Jertek, merítsetek fényt …

„Jertek, merítsetek fényt, a soha le nem alkonyodó Világosságból …” zendül fel az ének, Húsvét éjszakáján görögkatolikus templomainkban. A pap meggyújtja díszes gyertyáját a Szentsírról és lángját szétosztja a híveknek, majd elindul a feltámadási körmenet és a hívők serege dicsőíti „Krisztust, ki föltámadt halottaiból!” A templom körül vonuló hívek a sírhoz közeledő asszonyokat, apostolokat személyesítik meg, s a zárt templomajtóhoz érkezve a pap felolvassa a feltámadási evangéliumot feltárul a már fényárban úszó templom.

Csodálatos érzés megpillantani a felkelő Napot, legyen az hegyek mögül előtörő, tengerpart horizontján felbukkanó, házak közül előbújó, vagy csak viharos, fekete felhők mögül kikandikálót. Akik látni akarják, időben nekikészülődnek, hamarabb érkeznek kivárják, fényképezőgépet készítenek, hogy megörökítsék, hogy amennyire csak képesek megtartsanak belőle maguknak, ha csak egy rövidke kis emléket is.

A fény, a napvilág reményt sugároz. A sötét félelmet, bizonytalanságot sugall, amiben csak tapogatózni lehet. De akármilyen kis szikra, a legapróbb mécsvilág is képes eloszlatni a homályt, megszüntetni az aggodalmat, fényt deríteni arra amire szemünknek, szívünk-lelkünk világának szüksége van, az igazságra, a várt, a remélt valós bizonyosságra. Legegyszerűbb szavakkal is úgy mondjuk: minden kiderül.

Hosszú, negyvennapos nagyböjti utazásunk végéhez értünk. Voltak abban könnyebb-nehezebb időszakok. S amikor lelki világosságra szomjaztunk, ha szinte elmerültünk felismert és beismert vétkeink sötétjébe az egyház így bátorított az előszenteltek liturgiáinak felszólításával: „Bölcsesség, igazhívők! Krisztus világossága mindenkinek világoskodik!” Ezt a világosságot akarjuk minden Húsvétunkban megtapasztalni. Ennek kell megjelennie az életünkben. A karácsonyi születésbarlangból, de a húsvéti sírbarlangból is: világosság a világosságtól érkezik. Ennek olyan ereje van, hogy semmilyen árnyékot nem hagy maga után. Bevilágít a legeldugottabb, rejtett zugba is. Ezért: „Járuljunk égő lámpákkal a sírból kiszálló Krisztushoz, mint menyegzői vőlegényhez, és az Isten üdvhozó Pászkáját a mennybéli dicsőítő karokkal ünnepeljük!”

Miért várjuk a húsvéti világosságot? A találkozás öröméért! Mert a megcsillanó fényben mindent észre lehet venni. Odavonzza a tekintetünket, reflexszerűen észrevesszük, ami fontos és lényeges lehet számunkra, és ne csak azt. A feltámadás vakító világossága átölel bennünket, emlékek törnek elő, bűneink könnycseppjeiben törik meg a fény és ha most még csak homályosan is, de valamikor megértjük, mi miért történt. Most még csak titok, de valamikor a részletek, a sötétség vagy akár homály jelen értelmetlensége, a világosságnak bátorító reménye, a szenvedésnek, de minden örömnek is egyszer magyarázata lesz. Egyre jobban nyújtson ezekre választ az idei húsvétunk, hogy felfedezzük benne önmagunkat, a helyes utat és a felébredés örömét.

Áldott feltámadást! Áldott húsvétot mindenkinek!

Pallai Béla
szatmárnémeti görögkatolikus parókus