×
2022. 05 19.
Csütörtök
Ivó, Milán
4 °C
Derült
1EUR = 4.95 RON
1USD = 4.70 RON
100HUF = 1.29 RON
Sport

Ketten maradtak versenyben

2022.05.09 - 15:52
Megosztás:
Ketten maradtak versenyben
Leszakadt az eddig százszázalékos Szatmárnémeti Olimpia 1921 csapata az élbojt jelentő Nagykárolyi VSK Victoriától és az Avasújvárosi Energiától, így a Liga 4 Elite felsőházában utóbbi kettő veretlen együttes fordulhat előnnyel a „célegyenesbe”.

Az avasfelsőfaluiak szombaton éppen az Olimpia ellen nyertek egy olyan mérkőzésen, amelynek az első negyvenöt percében több helyzet volt, mint a három gólt hozó második játékrészben. A szünet után ugyanis sok volt az indulat a pályán, ami Alin Gombar kiállításában csúcsosodott ki: az Olimpia játékosa játékon kívül, teljesen feleslegesen fejelte ellenfelét, aki ezután orvosi ellátásra szorult. A megítélt 11-est viszont Cosmin Berindea kihagyta, még a kipattanót is a kapu fölé vágta. A 70. percben aztán egy lesgyanús góllal mégis vezetést szerzett az Energia, ami tovább növelte a feszültséget a pályán (0–1). Emberhátrányban viszont egyenlíteni tudott az Olimpia: a vendégek játékosa, Lucian Pop szerencsétlenül ért bele egy labdába, ami így keresztül ívelt a kapuson, öngóllal egyenlített a szatmári csapat (1–1).
Az emberhátrányban levő hazaiak Erich Srepler révén a vezetést is megszerezhették volna, de ahogy a közhely mondja: a kihagyott helyzet megbosszulja magát. A ráadás percekben ugyanis Lucian Lohan megszerezte az Energia győzelmét hozó gólt (1–2), majd a lefújás előtt még kétszer a kapufát is eltalálták.
Így maradt az avasi csapat győzelem, amely 10 ponttal második a táblázatban, az Olimpia pedig hét pontjával az elsőről a negyedik helyig csúszott vissza. Az első pozíciót a címvédő nagykárolyiak vették át, akik Kinczel Ervin és Bákai Balázs góljával már az első félidőben 2–0-ra vezetettek a vendég Pusztadaróci Recolta ellen. Bákai a második félidő elején is betalált, majd Rareș Nyilvan állította be a 4–0-s végeredményt. 
A harmadik helyre a tasnádiak jöttek fel, miután simán nyertek Kaplony ellen, míg az avasújvárosiak meglepően könnyen verték a vendég vetésieket, 
Az alsóházban a pálfalvaiak a múlt heti kiütéses vereség után most Szaniszlón javítottak gólkülönbségükön, és át is vették a vezetést a táblázatban. A Decebal követi őket a tabellán, miután a csapat a második meccsét is 5–3-ra nyerte meg. 
A Liga 4 A-csoportjában az a csapat vezet, amely lejátszotta eddig az összes bajnoki mérkőzést.  A Tasnádszántói Vulturii mögött a Kismajtényi Crasnának egy, a Nagykárolyi VSK Victoria II-nek pedig hárommal kevesebb meccse van lejátszva. 
A B-csoportban a Batizi Sportul folytatja veretlen sorozatát, habár a hét végén döntetlent játszott a Meggyesgombási Venus helyére beugró Szatmárnémeti LPS ifijeivel. 
A Liga 5-ben a szamosdaraiak brillíroznak: a megyei bajnokságban egyetlen százszázalékos alakulat a hétvégi fordulóban tízzel szórta meg szopori vendéglátóját. 

LIGA 4 ELITE, PLAYOFF, 3. FORDULÓ 
Olimpia 1921 – Avasfelsőfalui Energia 1–2
Nagykárolyi VSK Victoria – Pusztadaróci Recolta 4–0
Avasújvárosi Talna – Vetési Viitorul 4–1
Tasnádi Unirea – Kaplonyi AFC 4–1

1. Nagykárolyi VSK Victoria    3    2    1    0    17–2    10
2. Avasfelsőfalui Energia    3    2    1    0    5–2    10
3. Tasnádi Unirea    3    2    0    1    9–6    8
4. Szatmárnémeti Olimpia 1921    3    2    0    1    15–5    7
5. Avasújvárosi Talna    3    1    0    2    4–5    5
6. Vetési Viitorul    3    1    0    2    6–10    4
7. Pusztadaróci Recolta    3    1    0    2    4–7    3
8. Kaplonyi SE    3    0    0    3    3–26    0

LIGA 4 ELITE, PLAYOUT, 2. FORDULÓ
Mikolai Turul – Kálmándi Schwaben 3–1
Szaniszlói Recolta – Pálfalvi Unirea 0–8
Kaplonyi Fortuna – Börvelyi Stăruinţa 0–0
Luceafărul Decebal – Bélteki Ştiinţa 5–3

