×
2024. 06 17.
Hétfő
Laura, Alida
17 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.25 RON
Szatmárnémeti

Isten éltesse Szatmárnémetit, Isten éltesse a város lakóit! – KÉPGALÉRIA!

2024.05.25 - 00:14
Megosztás:
Isten éltesse Szatmárnémetit, Isten éltesse a város lakóit! – KÉPGALÉRIA!
Nem is lenne „igazi” a városnapi rendezvénysor egy kiadós eső nélkül — ám a szatmáriakat most sem riasztotta el, türelmesen s legtöbben a lacikonyhák sörsátrai alatt várták ki a vihar végét és buliztak késő éjszakáig. Az elmaradt nappali tüzijáték szombaton 20 órától lesz!

Pénteken délután már sokan sétáltak a Zsidókorzón lévő kézműves vásárban, szemrevételezték a több mint félszáz kézműves portékáitól roskadozó standokat — az új helyszín a nézelődők, vásárlók, és a kézművesek szerint is nagyon jó döntés volt, hiszen kényelmesebben lehet nézelődni s attól sem kell félni, hogy a tömeg esetleg lesodorja valamelyik portékát a standról. 

hirek/2024/05-majus/varosnap01/9.jpg

Népes közönség gyűlt össze a sétálóutcai rendezvénygödörben és körül, amelynek színpadán egymást váltották az óvodák, iskolák, táncklubok műsorai és a gyermekek előadásai. Mondhatni telt házas volt az új központi tér is, hiszen nagyon sokan voltak kíváncsiak a XXVI. Szatmárnémeti Városnapok hivatalos megnyitójára, no meg a Dinu Lipatti Filharmónia és az Ad Libitum Voices tenorjainak koncertjére —  ám már ekkor körvonalazódott, hogy az égen torlódó ólomszürke felhők nem adják meg magukat a viharos széllökéseknek.
hirek/2024/05-majus/varosnap01/10.jpg

„ Szatmárnémeti mindannyiunk számára fontos, hiszen ez az otthonunk. Városunk történelme jól mutatja, hogy az igazán fontos dolgok nem szavakkal valósulnak meg. A ma vállalásaitól függ, hogy miként íródik történelmünk következő fejezete. A város különleges kulturális sokszínűsége miatt fontos, hogy összetartó közösség legyünk —  egy város sorsát ugyanis nem lehet megosztottságra építeni. Isten éltesse Szatmárnémetit, Isten éltesse a város lakóit!” – mondta Kereskényi Gábor polgármester, hivatalosan is megnyitva a 2024-es városnapokat, hagyományosan  Szatmárnémeti testvértelepüléseinek — Nyíregyháza, Beregszász, Ungvár,  Rzeszow és Wolfenbüttel — képviselőinek társaságában. Utóbbival egyébként kereken fél évszázada írták alá a testvérvárosi szerződést. 
hirek/2024/05-majus/varosnap01/53.jpg

A polgármesteri köszöntővel azonban nem ért véget a nyitóünnepség, hiszen mint arról korábban már beszámoltunk, most adták át a díszpolgári okleveleket is Alexandru Darida képzőművésznek, Ioan Darida restaurátornak, Gyenes Emánuel motorversenyzőnek, valamint Tóth-Páll Miklós színművésznek, az Ady Endre Társaság alapítójának — s mintegy megerősítve Kereskényi polgármester multikulturalitással kapcsolatos szavait, a Darida testvérpár mindkét tagja magyarul is köszönetet mondott a címért. 
hirek/2024/05-majus/varosnap01/54.jpg

Az ünnepélyes, örömteli pillanatok nem tartottak sokáig, több száz tücsök ciripeléseként hangzott fel a mobiltelefonok RO-Alert narancssárga viharjelzés és jégeső-figyelmeztetése, ezért a szervezők a biztonság érdekében programszünetet rendeltek el. A szatmáriak pedig árkádok, beugrók alá húzódtak, s akkor is csak kevesen indultak hazafelé, amikor már dézsából ömlött az eső — legtöbben úgy döntöttek, a lacikonyhák sörsátrai alatt várják ki a végét. Kis túlzással úgy is lehet fogalmazni: a városnapokhoz már hozzátartozik egy kiadós zuhé, vagy mint az egyik népes asztaltársaságnál mondták: aki igazi szatmári, azt nem riasztja meg az eső, amikor a várost ünneplik. 
hirek/2024/05-majus/varosnap01/56.jpg

Bő órás csúszással folytatódott a program, az utolsó esőcseppek és felhők az Ad Libitum Voices fantasztikus énekétől szégyellték el magukat, AMI már ismét telt házas tér előtt énekelt, a szókimondó Juhász Márton, azaz Dzsúdló koncertjén pedig gombostűt is alig lehetett leejteni, akárcsak a színpadon őt váltó Deliaén.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2024/05-majus/varosnap01/57.jpg