×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Kispesten kapott ki a bajnokverő Kisvárda

2021.10.03 - 22:44
Megosztás:
Kispesten kapott ki a bajnokverő Kisvárda
A Ferencváros nyerte vasárnap a magyar labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának paksi rangadóját, ezzel az élre került a tabellán.

Az eddigi éllovas, a Kisvárda ugyanis a kispesti találkozó utolsó percében kapott góllal vesztett, ez az idénybeli második vereségük miatt elvesztették az első pozíciót. 
Élre állt a Ferencváros, amely ebben a szezonban csak a Kisvárdától kapott ki. A fővárosi csapat úgy áll az első helyen, hogy ellenfelei többségénél egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
A Kisvárdánál egyébként a Szatmárnémeti LPS-nél nevelkedett Claudiu Bumba kezdő volt, és nyolcvannyolc percet játszhatott.
A Fradi által legyőzött Paks a bajnokságban eddig a legtöbb gólt szerezte, és maradt a harmadik helyen. 
A kispesti együttes egymás után második bajnokiján diadalmaskodott, és feljött a negyedik helyre a tabellán.
A Fehérvár csapatában kezdő volt és végig játszott Debrecenben a szatmárnémeti Rus Adrián, viszont a székesfehérváriak csak a ráadás percekben szerzett góllal tudtak pontot menteni, habár több mint egy félidőt emberelőnyben játszottak Dzsudzsák Balázs 41. percben történt kiállítás után. 
A táblázat alján is csere történt, miután az Újpest kikapott a Gyirmóttól, míg a Zalaegerszeg hazai pályán 2–0-ra legyőzte az MTK-t. Waltner Róbert vezetőedző együttese először diadalmaskodott otthon, míg az MTK sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el idegenben. A ZTE ezzel a három ponttal pedig feljött a 11. helyre, az Újpest pedig sereghajtó.

OTP BANK LIGA, 8. FORDULÓ

Újpest FC – Gyirmót FC Győr 1–3 (0–3)
G.: Kasztrati 52., illetve Varga B. 11., 27. (a másodikat 11-esből), Szegi 16.

Puskás Akadémia – Mezőkövesd Zsóry FC 2–0 (1–0)
G.: Favorov 19., Băluță 63.

Debreceni VSC – MOL Fehérvár FC 1–1 (0–0)
G.: Ugrai 86. (11-esből), illetve Kodro 90+2. (11-esből).

Budapest Honvéd – Kisvárda Master Good 2–1 (1–1)
G.: Klemenz 7., Machach 90+4., illetve Tamás K. 2. (öngól)

Zalaegerszegi TE FC – MTK Budapest 2–0 (1–0)
G.: Koszta 11., 85.

Paksi FC – Ferencvárosi TC 1–3 (0–1)
G.: Kinyik 63., illetve R. Mmaee 45+6., 65. (a másodikat 11-esből), Laidouni 74.

1. Ferencváros    7    6    0    1    17–7    18
2. Kisvárda Master Good    8    6    0    2    13–8    18
3. Paksi FC    8    4    1    3    23–18    13
4. Budapest Honvéd    8    4    1    3    14–12    13
5. Puskás Akadémia FC    7    4    1    2    9–9    13
6. MOL Fehérvár FC    8    2    5    1    9–8    11
7. MTK Budapest    7    3    1    3    9–9    10
8. Debreceni VSC    8    2    3    3    19–15    9
9. Mezőkövesd Zsóry FC    8    2    2    4    9–15    8
10. Gyirmót FC Győr    8    1    3    4    8–15    6
11. Zalaegerszegi TE FC    7    1    2    4    11–18    5
12. Újpest FC    8    0    3    5    10–17    3

MTI

Négyet vágott a Fehérvárnak a Fradi
A második lejátszott bajnoki mérkőzés után sem kapott gólt a magyar labdarúgó OTP Bank Liga idényben a címvédő Ferencváros labdarúgócsapata, sőt, a zöld-fehérek kiütéssel nyerték meg a MOL Fehérvár elleni rangadót.
A hosszabbításban szerzett góllal nyerte a derbit a Fradi
A Zalegerszegi TE kispesti győzelmével indult a magyar labdarúgó élvonalbeli szezon, majd a Mezőkövesd újpesti pontszerzésével folytatódiott az első forduló.
Rus nélkül kezdődik az NB 1
A Budapest Honvéd és a Zalaegerszeg mérkőzésével kezdődik július 29-én a magyar labdarúgó élvonalbeli OTP Bank Liga új idénye.