×
2024. 05 07.
Kedd
Gizella
17 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.65 RON
100HUF = 1.28 RON
Külföld

Káosz a kínai "aranyhéten"

2013.10.08 - 15:58
Megosztás:
Káosz a kínai "aranyhéten"

Idén újabb csúcsokat állítottak be a kínai turisták, a korábbi nemzeti ünnephez kapcsolódó aranyhetekhez képest az utakon tízmilliókkal voltak többen. Sok helyütt azonban nem bírtak a tömeggel.

A hétfővel véget ért egyhetes munkaszünet kezdeti statisztikái mellett a beszámolók továbbra is felemlegetik azokat a tumultuózus jeleneteket, amelyek miatt helyenként káosz uralta a látványosságok környékét, és amelyek miatt ismét sokan felvetik, lehet, hogy nem jó ötlet e helyszínekre hét napra „ráengedni” a tömegeket. A kínai online közösség az „aranyhét” szót az azonos hangzású "arany felfordulás" fogalmával helyettesítette be, s amatőr fotók sokaságával illusztrálta, milyen az, amikor végeláthatatlan embertömegek várnak a sorukra, vagy éppen mozgásban vannak akár a főváros központjában, a Tienanmen téren, akár a szomszédságában lévő Tiltott Városban, vagy a Nyári Palotában, ahol például öt nap alatt 540 ezer ember fordult meg. Vidéken sem volt jobb a helyzet, a turisztikai célpontok nagy része fogadóképességét messze túlhaladó nyomásnak volt kitéve. A gyorsvasúttal Pekingből alig több mint fél óra alatt elérhető Tiencsinben például az ünnep első napján 804 ezer ember kereste fel a parkokat és egyéb látványosságokat. A beszámolók szerint e helyzetben senki nem járt jól, sem a szolgáltató, sem a látogatók. Szecsuan országos hírű nemzeti parkjában a második napon 40 ezer turista szeretett volna sétálni, de csak lökdösődés lett a vége, több ezer ember hosszú órákon át volt kénytelen várakozni, majd kilométereket a sötétben gyalogolva megtenni, hogy közlekedési eszközre szállhasson. A hangcsoui Nyugati-tó, illetve környezete történelemében először volt kitéve egyetlen napon egymillió ember „megszállásának”. Sanghaj híres sétáló utcáján és a folyópart menti Bund sétányon az elmúlt napokban szintén többmilliós tömeg hömpölygött. A kínai Nagy Fal — a róla közölt fotók tanúsága szerint — ugyancsak „megtelt”. A kialakult helyzet nyomán a hatóságok igyekeztek elsősorban technikai, biztonsági útmutatást adni, miközben bebizonyosodott a helyzet tarthatatlansága. A szakemberek a belátható tendenciával, a mind több utazni vágyó kínai aktivitásával, az autótulajdonosok gyors növekedésével számolva változtatásokat látnak szükségesnek, amelyek közül az egyik — általuk említett — lehetőség a fizetett szabadságok új rendjének a bevezetése lenne.