Sok szó esik arról, hogy mennyire fontos a gyerekeknek az életre való nevelése. Magukat okosnak, felkészültnek, szakembernek (?) tartók hangoztatják egymásnak ellentmondó véleményüket a gyermeknevelésről, ennek viszont nem látszanak meg az eredményei.

Az elmúlt több mint egy év során meghozott járványügyi intézkedések szigorú, majd kevésbé szigorú, az utóbbi napokban pedig egyre jobban lazuló korlátozásai megtanították az embert értékelni az apró örömöket.

Néhány nap és elkezdődnek a ballagási ünnepségek. A járványügyi korlátozások miatt nem úgy, mint ahogy azt már megszoktuk, de nem is úgy, mint az elmúlt évben, amikor a maturandusokat, a szülőket, a pedagógusokat, és minden érdeklődőt a nemkívánatos helyzet megfosztott a ballagási élményektől.

Pünkösdre készülve Tóth Árpád Lélektől lélekig című versét olvastam újra. „… jaj, az út lélektől lélekig! (…) … közöttünk a roppant, jeges űr lakik!” — írja a költő. A lét és a magány kérdéseit értelmező vers üzenete ma is figyelemre méltó.

Két dolog van, ami az utóbbi másfél évben nagyon megosztotta a szatmáriakat: a maszkviselés és az oltás. De van egy harmadik, ami még ennél is markánsabb ellentéteket eredményezett a hétköznapokban, akár még családon belül is: az online vagy az offline suli kérdése.

Az internet tele van orvosok, virológusok, biológusok által írt tájékoztatókkal, minisztériumok és kormányok által készített oktatóvideókkal arról, hogy készül ez vagy az az oltás, és hogyan hat, miután bekerül a szervezetbe, mégis sokan inkább a rémhíreknek hisznek.

Május elseje a munka ünnepe, a munkások által kiharcolt gazdasági és szociális jogok napja, melynek eredete egy 1886. május elsejére meghirdetett chicagói sztrájkhoz köthető, de ez ma már csak történelem, amiről ritkán esik szó.

Ha jól emlékszem arra, amiket meséltek, a nyolcvanas években is voltak oltások, az azokkal kapcsolatos felhívások általában úgy szóltak, hogy beparancsolták a pórnépet a körzeti orvoshoz.

Ott ülünk egy főtéri kávéház teraszán. Volt, amikor azt mondtuk: jó, hogy már lehet; néha megjegyezzük: jó, hogy még lehet. Tele vagyunk reménnyel, hogy egyszer véget ér a bizonytalanság.

Alig múlik el nap, hogy ne emlékezzünk valamilyen történelmi vagy kulturális eseményre, valamilyen világnap kapcsán ne hívnánk fel a figyelmet olyan jelenségre, ami valaha jól működött, de ismert és kevésbé ismert okok miatt rossz irányba mozdult el.