×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Jó dolog az elektronikus napló

2021.10.13 - 16:32
Megosztás:
Jó dolog az elektronikus napló
Szatmár megyéből öt iskola csatlakozott ahhoz a programhoz, melynek keretében kizárólag elektronikus naplót használnak, de jelentősen több tanintézményben van már digitális osztálynapló.

Egy kísérleti program révén ebben a tanévben 37 megye és Bukarest 248 oktatási intézménye kizárólag elektronikus naplót használ a megszokott papíralapú helyett. Radu Szekely oktatási államtitkár elmondta, hogy a programba azok az iskolák jelentkezhettek, amelyek akartak, nem volt semmiféle kötelezettség. A program keretében összesítik majd, melyik iskola melyik programot használja, és ezek hatékonyságát a tanárok, diákok, szülők, titkárságok körében készítendő kérdőíves felmérés segítségével vizsgálják majd meg. Országos viszonylatban a legtöbb iskola Szeben (32), Kolozs (23), Iaşi (18) és Brassó (10) megyéből, illetve Bukarestből (23) jelentkezett a programra, Szatmár megyéből pedig a kálmándi Dr. Joseph Szolomayer Általálnos Iskola, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum, a megyeközpontbeli Ioan Slavici Főgimnázium, a Mihai Eminescu Főgimnázium, valamint a Doamna Stanca Főgimnázium vezetősége döntött úgy, hogy részt vesz a kísérleti programban, és ebben a tanévben csak az elektronikus naplót használják majd.
Az elektronikus napló bevezetése nem volt kötelező jellegű, ám Szatmár megyében jelentősen több iskola használja, mint az az öt, amely jelentkezett a programba, mondta el megkeresésünkre Szejke Ottilia helyettes főtanfelügyelő. Amikor az országos programot meghirdették, sok volt a bizonytalan tényező, az sem volt biztos, hogy az igénylőknek már nem kell a papíralapú naplót használniuk, emiatt jelentkezhettek kevesen. Az öt Szatmár megyei iskola az idei tanévben csak az elektronikus naplót használja, ami jó dolog. „A szülők abban a percben üzenetet kapnak, amint gyermeküknek beírtak valamit a naplóba, ezenkívül bármikor megnézhetik gyermekük előmenetelét” — fogalmazott a főtanfelügyelő-helyettes, aki arra is rávilágított, hogy nem minden iskola ugyanazzal a szolgáltatóval dolgozik, ugyanis több cég van, amelyik elektronikus naplót üzemeltet. Itt mindegyik más és más csomagot alakított ki, de a legtöbb esetben nemcsak egyszerű jegy- és hiányzáskövetésre alkalmas a platform, hanem a különböző teszteredmények feldolgozására, de iskolák szintjén statisztikák, órarendek készítésére, a fontosabb dolgozatok összehangolására is lehetőséget biztosít, így a szülők mellett a pedagógusoknak, oktatási intézményeknek is jelentős segítséget nyújt.

Sógor Beáta

 

40 év feletti alkotóknak hirdet ösztöndíjat az Iskola Alapítvány
A kortárs erdélyi magyar irodalmi támogatási rendszer kiegészítésére, senior alkotók számára indít első alkalommal idén ösztöndíjat az Iskola Alapítvány. A támogatásra negyven év feletti, szülőföldjükön élő romániai magyar alkotók jelentkezését várják március 31-ig.
Pénzt ad programszervezésre a Zamfirescu Kulturális Központ
Sport mindenkinek, Kultúra, illetve Ifjúsági, oktatási és szabadidős projektek kategóriákban hirdette meg a vissza nem térítendő támogatású pályázati kiírását a 2024-es évre a szatmárnémeti polgármesteri hivatal és a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ.
Négy vakáció lesz, plusz a nyári
Hamarosan itt az őszi vakáció az iskolások számára, de lesz még tél vakáció, síelési szünet és tavaszi szünidő is a nyári nagyvakáció előtt. Lehet, hogy nem is olyan rossz ez a több részre szabdalt tanév így…