Kolbásztérinbába: zeneszóra tekeredett a kolbász
Több nap, mint kolbász, tartja a mondás, de szombaton a Szejke-tanyán több volt a kolbász és a disznóságos finomságok, hiszen a Borókagyökér Egyesület a Hagyományok Napja égisze alatt immár nyolcadik gyúrásra állította csatasorba a (nem csak) kolbásztöltési tudományukat megmutatni akarókat — a járványügyi szabályok szigorú betartásával, a több ezer fős látogatósereg nélkül, mindössze 10 csapatra leszűkített versenyzőfelhozatallal. „Nagyon sokat gondolkodtunk, vacilláltunk, míg végül úgy döntöttünk: mégis megszervezzük a nyolcadik Hagyományok Napját és kolbásztöltő versenyt, rendezvénypalettánkból idén lényegében az egyetlen eseményt, hiszen mégsem lehet 'élve eltemetkezni' és csak vegetálni, várva, hogy mindez egyszer csak eltűnik. Nem fog eltűnni, meg kell tanulni együtt élni vele, s meg kell tanulni, hogy a védekezési szabályokat igenis be kell tartani. A rendezvényt bejelentettük a közegészségügyi és az állategészségügyi igazgatóságnál, s engedélyezték. Szabad levegőn, a Lépésház teraszán és udvarán tartjuk; a csapatok szép- és munkaasztalait jó nagy távolságra helyeztük el egymástól, 10-re korlátoztuk a versenyző csapatok számát (ennyien férnek el) — más években 20–25 vagy még több csapat versengett —; minden érkezőnek megmértük a lázát, minden asztalon ott volt a kézfertőtlenítő, a gumikesztyűk. És nagyon fájó szívvel lemondtunk a több ezer fős látogatóseregről, pedig a verseny mellett ők a legfontosabbak, hiszen rendezvényeink soha nem öncélúak, nem a magunk szórakoztatására szervezzük őket” — sorolja egy szuszra a főszervező Szejke Judit.
Mindezeket leszámítva a megmérettetés szokás szerint 10 órakor kezdődött, a csapatok ekkor kapták meg a 10–10 kilónyi húst, amiből aztán a legfinomabb kolbászt készítették el, s miközben daráltak, fűszereztek, gyúrtak, töltöttek, körbe-körbejárták az „ellenfelek” szépasztalait (szemrevételezés, kóstolás és egy-egy jó ötlet „kölcsönzése” céljából, elvégre jövőre is lesz kolbásztöltő verseny, s jól jön az majd akkor), no meg rácsodálkoztak a disznóságokból készített Mesterségem címerére, a pálinkameghajtású kolb-velocipédre, a kolbász-szájmaszkra, gémeskutas tanyára, párizsiautóra, szalámidisznóra és tojásmalackáira. A vidám hangulatot tovább vidámította a túrterebesi Vokál Duó népdalokat, örökzöld sanzonokat és jól ismert slágereket felölelő repertoárjával — s töltéskor nem egy asztalnál (szokás szerint) nóta- vagy énekszóra tekeredett a kolbász. A munkálkodás csak akkor szünetelt kis időre, amikor a Röpike, a Röpike utánpótlás és a Ceatăra (több fellépőt épp a járványhelyzet miatt nem hívtak) perdült különböző táncokra szebbnél szebb népviseletekben — de nem is nagyon volt helye a lazsálásnak, hiszen mind a felnőtt-, mind az ifizsűri fáradhatatlanul járta körbe az asztalokat és szigorúan pontozott.
Délre minden kolbász elkészült, s míg olajfürdőben, kevés zsírban, vörösborral nyakon öntve, kemencében vagy a platton sült-főtt, zajlott a tombolasorsolás is, a mindenkori támogató Bersán Tibor, Bura-Maksay István, a mindig nagyvonalú Tirol és természetesen a borókás kézművesek jóvoltából pedig szebbnél szebb nyeremények találtak gazdára — a kézművesstandok mellett nagyon sok nézelődőt vonzott a borókás rendezvények állandó résztvevőjének, a tavasszal elhunyt Kegyes Sándor vasműves aprólékos részletességgel kidolgozott makettjeiből, kismozdonyból, cséplő- és gőzgépből álló emlékkiállítása.
A két zsűri összesített döntése értelmében az idei kolbásztöltő versenyt a Tanyasi Kofák nyerték, a második helyen a Csipet Csapat, a harmadik helyen pedig a Kőrnác gye Trándáfir végzett.
Szabó Kinga Mária
