Két tűz között járvány idején

A férje is otthonról dolgozott, harmadik osztályos gyerekük is a távoktatási rendszerbe volt besorolva. Akár nyugodtak is lehettek volna, hogy nem betegedhetnek meg, ők mégis rettegtek, óvakodtak, vigyáztak… 

Emília beteg édesanyja — akit mindenki Nagyinak nevez —, közel lakott egy magánházban, számára is megvolt a biztonság. Emília egy olyan személyt bízott meg a gondozásával, aki évekig dolgozott az egészségügyben, ismerte a most érvényben lévő szabályokat, a távoli rokonság is kimutatható közöttük, aligha lehetett volna jobb gondozót találni. A szerencsés helyzet kialakulásához még az is hozzájárult, hogy éjszaka is ott tartózkodott, csak akkor ment haza, amikor ellenőrizni akarta a lakását. 

Emília megérzésének volt egy kis valós alapja. Az ember sohasem érezheti biztonságban magát. Telefonon hívta Nagyi gondozója, hogy valami nincs rendben. Rohant azonnal, számított rá, hogy bármikor bekövetkezhet a baj. Nagyi nagyon rosszul volt, amire odaérkezett. Mentőt hívtak, és azonnal a kórházba szállították. Nagyi koronavírustesztje pozitív lett. Emíliának azt tanácsolták a kórházban, hogy ne menjen haza a férjéhez és a gyerekhez, és a kórházba se mehet látogatóba. 

Emília a Nagyi házában maradt, a férje és a gyerek pedig otthon. Telefonon tartották a kapcsolatot. A képernyőn láthatták egymást, de ezzel senki nem érte be. Kerestek egy ismerőst, aki megvásárolta és elszállította hozzájuk az élelmiszereket. Emília férje nem volt egy igazi szakács. Az automata kávéfőzőn meg tudta nyomni az indító gombot, de abba vizet és kávét tenni nem tudott. A telefonon kapott utasítások alapján elkészültek az ételek, de a gyerek folyton mondta, hogy nem így szereti. Úgy készült minden, ahogy anya készíti, de valamilyen módon a gyerek ki akarta fejezni, hogy ebből legyen elég. Nem volt egyszerű. Emília túlzott odafigyeléssel nevelte a gyereket. Férje erre mindig felhívta a figyelmét erre, de nem hallgatta meg sohasem. Ezen sokat vitatkoztak, mert az apa sohasem tartotta jó megoldásnak azt, hogy a gyerek mindent megkapjon, szerinte annak a gyereknek van jobb jövője, aki megtanul élni, és tud megoldásokat találni az olyan helyzetekben, mint a mostani. Természetesen arról is beszélt, hogy ha az ő szülei is az életre való nevelésre helyezték volna a hangsúlyt, most nem telefonon kellene neki diktálni, hogy mennyi zabpelyhet kell tenni egy fél liter tejbe. 

Az életnek ez a része valahogy átvészelhető, Emília két tűz között van, és nehezen tudja ellátni a feladatait. Vigyáz az édesanyjára és vezeti a háztartást. Telefonon segít a férjének a házi munkák elvégzésében, békefenntartó apa és gyerek között, és aktívan részt vesz a gyerek online tanulásában. Nem egyszerű a történet. A gyerek megkapja a feladatot, melynek megoldásában az anya segít, szintén online. 

Tavasszal még szakemberek hangoztatták, hogy a bezártság erősíteni fogja majd a családi kapcsolatot. Akkor még nem gondolt senki arra, hogy egy háromtagú család tagjai két helyen vannak bezárva, azaz egymástól távol. Emília édesanyja mindenképpen orvosi kezelésre szorulna, ezt a feladatot most ő látja el. Lehet, hogy mindketten fertőzöttek, de megtörténhet, hogy nem. Emília, ha egészséges, akkor sem mehetne haza, mert édesanyját nem hagyhatja egyedül, ha pedig csak rövid időre menne, nem tudhatná, mit visz magával akár csak mint vírushordozó. 
Valamennyien elvégeztették a tesztet, mindenkié negatív. Ez valamennyire lehet megnyugtató, de volt már rá eset, hogy később bebizonyosodott, hogy nem volt pontos a teszt. Semmiben sem lehet bízni, meg amúgy is bármelyik pillanatban megfertőződhet a biztonságosnak tűnő helyeken is. Emília édesanyjával együtt hazaköltözött a férjéhez és a gyerekéhez. Megpróbálnak hinni a gondviselésben, más vigasztalódás már nem maradt.

Elek György