1. Pálfalvi Unirea    2    1    0    1    9–3    6
2. Luceafărul Decebal    2    2    0    0    10–6    6
3. Bélteki Ştiinţa    2    1    0    1    15–5    5
4. Kaplonyi Fortuna    2    1    1    0    3–1    5
5. Mikolai Turul    1    1    0    0    3–1    4
6. Börvelyi Stăruinţa    1    0    1    0    0–0    4
7. Kálmándi Schwaben    2    0    0    2    4–8    2
8. Szaniszlói Recolta    2    0    0    2    0–20    0

LIGA 4, A-CSOPORT, 17. FORDULÓ
Érendrédi Real – Piskolti Unirea 6–2
Csanálosi Kneho – Kismajtényi Crasna 0–3
Tasnádszántói Vulturii – Óvári Someşul 2–0

Kedd
18.00
: Csomaközi Schamagosch – Nagykárolyi Victoria II
B.: Ştefan Báthory – Jennifer Damian, Claudiu Matei; m.: Ioan Iuhas.

Halasztották
Mezőfényi Fröhlich – Újmárnai Platanul 
Gencsi SE – Érdengelegi Termala 

Szabadnapos: Viitorul Lucăceni .

1. Tasnádszántói Vulturii    16    11    1    4    56–29    34
2. Kismajtényi Crasna    15    10    2    3    42–28    32
3. Nagykárolyi Victoria II    13    9    4    0    46–16    31
4. Óvári CS Someşul    15    9    3    3    39–25    30
5. Érendérdi Real    15    7    5    3    46–28    26
6. Mezőfényi Fröhlich    14    6    3    5    23–19    21
7. Csomaközi Schamagosch    13    6    3    4    25–24    21
8. Újmárnai Platanul    15    5    3    7    36–31    18
9. Gencsi SE    15    5    1    9    28–43    16
10. Érdengelegi Termala    15    4    3    8    14–25    15
11. Csanálosi Kneho    16    2    3    11    10–35    9
12. Piskolti Unirea    14    1    4    9    17–44    7
13. Viitorul Lucăceni    14    2    1    11    17–52    7

LIGA 4, B-CSOPORT, 15. FORDULÓ
Szatmárudvari Someşul – Turci Voinţa 5–3
Bábcai Voinţa – Lázári Voinţa 6–2
Apai Victoria – Erdődi Cetate 800 3–1
Aranyosmeggyesi Dacia – Halmi Speranţa 3–0 (játék nélkül)
Szamosdobi Voinţa – Homoródi Codreana 1–0
Batizi Sportul – Szatmárnémeti LPS 1–1

1. Batizi Sportul    15    12    3    0    68–21    39
2. Bábcai Voinţa    15    9    2    4    56–36    29
3. Apai Victoria    15    9    1    5    35–22    28
4. Aranyosmeggyesi Dacia    14    7    3    4    48–37    24
5. Szatmárudvari Someşul    15    7    1    7    39–36    22
6. Lázári Voinţa    13    7    0    6    34–29    21
7. Homoródi Codreana    14    7    0    7    34–31    21
8. Szmaosdobi ACS Voinţa    15    6    1    8    41–43    19
9. Turci Vointa    14    5    3    6    43–37    18
10. Halmi Speranța    13    4    1    8    23–53    13
11. Erdődi AS Cetate 800    14    1    3    10    22–58    6
12. Szatmárnémeti LPS    11    0    2    9    7–47    2*
* A Meggyesgombási Venus helyét vette át a táblázatban.

LIGA 5, 14. FORDULÓ
Érdengelegi Termala II – Szárazberki Unirea 0–3
Luceafărul Decebal II – Kökényesdi Ugocsa 2–2
Nagymajtényi Gloria – Nagytarnai Înfrăţirea 1–3
Szopori Dacia – Recolta II-Szamosdara 0–10
Szatmárhegyi Viitorul – Érkávási Olimpia 3–1

1. Recolta II-Szamosdara    14    14    0    0    66–16    42
2. Szárazberki Unirea    14    9    0    5    35–17    27
3. Kökényesdi Ugocsa    14    8    3    3    37–22    27
4. Nagytarnai Înfrăţirea    13    7    1    5    48–26    22
5. Luceafărul Decebal II    14    6    1    7    49–33    19
6. Érdengelegi Termala II    14    6    0    8    38–38    18
7. Szatmárhegyi Viitorul    14    6    0    8    28–36    18
8. Érkávási Olimpia    14    4    2    8    23–34    14
9. Nagymajtényi Gloria    14    3    3    8    23–40    12
10. Szopori Dacia    13    1    0    12    10–95    3

Pesek Attila

Az első csapatot verte a „kistestvér”
Hat mérkőzést megrendeztek szerdán a labdarúgó Román Kupa megyei selejtezőjének az első fordulójában, és két meccsen született meglepetés-eredmény.
Augusztus 27-én rajtol majd a Liga 3 következő idénye
Három hónap nyári szünet vár a Liga 3-as csapatokra, akik ebben a hónapban befejezik, és a következő idényben is a harmadik vonalban folytatják szereplésüket.
Kezdődnek a megyében a Román Kupa-küzdelmek
Nyolc mérkőzést játszanak szerdán és csütörtökön labdarúgó Román Kupa megyei selejtezőjének első fordulójában.
Cookie