesz a költővé válás nagy iskolája. A családi ügyek azonban 1815-ben továbbvitték Szatmárcsekére. 1814 decemberében fogott hozzá a költözés előkészületeihez, 1815 első hónapjaiban leveleit már Csekéről keltezi.

Összeállította:
Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!