×
2024. 04 15.
Hétfő
Anasztázia, Tas
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.27 RON
Két barangoló

Jégkorszaki hagyaték — a gleccsertavak

2018.06.17 - 09:24
Megosztás:
Jégkorszaki hagyaték — a gleccsertavak

A Radnai-havasok felhő fölé törő csúcsaival és titokzatos tengerszemeivel örök emléket állítanak a jégkorszak formáló erejének. A lenyűgöző felfedezést a most virágzó havasszépe tette még színesebbé.

 

„Fenn Isten jár a csúcsokon.

Amerre fényben elhalad:

Testőrei: dárdás fenyők

Állnak titáni sorfalat,

A szirt felett, s az ég alatt.”

Reményik Sándor

 

A Radnai-havasok is az 1500 méter feletti örök jég birodalmához tartozott, ahol a négy eljegesedési szakasz — Günz, Mindel, Riss és Würm — mély nyomokat hagyott. Markáns kárgerincek és kárfülkék csak a Nagy-Pietrosz és az Ünőkő környékén alakultak ki, de számos cirkuszvölgy és U-alakúra koptatott völgy tanúsítja az egykori gleccserek felszínformáló erejét. Az utolsó jégkorszak végével megszűnt az eljegesedés, bár a jelen kutatások szerint a „kis jégkorszak” hatására még a 19–20. század fordulóján is léteztek úgynevezett mikrogleccserek a hegységben. Az egykori jégárak több gyönyörű tengerszemet képeztek, amelyek kivétel nélkül a főgerinctől északra, az erdőhatár felett helyezkednek el. Mi a két ismertebb, Kis- és Nagy-Lála néven ismert gleccsertavat szerettük volna meglátogatni.

Szatmárnémetiből indultunk útnak, és a Priszlop-hágó kanyargós szerpentinjein át leereszkedtünk a Lála-torokig. Itt elhagyva az aszfaltos utat egy ledózerolt földes út vezetett minket célunk felé. Ezt az utat csak a célforgalom használja; bal oldalon a fakitermelés nyomait véltük felfedezni, míg jobb oldalon magas falak emelkednek lépcsőzetesen, fenyőerdőktől tarkítva. Már az aszfaltos út elhagyásának pillanatában feltűnik egy sebes patak, amely kísérőnk lesz túránk java részében. Az út mentén, a főút aljában találunk parkolóhelyet és folyamatosan bővülő szálláslehetőséget is. Pár kilométeren át még gépkocsival is járható az út, ám aki gyalogosan szeretné bejárni a teljes Lála-völgyet, úgy tíz-tizenkét kilométer közepes nehézségű gyalogtúrára készüljön fel! A fából épített házikók és lakóbuszok mellett elhaladva egy La Vâltoare elnevezésű ponthoz érünk, ahonnan már csak folyamatosan emelkedő gyalogösvény vezet a völgy felé. A köves vízmosásnak tűnő úton több helyen is átfolyik egy-egy erecske, csatlakozva a most — olvadás után — megemelkedett vízszintű, elnyújtott vízesés hatását keltő, fehér habokban hömpölygő Lála-patakhoz. A kék pont és piros háromszög turistajelzést követve haladunk, míg egy fahídnál elágazik az út, s nekünk balra, a kék pontot követve kell továbbhaladni ahhoz, hogy a legnagyobb gleccsertóhoz érjünk. Az erdő bejárata előtt egy mára már összedőlt esztenával találkozunk, míg az erdőben százéves fenyvesek és jellegzetes szubalpesi mohaszőnyeg fogad. Bár kicsit távolabb vagyunk most a pataktól, igazán nem térünk el mellőle. Sajnos az időjárás itt sem volt kegyes a fákhoz. Sok helyen gyökerestől kicsavart, törzsből eltört példányokat találtunk. Az erdőből kiérve egy hosszabb borókáson kell átbukdácsolni. Ez nem könnyű feladat, mivel a szúrós bokrok és az embermagasságra nőtt törpefenyők, az erősen összeölelkező ágak nem akartak minket átengedni. Az is megnehezítette a haladást, hogy helyenként még hófoltokra akadtunk, s a patak partján így nem volt járható út. Kőről kőre, fától fáig léptünk vagy lendítettük magunkat, hogy el ne vigyen a fagyos hólemez, vagy bele ne essünk a sodró patakba. A morénafalon lefutó patak vize iható, bármikor nyugodtan lehet ivóvíz-utánpótlást venni belőle.

Elérkezünk az U-alakú gleccservölgybe, aminek felső szakaszában található a Nagy-Lála-tó, mely az 1,7 kilométer átmérőjű gleccserkatlan fenekén fejlődött ki az ide felgyűlt elolvadt jég és hó után. Ez a Radnai-havasok legnagyobb felületű tengerszeme 1815 méter tengerszint feletti magasságban, legmélyebb pontja 1,6 méter. A belőle eredő patak irányában egy homlokmoréna zárja el a víz útját. Magas katlanfalak övezik, és talán a júniusi hónapban a legszebb, mikor a havasszépe és a többi színes virág palástot von a tó köré.

Délről megkerülve a tavat a gleccserkatlan meredeken emelkedő ösvénye vezet egyre feljebb. Innen jó a rálátás a Nagy-Lála-tó különös ötszög alakjára, ami emberi kéz beavatkozását sejteti, de ez esetben maga a természet mesteri megformálása hozta létre eme formát.

Innen már magashegyi környezetben haladunk tovább: a törpefenyőket havasi gyep és kövek váltják fel, ahogy közelítünk a Kis-Lála-tó felé. Itt akár sátrat verni is lehet. 1920 méter tengerszint feletti magasságban találunk rá a tóra. Ez a Radnai-havasok legmagasabban fekvő gleccsertava, a második legmagasabb csúcs, az Ünőkő keleti oldalában. Partja körös-körül zsombékos ingovány. Pár ezer évvel ezelőtt ez a tó legalább háromszor nagyobb volt. De a lavinák és a lehordott törmelékek idővel feltöltötték, ennek köszönhető jelenlegi szabálytalan formája is. A turistaösvény elhalad a tó mellett, és felkapaszkodik a Tó-nyeregbe, ahonnan már csak a meredek kaptató várja a hegycsúcsot is meghódítani vágyó látogatókat.

A gleccsertavakon kívül számos kisebb, de állandó tavacska, valamint időszakos kis vízgyűjtők is találhatók a hegységben, amelyek nem glaciális eredetűek. Ezek az eljegesedés megszűnését követően, suvadások, földcsuszamlások nyomán alakultak ki, jellemzően a hegygerincek közelében.

Ez volt a legmagasabb tengerszint feletti túra eddigi barangolásaink során. Nem könnyű séta, hanem igazán kalandos és néhol erőt próbáló felfedezés volt. Mégis, amikor lecsukjuk a szemünket, és újra visszaidézzük a kirándulás pillanatait, nem a fáradtság vagy a közeledő sötét fellegek jelennek meg, hanem a hatalmas csúcsok, a kristálytiszta források, a rózsaszínben pompázó rododendronok, a végtelen fenyőerdők és a völgyből felszálló pára pipafüstje. Aki egyszer is erre a csodálatos helyre látogat, mindig egyre többre és egyre magasabbra fog vágyódni ölelésében.

 

 

 

 

Szöveg: Habarics Ilona

 

Fotók: Habarics Zsolt