×
2024. 05 06.
Hétfő
Ivett, Frida
24 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Kevés a szatmári fertőzött

2020.06.18 - 18:36
Megosztás:
Kevés a szatmári fertőzött
Megint nőtt kettővel a szatmári fertőzöttek száma — ugyanakkor a régióban továbbra is nálunk a legalacsonyabb, jóval 100 alatti ez a szám.

Az utóbbi napokban ugrásszerűen, valóban napról napra emelkedik Szatmár megyében a betegek száma: a közegészségügyi igazgatóság közleménye értelmében június 18-án már 69 igazolt koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz két újabb esettel többet, mint egy nappal korábban. Ugyanakkor a régióban továbbra is Szatmárban regisztrálják hivatalosan a legkevesebb (bőven 100 fő alatti) fertőzöttet, hiszen a betegek száma országszerte aggasztóan emelkedik, és a szomszédos megyék mindegyikében jóval meghaladja a százat: Máramarosban 125, Szilágyban 109, Biharban 660, Beszterce-Naszódban 439, míg Kolozsban 628 fertőzöttet jegyeznek. Országos szinten csak Vâlcea megyében van kevesebb beteg (40), mint Szatmárban — a legfertőzöttebb góc pedig továbbra is Suceava, ahol 23 friss esettel, 3852-re, Bukarest, ahol 53 friss esettel, 2571-re és Brassó, ahol 36 friss esettel, 1121-re emelkedett a fertőzöttek száma.

A közegészségügyi igazgatóság közleményéből az is kiderül, hogy Szatmár megyében az elvégzett tesztek száma elérte a 6416-ot, míg a letesztelt személyeké az 5740-et; az intézményes karanténközpontokban 21 személy volt elhelyezve, míg a házi elkülönítésben lévők száma 1635.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 2892 személy lépett be az ország és a megye területére — közülük 352-en kerültek házi elkülönítésbe, a többi 2540 személyt a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, míg a csanálosi átkelőnél 26 személy jelentkezett belépésre, s mivel valamennyien tünetmentesnek bizonyultak, beléphettek Románia területére, ahol aztán házi elkülönítésbe kerültek.

 

Fokozódhat a madárinfluenza-járvány
A madárinfluenza okozta járványhelyzet fokozódásától tartanak az állategészségügyi szakemberek. Összefoglalták mit kellene tenniük a szatmári, hivatásos vagy háztáji baromfitartóknak, hogy megelőzzék az elhullást.
Naponta 40 szatmári tesztje pozitív
Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.
Lesz fix radar a körgyűrűn is
2024 a fix közúti radarok és a közlekedést figyelő kamerák éve lesz a közlekedésbiztonság tekintetében Romániában. Amennyi baleset volt, biztosra vehető, hogy a szatmárnémeti körgyűrűre is jut ezekből.