×
2024. 02 27.
Kedd
Edina
10 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.58 RON
100HUF = 1.28 RON
Két barangoló

Impozáns csúcson a Máramarosi-havasokban

2021.09.19 - 09:56
Megosztás:
Impozáns csúcson a Máramarosi-havasokban
Fotók: Habarics Zsolt
Hosszan nyújtózó hegygerincek, ködfelhőkbe emelkedő, éles csúcsok, tűz perzselte fatörzsek, omladozó falak és könnyező bányavidék. Kézzelfogható ellentéteknek lehetnek tanúi, akik a Máramarosi-havasok délkeleti részére látogatnak.

Az Északkeleti-Kárpátok külső vonulatán, hazánkban a Tiszától a Borsai-hágóig húzódik a Máramarosi-havasok (Munţii Maramureşului) vonulata. Sokkal rejtelmesebb és vadregényesebb, mint szomszédja, a Radnai-havasok (Munţii Rodnei), és igazán figyelemre méltó, különleges természeti csodáknak ad otthont. Gerincvonulata több csoportra tagolódik: az Iván-havas, a Várkő, a Bárdói Pietrosz, a Torojága, a Sárkány és Zsupánia csoportokra. Most a havas délkeleti csücskébe látogattunk el, hogy megismerkedjünk a festői szépségű, 1930 méter magas Torojága vagy Toronyága masszívummal (Vârful Toroiaga). Több oldalból is megközelíthető ez az impozáns csúcs: Borsabányáról a déli gerincen, legelők és kunyhók között felkapaszkodva, vagy a régi bányaterület felől, észak felé a Lukács-menedékház (Refugiul Montan Lucăciasa) érintésével. Mi ez utóbbit választottuk, hogy kicsit bepillantást nyerjünk az egykori bányatelep történelmébe is.

Szatmárnémetiből indultunk Borsa felé, majd a tőle alig 2 kilométerre fekvő egykori rézbányatelepre, Borsabányára érkeztünk. Folytattuk utunkat a Csiszla-patak medrét követve, amíg jobb oldalban egy hídhoz érkeztünk. Innen indul az ipari bányaúton a piros háromszög jelzésű túraútvonal, számunkra pedig a történelmi időutazás is. Ezt a vidéket egykor favágók népesítették be, ám egy napon Mathias Hammer talált egy sárga, fénylő követ, amit megvizsgáltatott. Kiderült, hogy a terület jó minőségű ércek lelőhelye. A hegyekben rejlő lehetőséget az évek során többen is szerették volna kiaknázni. A bányaipar fellendülésével és későbbi hanyatlásával összhangban növekedett, majd romlott le a település életszínvonala is. Szilveszter Lajos nagyon szemléletesen fogalmazta meg: „Hegyeinkben aranybánya, és mi koldulunk házról házra.”

2006-ban álltak le a bányamunkálatok, minden lejáratot és épületet lezártak, de a bányászat, mint valami kísértet, mai napig is jelen van nemcsak az emberek emlékeiben, de a hegyek vonásaiban is, és sajnos mind a mai napig komoly veszélyforrásnak számít. A hídtól kb. 8 kilométeren át töredezett aszfaltút várt ránk a régi bányaépületig (Gura Băii). Több helyen betontömbök és átfedések jelezték, hogy jó helyen járunk, míg már messziről is jól látható volt a színesen szivárgó víz nyoma és az elárvult, szétmálló épületek. Furcsa kettősség uralkodik itt, látva a bányatelep romjait együtt a körülölelő, szinte érintetlen csúcsokkal. A hosszasan nyújtózó hegygerincek oldalában, mint valami állati harapások és karmolások, látszanak a kitermelés nyomai. Innen gyalogosan indultunk tovább. Bár valamikor gépjárművel is fel lehetett jutni a menedékházig, mára már az esőzéseknek és földcsuszamlásoknak köszönhetően csak gyalogosan ajánlott megtenni a szűk 2 kilométer távolságot.

Az első szerpentines kanyar pontosan a bányaépület felé magasodik. Széles, kopár és meredek út mutat a csúcs irányába. Itt vezették fel a vízcsöveket a 2018 tavaszán pusztító tűz oltásához, s itt vezetne a hivatalos turistaút is. Ám mi a menedékház felé vettük az irányt, így követtük az árnyas fenyők között kanyargó ösvényt. Sajnos irányjelzőkre nem támaszkodhattunk, mert a menedékházig újabbat nem is találni.

A fák közül kiérve 1635 méter magasságban, egy kopár teraszon érkeztünk meg a Lukács-menedékházhoz. Örömmel tapasztaltuk, hogy tisztaság és rend van odabent, épek az ablakok és ajtók, s akár nagyobb csapat is elfér a házban.

Itt találtuk az első, a Torojága-csúcs felé mutató irányjelzőt, illetve egy térképpel ellátott információs táblát is.

Folytattuk utunkat a menedékházzal szemben lévő magas borókáson át, kicsit ereszkedve, míg a masszívum oldalán meredeken emelkedő, keskeny ösvényig nem értünk. Oldalban még láthattuk a megperzselt fatörzseket, illetve a fehérre száradt borókák ágait. Óvatos léptekkel haladtunk a keskeny peremen, míg a csúcs irányába emelkedtünk a kaptatón.

„Az igazi szépség, a természet fensége,

Isten ujjának nyoma a világtól távoleső,

Csendes hegyekben nyilatkozik meg számunkra.”

(Soós Bernát Zoltán)

A menedékház és a csúcs között félúton emelkedtünk fel a hegy oldalából, és tárult ki előttünk a teljes panoráma. Az egyik legszebb és legkülönlegesebb látvány, melyben valaha is részünk volt. Ez a sziklacsoport adja a vidék egyedi vonzerejét, mivel hegyhátain az ösvények olyan vékonynak és sziklaszirtjei olyan élesnek tűnnek, mint a mesében. Vulkáni eredetét vörös talaj fedi el, míg a rajta terülő gyér növényzet igazi gyepes-alpesi jelleget mutat. A köd szinte táncot lejtett körülöttünk, majd mint dühös fenevad, emelkedett felfelé oldalból, s csapódott egy láthatatlan üvegfalnak az éles csúcson, hogy onnan bucskázva merüljön alá újra.

„Különös a köd játéka, közeleső sziklákat a messzeségbe távolit, napos időben barátságos lejtőket félelmes meredekséggel ruház fel.” (Soós Bernát Zoltán)

A Toroiaga-csúcs a harmadik legmagasabb csúcs a Farcău- (1957 m) és a Pop Ivan-csúcs (1937 m) után a Máramaros-hegységben. Gerince a Borsai-hágó fölé magasodik. Hosszas, egyenletes szakasz után egy tábla jelzi csak, hogy megérkeztünk a csúcsra. A látvány viszont valóban fergeteges, belátni minden szomszédos csúcsot s a közöttük szendergő völgyeket. Fenn állva az egyik legmagasabb és legszebb csúcson egyetlen gondolat fogalmazódott meg bennünk: hogy aki ezen a vidéken jár, valódi természetszerető ember, mert itt a hosszú ösvények és meredek emelkedők, a keskeny peremek és éles csúcsok megkövetelik a figyelmet és a természet iránti alázatot. A csúcsok világtól elzárt csendességében elmondhatjuk, hogy életünk egyik legszebb élményében volt részünk, ami feledhetetlenül megmarad emlékeinkben.

Szöveg: Habarics Ilona