×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Publicisztika

Kimenő a karanténból

2020.05.09 - 15:37
Megosztás:
Kimenő a karanténból
Sándor nagyon unja már a bezártságot. Sosem volt egy otthon ülő típus, az ami most van, a legnagyobb büntetések közé sorolható. Mindent elkövet, hogy okot találjon a kimenőre.

Bármit megtesz, csak okot találjon arra, hogy valami halaszthatatlan dolga legyen a városban, ahol valami véletlenszerűen találkozhat egy ismerőssel, hogy néhány szót váltson vele, mert beszélgetni aztán szeret. Mindig elmondja, sohasem fogja megérteni a feleségét, aki akár az egész napot is úgy el tudja tölteni, hogy csak akkor szól, ha nagyon muszáj. Szó nélkül végzi a dolgát, nézi a televíziót és rengeteg időt tölt el azzal, hogy a telefonját babrálgatja. Sándor viszont az a típus, aki szeret kimenni az utcára, barátokkal leülni egy teraszon egy sör mellé és hosszan beszélgetni a politikáról.

A napokban egy ilyen mesterségesen létrehozott kiugrása során találkoztunk. A teraszra kiülni szóba se jöhetett. Megálltunk és az egymás hogyléte felőli érdeklődés mellőzve mindent öt percbe sűrítve akart elmondani.

— Fejetlenség van — mondta ideges hangon, mintha az összeomlás előtt állnánk és ebben a pillanatban kellene megtalálni a mentőövet. — Ez így nem mehet tovább. Gondolom látod, hogy milyen óriási dilettantizmus uralkodik nálunk. Meg máshol is. Ősatyáink vándorlásának idején is jobb volt a kapcsolattartás mint most. Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal. Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a vezetőink, mintha valamennyien függetlenek lennének, mintha nem közösen hoznák meg a döntéseiket, egyik egyet mond, a másik mást, majd visszavonják a döntéseket, vagy úgy módosítanak azokon, hogy nem közlik senkivel. Ez a csúcsvezetés. Mi van akkor alsóbb szinteken? Mindenki másként értelmezi a szabályokat és az előírásokat, és folyamatosan mélyül a káosz.

Sándor mondja a magáét, közben minden irányba kapkodja a tekintetét, fél attól, hogy a hatóságok szabálytalanságon érik tetten és megbírságolják. Ő — és sok hozzá hasonló — folyton bírálja a politikusokat, de csak ott, ahol kevesen hallják, a szabályokat pedig — ha egyetért azokkal, ha nem — mindig igyekszik betartani.

— Sokat gondolkodom azon — folytatja tovább a mondandóját miután meggyőződött arról, hogy a környéken csak mi ketten vagyunk —, hogy mindig részt veszek a választásokon, de elég gyakran előfordul — főként az államelnök-választásokon —, hogy nem valakire szavazok, hanem valaki ellen. Így volt ez legutóbb is, most viszont jön, hogy rácsapjak arra a kezemre, amelyikkel a pecsétet rátettem a szavazócédulára. Megtanulhatnánk már végre, hogy a magunkfajta szavazhat bárkire, úgysem veszi számba egyik államelnök se. Nem csak ők, mások sem. Valahogy érthetetlen számomra ez a mai politika. Jó, tudom, ilyen volt mindig. Egy szűnni nem akaró hatalmi harcban élünk, és legtöbbször olyan helyzetbe kerülünk, hogy tehetetlenné válunk. Ott van a választási lehetőségünk, a választáshoz való jogunk, ami nem sokat ér, ha olyan személyek közül kell választanunk, akikről már előre tudjuk, hogy soha nem fognak képviselni minket. És nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem, hogy ezzel így vannak a románok is. Nagyon sok román is két rossz közül választ, ők is gyakran a pártok harcainak az áldozataivá válnak.

Sándorral a beszélgetést megpróbáltam a politikából más témába terelni, neki viszont meggyőződése, hogy bármilyen témához jutunk el, mindenben ott van a politika.

— Te nem látod — figyelmeztet —, még az élet-halál kérdést is politikai eszközökkel akarják kezelni? Mindenki valaki másra igyekszik terelni a felelősség súlyát, közben a hibákból próbálnak hasznot húzni. El tudod te képzelni, milyen számunkra ismeretlen harc folyik most azért, hogy ki vagy kik legyenek azok, akik piacra bocsájtják a koronavírus elleni védőoltást? Fel tudod fogni, milyen üzlet lesz abban? Jobb ha nem is gondolunk erre.

Sándornak sikerült egy bizonyos időt a lakáson kívül tölteni, sétálni és beszélgetni egyet… Megkönnyebbült attól, hogy beszélhetett olyan dolgokról, amelyek foglalkoztatják és bántják. Amikor elváltunk, csak annyit mondott: „Remélem hamarosan jobb és nyugodtabb körülmények között folytathatjuk a beszélgetést!”

Elek György